Aranysityak - szép gyerekversek

cimkék: #jó könyv #Hanna blog #költészet #Vers

Az Aranysityak alcím szerint Friss gyerekversekkel van tele. Friss versekkel és főleg, pár kivételtől eltekintve friss gyerekversköltőkkel, olyanokkal, akiket jórészt nem jut eszünkbe megemlíteni, amikor a kortárs gyerekversekről beszélünk, akiknek nincs (több) kötetnyi versük, interjúik és gyerekműsoruk.

Az Aranysityak alcíme a Friss tintára is utal, de a Friss tinta sokkal inkább egy Cini-cini muzsikához hasonló antológia, ahol egy korszak verstermésének kánonját állították fel az alkotók és szerkesztők, itt pedig inkább az újdonságot szemlézhetjük, akárcsak az éves Szép versek kötetekben. A kötet formailag is utal a Szép versekre: belül az apró portrékból készült kép, és minden költő versei előtt egy ironikus-mulatságos újságpapírra festett kollázs-portré és az ábécébe szedett nevek. Itt nem tematikusan rendeződnek a versek, az alkotókon van a hangsúly, a sokféleségen és különbségeken. Ezt érzékeltetik Lackfi János remek kis portréi, melyek pár sorban kiragadják a versek legjobb részeit (néha olyanok, mint egy jól sikerült filmelőezetes: az összes legjobb rész zanzásítva benne van). Lackfi szövegei és gesztusai kinyitják a gyerekköltészet kapuit. És persze az alkotókat emeli ki a zseniális illusztráció, mert Molnár Jacqueline összes portréja telitalálat, úgy absztrahál, hogy közben a lényegét ragadja meg egy-egy művészfejnek. Kevés a kép a kötetben, de az a kevés mind gyöngyszem, az alkotó apró, ismerős ceruzarajzai, no meg a montázsok - a macskaszökőkút például felejthetetlen, de általában minden állat a sárkánytól a tengerimalacig kap valami különös gellert, amitől humoros lesz és kicsit több, mint egy méla mese- vagy háziállat.

Ezek a szép versek azonban nem úgy szépek, ahogy egy gyerekverstől megszoktuk, mert mindenki keresi benne a saját hangját, új nyelvi területeket vonnak be a gyerekköltészet mezejére. Babiczky Tibor, egyik kedvencem a kötetből, például cseppet sem próbál könnyű vagy érthető lenni, a gyerekeknek ugyanolyan kevéssé tagolt és rejtjelezett, kontanimációkkal és új szóösszetételekkel teli nyelven dünnyög, mint a posztmodern felnőtt költészet (egy gyerek Parti Nagy Lajos). Demény Péter Ágóbágója a bájos és elmélyült gyerekképnek megy neki, no meg a mindenttudó apáénak, és írja át hangos otthoni (pár)beszédbe. Máté Angi az elemi félelmeket szólaltatja meg szépítés nélkül, a szülők nélküli szülői tárgyak fenyegető magánya és a rémület meg-megakadó nyelve rajzolják ki a versbéli kislány világát. Acsai Roland a kisbaba körüli zárt és más szabályoknak engedelmeskedő világot tapogatja ki, miközben megmarad a tőle ismert halk, északi természeti képekből építkező világban. Rengeteg a magyar-svédvers, ahol a rímtelen vagy naivan rímelő szöveg a gyereknyelv elemeiből és a gyermeki hétköznapok evidenciáiból rakja ki azt a mozaikot, ami valami mást próbál elmondani, mint ami a felnőtteknek természetes. Változó persze a színvonaluk, ebből a regiszterből könnyű belecsúszni a gügyögős gyerekeskedésbe, az erőltetett és mesterkéltnek ható gyereknyelvbe.

A versek egy kicsit nagyobbaknak szólnak, mint a Friss tinta versei, kisiskolások a szereplőik és a felbukkanó élethelyzetek (első csók, barátság és összeveszések, a felnőttek ostoba fegyelmezési mániája), a versek az ő szövegértési képességeiknek felelnek meg. A gyakran ironizált, régebbi irodalmi szövegeket és formákat megidéző versek, a felnőtteket megkérdőjelező kritikus látásmód is nekik szól, őket vezeti rá észrevétlen, hogy milyen egy kortárs irodalmi szöveg és hogyan hat és hogyan lehet értelmezni, milyen eljárásokra kell, lehet figyelni. Nem csak nekik, de a magyartanároknak is hasznos a gyűjtemény: arról nem is beszélve, hogy fel lehet belőle firssíteni a tananyagot és az ünnepek versállományát is.

Tehát szemezgessünk, keressük meg a személyes kedvenceinket (az enyémek már kiderültek) a már meglévők mellé, hogy legyen, akire várhatunk és akit kereshetünk, hogy mikor bukkan fel megint gyerekirodalmi vizeken.

Kapcsolódó cikkek