A társadalom sajna szörnyű, de a napfelkelte szép

Silvano Agosti: Pinokkió visszatér

cimkék: #jó könyv #ismertető #Hanna blog

A Pinokkió visszatér című olasz gyermekregény jeles célul tűzte ki maga elé, hogy elmesélje a gyerekeknek, hogy az iskola borzasztó, ott mindenkiből kiölnek mindent, színtiszta terror és gyerekbántalmazás. A szülők sem sokkal jobbak, hogy a világról úgy általában már ne is beszéljünk. És: kapaszkodjunk meg! az iskola nem az életre tanít. Mert mi tanít az életre? A tapasztalat. Járjuk nyitott szemmel a világot, és akkor mindenfélét láthatunk, amit el akarnak előlünk rejteni, mert az élet bizony nem habostorta.

A szerző gondolom rövid katalógust vett fel, Társadalmunk Szörnyűségei felirattal, és oda irkálta, hogy mi mindennel kell a Kislánynak és Pinokkiónak találkozni. Úgy is mint: drogosok, hajléktalanok, cigányok, kurvák, stricik, szegények, betörők, maffia. A találkozni nem igazán jó szó, mert az valamiféle érintkezést, érzelmi viszonyulást sugall. Olyan ütközést, ami mélyebben hat mindkét félre. A fentieket azonban csak látja a kislány, elsuhannak előtte, mint a császárpanoráma képei a kis Walter Benjamin előtt, csak itt éppen nem idilli a kép, de körülbelül annyira mély. Kár, hogy nincs körülötte sem műalkotás, ami mélységet kölcsönözne neki. Különösen groteszké teszi ezt a pamfletbe forduló szépirodalmi kísérletet a sablonos természetábrázolás, az időnként beillesztett ismeretterjesztő bekezdések egy-egy pária szájából, de tankönyvi szárazságban, az esztétikai tapasztalatot adó nyelv, narratíva, ábrázolás, érzelmi mélység teljes hiánya. A tapasztalat hiány, a szimpla okítás. Nem, elmesélni sajnos semmit nem sikerült, csak elmondani – épp olyan élettelenül, mint amit a könyv olyan vehemensen az iskolára akar fogni. Ugyanis nem elég látni – ez nem elfogulatlanság, ahogy a hátlap írja, hanem szimpla felszínesség, ötlettelenség. A másik életet akkor ismerjük meg, ha ahhoz a szöveg felépítettsége, az érzelmek, a cselekedetek, a nyelv közel visz.

Még szerencse, hogy annyi más jó könyvet tudunk ajánlani, ha olyat keresünk, ami társadalmi problémákkal is szembesít, de nem didaktikus pamflet. És nagyon is szükségünk van ilyesmit olvasni, mert ha éjszakai belemerülünk a jó szövegbe, akkor valóban megtapasztaljuk azt az utazást a másik világába, amit ez a könyv próbálna megmutatni. Haladok is sorban, Agosti katalógusa szerint: először is a rémes, egyen-kockásító iskola. Ide számtalan művet felsorolhatnánk, de talán elég lesz A kis Nicolas és a Pápaszemes Manolito. Jönnek a hajléktalanok: a Majomszigetet, egy kis időre hajléktalanná vált kamaszfiúnak a történetét javaslom, de otthontalan például az állami gondozott Tracy Beaker vagy a váló szülők közt "elfelezett" Kofferes kislány is bizonyos értelemben. Drogosokkal nem igen találkoztam még gyerekirodalomban, de a függőséghez közel áll az anorexia – mélyreható olvasmány erről a Súlyos, az alkoholizmusról pedig például a Filmszakadás. A betegség és a halál is tabu témának számítanak – még jó, hogy szerepelnek például a Nyáron történt-ben vagy a Neked írok, apu-ban, illetve tabuizálásuk, no meg az érzelmek tabuizálása a biztonság érdekében Az emlékek őrében.

Még ráadásként a második fejezetben, még csak a 46. oldalon tartunk, találkozunk egy cigány családdal. A cigányokról jó könyv szinte nincs, csak Halasi Mária Az utolsó padban című jó régi pöttyös könyvét tudom említeni. Következik a jó betörő, aki mindennek otthagyja a felét. Szerintem olvassunk inkább Csiperke nénit, esetleg egy kis Gyerekrablás a Palánk utcában-t vagy Az ellopott zsiráfot. A kurvákról és stricikről az Előttem az életet lehet nagyobb gyerekkezekbe nyomni, a bérkoldulást pedig azt hiszem az Underground tette igazán ismertté – a legjobb részek a tévé-sorozatban vannak. Gyerekkönyvben a Pötyi és Anti vág témába. A bolond grófoknak és egyéb fura szerzetek pedig a Kis hercegtől A palacsintás királyon keresztül a Végtelen történeten át Szuromberek királyfiig nagy hagyományuk van.

A szerző igazán vagány, hogy még a maffiára is vethetünk egy pillantást, ahogy felgyújtják a piac egy részét. Erre nem igazán tudnék jobbat mondani, mint a Harry Pottert – ott kicsit olyanok Tudodki szövetségesei, mint egy maffia. Végül, ha eddig nem derült volna ki, hát utolsóként egy szerencsétlen diákkal találkozunk, aki mindig megbukik, mert önálló véleményéről nem hajlandó letenni. Mielőtt felrémlene előttem pár örök diák bolond a bölcsészkarról, inkább nevetek egy jót mondjuk a Tanár úr, kéremen, amiből valahogy szintén kiderül, hogy az iskola nem a nagy forradalmároknak kedvez, de még sem ez benne a lényeg.

Kapcsolódó cikkek