Ágos, aki nemcsak a fantázia szülötte - Erdőmélye - A szirt krónikája

cimkék: #kritika #Nik blog

A furábbnál furább lényektől hemzsegő erdőmélyén találkozunk Ágossal, aki egy fatroll családban él, és bár nehezen viseli, hogy nem olyan, mint a többiek, de megvárja, hogy elmondják neki a nagy igazságot. Bizony, Ágost szülei örökbefogadták. Ezzel anyjának hitt anyja útjára is bocsájtja, és már az első fejezet után egy egész életre éppen elég emésztgetni valóval rendelkezünk...

Szörnyek keringője
Ágos vándorútra indul, és veszélyesebbnél veszélyesebb, szörnyűbbnél szörnyűbb kalandokba keveredik. A könyv közepétől pedig érdekes jellemváltozáson (ha lehet ilyet mondani, jellemfejlődésen) megy keresztül. A regény eleje kissé túlzsúfolt szörnyekkel, izgalmakkal, sérülésekkel, és halálesetekkel, de a második felétől (reméljük nem azért, mert megszoktuk a nyákos lényeket és a borzalmas zörejeket) Ágos kalandjai emberileg is hatnak rá, és közelebb viszik valami végpont felé.

A semmittevés előnyei...
A könyv egyik legzseniálisabb gondolatmenete, miszerint Ágos éppen olyan helyre került, ahol mindent megkapott és emiatt volt ideje gondolkodni, adja meg ezt a lökést. Élete is teljesen más, új irányt vesz a regény végén... Tulajdonképpen faramuci módon nem a sok szörnytől és akciótól indul be a könyv, hanem a gondolkodástól, vagyis Ágosnak az önmagával való szembenezésétől. Így a fura szerzetek végre nem öncélú, múzeumi babákként vonultatódnak fel, hanem a megismerés, ismeretszerzés szükséges kellékeiként.

Én vagyok az íjász
A könyv atmoszférája leginkább a szerepjátékokra hajaz, illetve Tolkien regényeinek, vagy Ende Végtelen történetének izgalmasa világára, ahol teljesen elrugaszkodva a valóságtól lehetünk elfek, trollok, szépségek és hősök, lehet barátunk egy nagy, büdös szörny, de lehet ellenségünk a sötétség.

Kapcsolódó cikkek