Apuka mesélni tanul

Egy újabb cseh remek

cimkék: #jó könyv #Hanna blog

Sima apuka szorgalmasan rajzolgatja a mérnöki terveket, utána kényelembe helyezi magát otthon és kipihenni a nap fáradalmait. Sima anyuka is szorgalmasan dolgozik, aztán hazaér, elvégzi a házimunkát, karban tartja a lakást és elintézi az ügyeket, ellátja a gyerekeket, és este mesél. Egy nap azonban úgy gondolja, csinálhatna valamit apuka is, és áthárítja rá az esti mesélést.

Csakhogy mesélni nem is olyan egyszerű! Mert anyuka bizony ezt se félvállról veszi: minden este igazi fejből mesét kapnak a gyerekek, Petike és Petruska (Petrácska). Anyuka bármiről kitalál mesét, amiben kaland van és konfliktus, élő-beszélő tárgyak és igazságtevés, hogy megnyugodva aludhassanak el és érző lelkű felnőttekké válhassanak a mesével locsolgatott gyereklelkek (vicces-tömör pszichológiai összefoglalóból tudjuk meg ezt, amikor apuka tiltakozik a mesélés ellen). Sima apuka először elkeseredik, majd rájön, hogy azért nem tud meséket, mert egy kietlen külvárosban nőtt fel, míg anyuka a cseh paradicsomban. Komolyan veszi a feladatot, buszra kap és elkirándul a mesék mesés vidékére, ahol egy sajátos figura, Szajkó Ferenc, megmutatja neki a vidéket, majd a henye réti, kecskés-dombi kő segítségével hazaviszi a mesemondó tudást. Otthon aztán olyan mesét rittyent, hogy nem csak anyuka és a gyerekek, de a mi 3,8 éves tesztalanyunk csodálatát is kivívta.

A jól kitalált, kacskaringós történet élvezetes narrációs szerkezetbe van foglalva: egészen rövid, pár soros fejezetek és hosszabb részek váltakoznak: a fejezetcímek így inkább kiemelt mondatok. Először megismerjük Sima apukát, aki annyira átlagos, hogy már kissé önmaga paródiája, akár ha a cseh újhullámról szörfözött volna ide (Sverák egyébként forgatókönyvíró és színész, többek közt a Koljából ismerhetjük). Az egész napja egy nagy felsorolás, közlései minimálisak, mindez persze esetlenné teszi a minden csetlés-botlásában közelről megmutatott alakot. Ezt a fajta csehséget teljesítik ki Adolf Born rajzai groteszk figuráival, túlzó gesztusaival, kopottas tónusaival és vicces, rajzba illesztett kommentárjaival.

Az apuka vergődését aztán tanácskozások sora szakítja meg, ahol Sima apuka egy-egy kudarc után anyukával beszélget. A gyerekeknek persze külön mulatság hallgatni, ahogy a felnőtt is kudarcot vall és a gyerekek kérése érvényesül, ahogy apukának is tanulnia kell, még hozzá segítség – kézikönyv, egyszerű megoldások – nélkül. Kikapcsolni a racionális gondolkodást és beleélni magunkat mások helyébe, hogy kitalálhassuk szavaikat és cselekedeteiket, nem is olyan egyszerű egy ilyen Sima apukának, és egyáltalán nem kényelmes! Miután már éppen kicsit elegünk lehet apuka gondjaiból, a család történetét megszakítja anyuka meséje, ami egy igazi kerek kis mese a mesében, külön is élvezetes történet, minden részlete egy cseh vidéki kolorlokál.

Ezután következik apuka nagyon is valóságos és szintén cseh figurákkal és helyekkel megspékelt utazása, ami persze egyben szimbolikus is: tapasztalatszerzés, kimozdulás a hétköznapokból, amikor apuka valami mélyebben fekvőt akar megismerni önmagában, amit elszalasztott és amit anyuka ismer. El akarja hinni, hogy vannak mesék és csodák, már nem csak azért, mert a gyerekeinek ez a jó, hanem mert saját magát is így tudja megerősíteni. A látása mesebeli látássá válik, újra egy gyerek szeme, aki elefántot lát a sziklában és a visszhangot nem visszhangnak, hanem a sziklák beszédének tudja hallani. A vezetője maga irányítja a mesét, mert ez most apuka meséje, róla szól, hogy aztán ha visszatér a hétköznapi életébe, akkor maga is tudjon mesélni. Persze kell ehhez egy darab mese, egy kő a hegyről, amit a mesélő szóval elővarázsolt pásztor dob el. Ez a kő lesz az a belső mag, amiből a mesék előpattanhatnak.

Apuka történetét aztán ismét egy mese a mesében szakítja meg, apuka meséje, amiben minden van: kaland, izgalom, állatok és jó befejezés. Jobb, mint anyukáé, illetve olyan apukás: nem ruhák és királykisasszonyok, hanem hősök vannak benne. Végül visszatérünk a családhoz: anyuka el sem hiszi, hogy az ő apukája ez, aki ilyet mesél.

Egyszóval hibátlanul mulatságos, kicsit megcsavart, kicsit groteszk cseh történetet kapunk, gyereknek-felnőttnek egyaránt élvezeteset, melyben a klasszikus mesei elemek megidézése mellett az ismerősen csengő ironikus cseh elbeszélő hang és a mesébe épült társadalom- és családrajz, valamint a különböző korok felbukkanó tárgyi világa több szinten megszólítja az olvasót. A szöveg mellett a rajzok teszik igazán különlegessé, gyönyörűvé kötetet. A Mach és Sebesztovából már ismerhetjük Born képeit: itt kevesebb a kép, és valahogy a magyar tördeléssel kicsit elcsúszva követik a szöveget, de rengeteg nézegetnivalót ad az olvasónak, életre kelti a történetet. A közbeékelt mesék, illetve folytatásosan az egész kötet már 4 évesen is fogyasztható, de ötéves kortól mindenképp ajánlom, valamint kezdő olvasóknak is kiváló.

Zdenek Sverák: Apukám, ez jól sikerült! ill. Adolf Born, ford. Méry Ratio, 2010.

Kapcsolódó cikkek