Annie M.G. Schmidt

Az írónő 1911-ben született, egy református lelkész gyerekeként a dél hollandiai szigeten, Zuid-Beveland-on .14 évesen írta első verseit, majd könyvtáros lett. A II. világháború után az amszterdami Het Parool nevű hírlapnak dolgozott, ekkor találkozott először Fiep Westendorp illusztrátorral. A hírlap számára együtt készítettek egy naponta megjelenő gyereksorozatot, és azóta egész életükön át együtt dolgoztak. Szutykosári az egyik legsikeresebb közös művük.
Schmidt mérhetetlen népszerű volt Hollandiában és külföldön, műveit több nyelvre fordították le. Úgy neveztek, hogy Hollandia igazi királynője.

Várd a Mikulást Janóval és Jankával!
2023-11-10

A gyerekkor talán legszebb adománya a feltétlen hit a csodában. Egy pici gyereknél teljesen hiányzik a kétely. A világ legtermészetesebb dolga például, hogy jön a Mikulás: a nagyszakállúnak érkeznie kell, mert az a dolga, hogy örömet okozzon a kölyköknek, hogy megteremtse a várakozás, az ünnep örömét, függetlenül attól, hogy minden kultúra más és más történetekkel, szokásokkal ruházza fel a személyét. Janó és Janka esetében a holland verzióról olvashatunk, ami a magyar hagyományainkkal sokban egyezik – bár ember legyen a talpán, aki nincs összezavarodva az angolszász télapós hagyományok domináns jelenléte miatt.

Tovább olvasom...
Mit üzen az északi szél?
2023-09-20 - Julcsifrindt
#Ezt olvassuk

Északon jó gyereknek lenni! Hatékony és élvezetes az oktatás, és az élmény alapú, játékos tanulás tükröződik a gyerekirodalomban is. A skandináv országok pontosan tudják, tiszteletben tartják, hogy milyen egy gyerek. Ezért, ha azt szeretnéd, hogy egy könyvnek 100%-os sikere legyen, és évekkel később is leemelje a gyerek a polcról, akkor válassz skandináv meséket!

Most pedig bemutatjuk a felejthetetlen kedvenceinket.

Tovább olvasom...
Utazás Hollandiába Annie M.G.Schmidt nyomában
2023-09-17
#Kávé mellé

Azt már régóta tudom, hogy Annie M.G. Schmidt a holland gyerekirodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, arra viszont csak egy teljes Hollandiában töltött év után jöttem rá, hogy mekkora kultusza van a mai napig. Bár az írónő már több mint húsz éve nem él, könyveinek népszerűsége töretlen: minden holland gyerek ismeri Janó és Janka, Titi, Oti, Szutyok Sári és a többiek történeteit. Úgy döntöttem, kihasználom, hogy Hollandiában vagyok, hogy minél többet megtudjak egyik kedvenc szerzőmről.

Tovább olvasom...

Sütihasználati beállítások