Amikor a városban megállt az idő

A Macskaherceg kilenc élete című könyv bevezető meséje

"Özvegy Závoczki Endréné sokat járt a Ligetbe, amíg élt. Tavasszal a padon üldögélve szagolta a nyíló akácokat, nyáron a napba tartotta az arcát, ősszel térdig gázolt a falevélben, télen morzsát szórt a rigóknak." - ezzel a mondattal indul Gimesi Dóra legújabb könyve, A Macskaherceg kilencedik élete, ahol a gyönyörű történeteket Szegedi Katalin művészi illusztrációi teszik tejessé. Olvasd el a folytatást most!

madar.jpgNemigen beszélt, inkább csak hallgatta a fák susogását. Így aztán senki sem csodálkozott nagyon, hogy amikor Závoczki Endréné meghalt, belőle is platánfa lett. Magasra és terebélyesre nőtt a ligeti tó partján, és megnyugodva állapította meg, hogy fának lenni semmivel sem rosszabb, mint embernek. Tavasszal ugyanúgy illatoztak körülötte az akácok, nyáron simogatta a nap, ősszel körültáncolták a falevelek, télen a tenyeréből ettek a rigók.
Egyszer, amikor különösen hosszúra nyúlt a tél, fázósan bújtak össze mind, akik éltek: a házakban az emberek, a Ligetben a fák. Csupasz koronájukon megremegett a zúzmara, ahogy egymáshoz hajoltak és összesúgtak a szélben.

– Már egészen elgémberedtek a gyökereim – jegyezte meg Tóth Mancika, a karcsú akác.
– Sosem lesz tavasz, én mondom, sosem lesz – sóhajtott egy pesszimista fűzfa.

ozv_fa.jpgZávoczki Endréné megvetően prüszkölt, és a korcsolyázótó felé nézett. Még hogy sosem! Ha ezek tudnák, hány tavaszt látott ő már kivirágozni, hány gyereket felnőni, hány szerelmet fellángolni, hány szívet megszakadni!

– A gyerekek felnőnek, a szívek megszakadnak, de abban mindenki biztos lehet, hogy a telet tavasz követi, és a zimankó nem tart örökké. Ez így van, amióta világ a világ. Kivéve persze azt az esetet, amikor a városban megállt az idő.
– Milyen esetet? – kíváncsiskodott Tóth Mancika.
– Régen történt – dünnyögte Závoczki Endréné. – Maga akkor még faiskolába járt.
– Ugye, szomorú történet? – derült fel a pesszimista fűz. – Szomorú is, vidám is – sóhajtott az öreg platán, és közelebb hajolt a többiekhez. Suttogva mesélt, köré gyűltek a rigók, a cinkék, a galagonyabokrok.

Hogy mit mesél az öreg Závoczki Endréné? Kiderül A MACSKAHERCEGKILENCEDIK ÉLETE című könyvből

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

  • Macskás szerelem