Anorexia és zsidóüldözés

Jean Molla: Sobibor, az elhallgatott múlt

cimkék: #jó könyv #tanároknak #bátor könyvek #Juli blog

Jean Molla Sobiborja úgy kezdődik, mint egy egyszerű ifjúsági regény: gimnazista lány rossz viszonyban van a szüleivel, a nagyszüleit viszont bálványozza. Identitáskeresés, szerelem, anorexia. De ahogyan halad előre a történet, úgy lesz egyre árnyaltabb benne minden probléma. Nem a szokásos nyavalygásról van itt szó (amin bár mindenki keresztül megy személyesen, de irodalmilag kevéssé tud érdekes lenni), hanem egyre izgalmasabb és egyre súlyosabb erkölcsi kérdések boncolgatásáról.

Nehéz úgy írni erről a könyvről, hogy ne lőjem le a poént, de azért megpróbálom, mert nagyon szépen bontakozik ki benne az igazság és nagyot üt. Inkább úgy csinálnék hozzá kedvet, hogy csak a könyv által felvetett problémákat, dilemmákat emelem ki, mert ezek tényleg fontosak és érdekesek, akárhány évesek legyünk is.

Emma tizenhét éves francia lány, akinél étkezési problémák merülnek fel: először anorexiás, majd bulimiás lesz. Egyetlen igazi társa imádott nagyanyja. Mikor ő meghal, a holmija között Emma egy titkos naplóra bukkan, amely borzalmas családi titkokat fed fel, és lassan világossá válik, hogy Emma betegsége és az eltemetett családi rejtélyek valahol nagyon is összefüggnek.
Múlt és jelen nem egyszerűen kronologikusan követi egymást a történetben, hanem szorosan összefonódnak, kölcsönösen hatnak egymásra. A könyv kimondott célja, hogy megtanítson az emlékezésre, sőt kötelezővé tegye, akkor is, ha kínos, akkor is, ha fáj, mert sokkal nagyobb bajok lesznek, ha megpróbáljuk eltemetni a sötét foltokat. Ezzel persze lehet vitatkozni, lehet azt mondani, hogy jogom van egy saját, idealizált álomvilágra, szükségem van a saját kis élethazugságomra. De nem is az a könyv fő erénye, hogy megmondja, hogyan kell élnem, hanem sokkal inkább a fölvetett, vitatható kérdései miatt érdekes, amiken aztán csámcsoghatok magamban.

Ilyen fölvetett kérdés például a bűn és bűnhődés problémája is: mindenkinek meg kell bűnhődnie a vétkeiért? Akkor is, ha sok év eltelt azóta? És akkor is, ha jó útra tért? Vagy csak akkor feledtethetőek a gonoszságok, ha megbánták őket? Vagy akkor sem? És mi van akkor, ha valakit nagyon szeretek, aki másokkal szemben megbocsáthatatlan vétket követ el? El kell-e fogadnom a másik kegyetlenségét csak azért, mert szeretem? Vagy vannak olyan bűnök, amiket nem fedhet el a személyes érzelem? De a regényben nincs válasz ezekre a kérdésekre, mert nem is lehet őket megválaszolni. Amire tanít a könyv az egyedül az élet tisztelete: ahogy nincs jogom mások életét elvenni, másokat emberi méltóságukban megalázni, úgy kell tisztelnem magamat is, a testemet, a múltamat, az életemet.

Nem csodálom, hogy sok iskolában kötelező olvasmánnyá tették a Sobibort, és ahogy elolvastam a könyvet, hirtelen nagyon elkezdtem sajnálni, hogy nem vagyok magyartanár, mert biztos vagyok benne, hogy erről a könyvről nagyon jókat lehet vitatkozni kamaszokkal.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek