AMIKOR MI KICSIK VOLTUNK

A Pagony alapítói és dolgozói mesélnek kedvenc gyerekkori könyveikről

cimkék: #Hanna blog #Vera blog #Demény Eszter #Kovács Eszti #Juli blog #Eszter blog #hogyan válasszak?

Sokszor felnőtt korunkra már csak egy kép, egy homályos érzés, vagy néhány derengő részlet marad meg. Aztán a gyerekek születésével újra előkerülnek a régi könyvek, vagy épp véletlenül bukkanunk rá a könyvesboltok polcán. Elérzékenyedve forgatjuk a lapokat, ismerünk rá azokra az oldalakra, amelyek fölött különösen sokat ücsörögtünk, amelyek beivódtak az emlékezetünkbe, valahová a vasárnapi krumplifánk és a kürtőskalács illata mellé. Most azok vallanak legkedvesebb gyerekkori könyvélményeikről, akik olyan szerencsések, hogy nap mint nap ezzel foglalkozhatnak.

Demény Eszter (a Pagony Kiadó alapítója)
kedvenc gyerekkori könyve: Rónaszegi Miklós: A Rettenetes Kartal

Nem voltam fiús lány, mégis imádtam a kalandregényeket. Nem lettem történész, sőt igazából soha nem izgatott a történelem, de ha az lettem volna, biztosan a Kartalra fognám. Író sem lettem, de ha valaha írásra adnám a fejem, biztosan a Kartal lebegne a szemem előtt. Olyan jó elképzelni, ahogy a mai fejünkkel visszamegyünk régmúlt időkbe, amikor éppúgy éreztek, tettek-vettek az emberek, és közben tudjuk, hogy zajlott a történelem. Kiadó viszont lettem, és mindig arra gondolok, milyen jó lenne, ha egyszer csak betoppanna hozzánk egy új Rónaszegi!

Kovács Eszter (a Pagony Kiadó alapítója, főszerkesztő)
kedvenc gyerekkori könyvei: Marék Veronika: Jó éjszakát, Annipanni!Astrid Lindgren: Oroszlánszívű testvérek.

Csak magamat ismételem, de ez az igazság: kiskori kedvencem a Jó éjszakát, Annipanni! Szerettem, ha Annipanniról és rólam mesélnek fejből, szerettem, ha felolvasták ezt a mesét, és elsősorban szerettem egyedül nézegetni a megunhatatlan képeket a piros bútorokról, Annipanni piros cipőjéről, a kifliről, a szamócáról és a kiscicáról. 


A nagykori kedvencemről is írtam már többször, ezt talán kevesebben ismerik: Astrid Lindgren Oroszlánszívű testvérek könyvéről van szó. Ezt egyszer adták csak ki, valamikor a nyolcvanas években, azóta sajnos nem - nem is lehet beszerezni. Nagyon furcsa, komoly könyv, nem rokon (a szintén nagyon jó) Harisnyás Pippivel vagy Juharfalvi Emillel. Egy testvérpárról szól, a gyönyörű és jó Jonatánról és a beteg kis Kalléról. A könyv elején meghalnak - mindketten. Meghalnak, és elkerülnek Nangijába. De az idilli Nangijáról kiderül, hogy mégsem olyan idilli ott minden, aminek látszik. Például meg is lehet halni... Az első könyvem, ami a halálról szólt, még ha mese is. És szép volt, de ugyanakkor borzongató. Mindenesetre a halált én azóta így képzelem: Nangija. A halál utáni halált pedig: Nangilima. Pedig nagyon rég olvastam...

Fekete András (webbolt)
kedvenc gyerekkori könyve: Siv Widerberg: Ami a szívedet nyomja

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám.” – ennél szebben talán soha senki nem tudta kifejezni a szeretet lényegét. Én - nem túl divatos módon – erősen vonzódom a versekhez. Egy csodálatosan eltalált sor bárminél jobban képes kifejezni az élet legfontosabb dolgait, érzéseit, legyen szó örömről vagy bánatról.
Talán e vonzalmam kialakulásában döntő szerepe volt az Ami a szívedet nyomja című svéd gyerekvers-kötetnek. Ebben a könyvben a gyerekek a maguk ártatlanságával, még őszinte lényükkel zseniálisan fogalmaznak meg olyan igazságokat, amiket felnőttként már csak a valóban zsenik képesek. A szerelem lényegét lehet pontosabban és szebben leírni, mint így:
Sten-Malténak nagy, vörös és elálló
füle van.
Nekem tetszik
a nagy, vörös és elálló
fül.

Vagy a haláltól való félelmünket lehet ennél szebben és őszintébben megfogalmazni:
Néha csontvázról álmodok,
csak elindul felém,
jön közelebb, egyre közelebb.
Nem bírom tovább, visítok
és felébredek. Csak álom volt -mondja anya.
Mintha sokat segítene,
hogy a szörnyűség itt belül van
és nem ott kívül.

A kötet tele van csodálatosabbnál csodálatosabb sorokkal. A gyerekek egyből megértik, mi felnőttek nem árt, ha olvasása előtt egy kicsit elcsendesedünk és elmélyedünk magunkban.

Burovincz Janka (oly sok éven át üzletvezető helyettes volt a Pozsonyi úton)
kedvenc gyerekkori könyve: Bálint Ágnes: Megint Mazsola

Édesanyám nagyon sokat mesélte nekünk (neki is a kedvence volt), egy idő után már fejből. Szerettük, ahogy minden egyes szereplőt más és más hangon szólaltatott meg. Esténként elröpülhettünk a Tökházhoz, Egérkéékhez  a Nyúldombhoz és együtt kacagtunk, amikor Mazsola valamin megsértődött, hisztizett vagy éppen rossz fát tett a tűzre, de Manócskának mindig sikerül csendesen és mégis határozottan megszelidíteni a néha igen harcias, de szeretnivaló kismalacot. Sokat nevettünk és még a mai napig nevetünk, ahogy mindig próbálja magát kihúzni a feladatok vagy éppen a fürdés alól. Mindig van valami kifogás, amin Manócska és Varjú bácsi csak mosolyog, ahogy én is a mai napig. Szívesen olvasom újra és újra a kedves történeteket és szeretettel ajánlom kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Székely Gyöngyvér (régesrégen eladó volt a Pozsonyi úton)
kedvenc gyerekkori könyve: Fodor Sándor: Csipike az óriás törpe

Sokáig gondolkoztam, hogy melyik mesekönyv mellett tegyem le a voksomat, hiszen annyi mindent olvastam, és szerettem. Miért győzött végül Csipike? Mert ezt a mesét minden életkorban érdemes újra és újra elolvasni. Kisgyerekként egy kedves történet egy szorgalmas törpéről, akinek egy szép napon kétségei támadnak. A gyöngyvirágot csalánra cseréli a kalapján, és elindul rendet tenni az erdőben.

Felnőttként sokkal összetettebb mondanivalóra bukkanhatunk. A világ felfedezéséről, a keresésről, és a világban elfoglalt helyünk megtalálásáról. Már csak egyetlen jótanács a végére (a szerzőtől): ha megtaláltuk a saját Bükkfa odúnkat, fogadjuk el olyannak amilyen, és szeressük.

Fekete Máté (régesrégen eladó volt a Pozsonyi úton)
kedvenc gyerekkori könyve: Gerald Durrell: Léghajóval a világ körül

6-7 éves koromban olvasta nekem édesanyám, teljesen elvarázsolt. Hetekig a Belladonnán éreztem magamat. Szerintem egy remek könyv kalandvágyó fiúknak, akár felolvasásra, akár első, önálló olvasmánynak. Könnyed és olvasmányos szöveg, mégis tele van ismeretekkel távoli helyekről és kultúrákról.

Sugár Judit (PR - marketing)
kedvenc gyerekkori könyvei: Kormos István: Mesék VackorrólErich Kästner: Május 35.Erich Kästner: A két Lotti

Kicsi gyerekkoromból kevés mesére emlékszem annyira kristálytisztán, mint a Mesék Vackorról című kötetre. A boglyos, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó magával ragadt, és mai napig velem van. Kormos István ritmikusan zengő, humorral átitatott, gyerekeket bátorító sorai ma is gyakran eszembe jutnak. Például, ha menekülnék egy nem éppen kellemes helyzetből, de még nem lehet, rögtön beugrik: Hóhahó, fára mászni volna jó! És rögtön oldódik egy kissé a feszültség. Számolni is valószínűleg innen tanultam, hiszen senki nem teszi olyan tökéletes sorrendbe az óvodai csoporttársait, majd osztálytársait, mint a mézellenességtől a rajongásig eljutó, mindig kalandra vágyó medvebocs. Később jöttek az igazi olvasmányok: Erich Kästner: Május 35. című könyve, a maga bohóságaival és csodálatos, izgalmakat ígérő szekrényével, és a Két Lotti, amit többször elolvastam, nehogy lemaradjak a barátság-kitartás-testvérszeretet hármasából egyetlen fontos momentumról is. Még vannak ötletek, de nyilván valaki még a végén megunná a hosszas felsorolást.

Szollár Vera (a pagony.hu/blog szerkesztője)
kedvenc gyerekkori könyvei: Csukás István: Pom Pom, Arthur Ransome: Fecskék és Fruskák


Kedvenc könyvem? Havonta változott,  egészen kiskoromban például  Pom-Pom, mert a papám zseniálisan olvasta fel, főleg a csokis részeket, aztán amikor már én olvastam, mindenevő voltam, de főleg Kästner, még később a pöttyös-csíkosak. Talán a legjobban a Fecskék és Fruskák tetszett, abból is egy Olcsó Könyvtárak kiadás, ami még a mamámé volt, az 50-es évekből, még most is orromban van a könyv fura illata. És azok a megsárgult lapok... Imádtam a két vitorlás csapatot, irigyeltem őket, hogy nekik miért lehet egyedül egy tavon vitorlázni, meg sátorozni egy szigeten. Beleborzongok, olyan izgalmas volt! Gondolatban Tittyvel, Suzannel, Rogerrel és Johnnal  én is összepakoltam a kosarakat, a konzerveket, bádogdobozban a cukrot, teát és nagyon izgatott, hogy milyen lehet az az ánizskenyér. És azóta szállóige nálunk: BELEFULLADNAK HA MULYÁK STOP HA NEM MULYÁK ÚGYSEM FULLADNAK. Lehet, hogy most nyáron újra elolvasom, és  talán vitorlázni is eljutok végre.

Győri Hanna (szerkesztő, Hanna blog)

kedvenc gyerekkori könyvei: Erich Kästner: A két Lotti, Michael Ende: MomoHorgas Béla: Az én cirkuszom

Mindenevő voltam, és mindent elolvastam többször is, képes könyvtől, amiket iskolás koromban is szívesen lapozgattam, Gandhi életrajzáig. Életemben legtöbbször valószínűleg A két Lottit olvastam, de talán a legfontosabb könyv, már nem is annyira kiskoromban, Michael Ende Momoja volt. Egy rokonunktól kaptam kölcsön és oldalakat másoltam ki belőle, minden sorát szerettem, Momo bemutatásától a hajós fantáziajátékon keresztül Hora mester megtalálásáig. Gigi és Momo meséje a királylányról és a holdról pedig a legszebb szerelmes történet, amit valaha olvastam. 10 éves koromtól hajós és kalandos könyvek sora következett, köztük a szintén sokszor újraolvasott, Vera által is emlegetett Nem akartunk tengerre szállnival. És hogy a versek se kerüljenek hátrányba, a verseskötetek között is volt egy nagy kedvencem: Horgas Béla Az én cirkuszom című könyve, Würtz Ádám illusztrációival. Lemezen is megvolt, Márkus László hangján hallom azóta is, ha olvasom a szövegeket. Addig olvastam, amíg a kedvenceimet fejből nem tudtam. Úgy éreztem, hogy a "A trombita-bita-bita-bában ott lakik egy angyal maszatos ruhában, maszatos az arca, csupa málna, csupa meggy, csupa földi szeder, a trombita-bita-bában az angyal hamisan énekel, de semmi, ez semmi, ez akkor is annyira szép! Hallgasd csak a trombitabából az angyal énekét! (...) Angyal, angyal, de nem magányos, odahajlik a bohócához..." rólam szól, és kicsit még mindig így érzem.

Papp Eszter (Eszter blog)

kedvenc gyerekkori könyve: Benedek Elek: A csudafa

Mindig különleges jelentőséget tulajdonítottam annak, ha felolvastak nekem. Leginkább akkor éreztem, hogy igazán törődnek velem. Hamar megtanultam olvasni, de valahogy úgy alakult, hogy egy darabig még olvastunk anyukámmal közösen is, felváltva. Jobb szerettem azonban, ha ő mesélt, én pedig sodródhattam a történettel szabadon, de mindig szólnia kellett, ha képhez ért, mert azt mindig meg kellett nézni, mégpedig tüzetesen. Ő persze mindig “elfelejtett” szólni. Így utólag visszagondolva, szerintem pedagógiai célzattal dugdosta az illusztrációkat, hogy használjam a fantáziámat. A fantáziám a képnézegetés mellett is remekül működött, viszont a kisgyermekkori könyvélményekből jószerivel csak a képek maradtak meg, azok viszont nagyon. Egy képkocka különösen a memóriámba égett, és ha rá gondoltam, mindig átjárt ugyanaz a bizsergető, egyszerre jó és nyugtalanító érzés, de sem a történetet, sem az írót nem bírtam felidézni. Aztán egy szerkesztői megbeszélésen Juli felidézett belőle néhány morzsát, és felváltva lelkedeztünk, ahogy kezdtek felsejleni a részletek: egy csodálatos fa, egy király, Mirkó király, és a Bűbájos, na igen, a Bűbájos... És akkor már tudtam, emlékeztem: a Bűbájost látom magam előtt mindig, azóta is, ahogy ül az ablakban, magányosan, koponyák, sötétszemű baglyok, és burjánzó növények közt. Egyszerre rémisztő és ellenálhatatlanul csábító. Az ablakban kucorgó, zilált, égőszemű, szomorú Bűbájost sokkal de sokkal jobban szerettem a visszavarázsolt aranyhajúnál. A végén azt hiszem kicsit meg is sirattam az átváltozást. Azóta a könyv is megkerült és újraolvastam, de az emlékeimben Bűbájos még mindig az a tiszta szívű, “rútak rútja”, aki felhőbe “csongolyodva” közlekedett a “levegőégben”, és akinek még pillangó, vagy szív-virág képében is “kivilágra” ugyanolyan égőfekete szeme van mindig.

Egyébként gyerekként sokat ültem én is az ablakban, bámultam kifelé, és össze-vissza fantáziáltam, de ez az analógia csak most tűnt fel.


Turai Juli (Juli blog):

kedvenc gyerekkori meséje Az ördög három arany hajszála.

Pár éve utaztunk Berlinbe a barátnőmmel, és a repülőn szóba jöttek a kedvenc gyerekkori mesék. Azonnal rávágtam, hogy Az ördög három arany hajszála. Elképedve nézett rám: ne már, neki is az volt a kedvence, pedig ezt nem szokták annyian ismerni! Már tíz éve voltunk barátnők, de hogy ez a mese mindkettőnknek alapmű, éppen egy fapadoson derült ki Berlin felé. Hangosan sikongatva kezdük el kicserélni az élményeket, de a stewardess hamar belénk fojtotta a szót, ő ugyanis velünk párhuzamosan azt szerette volna megosztani az utazókkal, hogy mit kell tenni, ha zuhan a gép.

“Hajdanában egy szegény asszonynak fiacskája született. Megjósolták róla, hogy amint felserdül, elveszi a király leányát feleségül.” A király persze ezt nem hagyhatja annyiban, egy ládába teszi a gyereket és beleveti a folyóba. De a kisfiú szerencsegyerek, így nem vész oda, hanem kihalássza a molná, és felneveli. De a király itt is megleli, hazaküldi a királynéhoz a saját halálos ítéletével. De a fiú eltéved útközben és haramiák tanyáján kell töltenie az éjszakát. De a haramiák sem egyformán gonoszak, kicserélik a fiú levelét arra, hogy azonnal adják hozzá a királylányt feleségül. Így is lett. A király persze nem túlzottan örül a dolognak, utolsó feladatként elküldi a fiút, hogy hozza el neki az ördög három arany hajszálát. A fiú útja keresztülvezet az elapadt kút városán, a kiszáradt fa városán, majd egy révész viszi át a pokol bejáratához. Szerencsére az ördög öreganyja jószívvel fogadja, és segít neki megszerezni az arany hajszálakat, és egyúttal kicsalja az ördögből a választ a két város és a révész problémájára. A fiú diadalmasan tér haza, a királynak pedig kapzsisága és gonoszsága miatt az a büntetése, hogy át kell vennie a révész feladatát és a világ végezetéig neki kell eveznie a két part között.

Fogalmam sincs, miért szerettem annyira ezt a mesét. Gyanítom, hogy a fordulatossága miatt, hogy egy ilyen rövid mesébe is milyen sok kaland fér el. De nagyon tetszettek a képek is: a Táltos Kiadó Grimm mese sorozatában volt meg nekünk a mese, amit Haui József illusztrált. Mai szememmel a szerencsefiút egyértelműen egy Michael Jackson imitációnak látom (De tényleg! Nézze meg mindenki, nagyon vicces!) de akkoriban nyilván ez meg sem fordult a fejemben. És nagyon tetszettek benne azok az ízes, hétköznapokban kevéssé használt szavak, amiket viszont én is értettem: hajdanában, üstök, pitymallat, kisded. Tudtam is szórul szóra a mesét, bárkinek bármikor szívesen elmeséltem. És ez azóta sem változott...

Kíváncsi vagy, a Pagony további munkatársainak a kedvenceire is? Lapozz ide a folytatásért! Sok új kollégát is megismerhetsz...

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek