Aszlányi Károly

Aszlányi Károlyt sajnos ma már nem sokan ismerik, pedig legjobb gyerekkönyv-íróink egyike. Egy aprócska dunai szigeten, Ada-Kalehen. Állítólag erről a szigetről mintázta Jókai Mór Az arany ember című regényében a Senki szigetét.
A fiatal Aszlányit az apja zenésznek szánta. Tanult Dániában, Németországban, Angliában, Bécsben. 19 évesen díjat nyer a Nyugat novellapályázatán, ekkor úgy dönt, író lesz. A hóember című novellát rögtön közli is a lap, és ettől kezdve Aszlányi rendszeresen ír a Nyugatba verseket, könyvbírálatokat. Első regénye, a Pénz a láthatáron roppant sikeres. Huszonkét éves, amikor a Nemzeti Színház bemutatja Szélhámos kerestetik című darabját. Művei közül talán A hét pofon és a Sok hűhó Emmiért című regényei a leghíresebbek. Aszlányi sikeres filmíró is volt. Ismert filmje a Tolnay Klári főszereplésével készült A hölgy egy kissé bogaras (1938) című vígjáték. Legmaradandóbbnak azonban gyerekkönyvei. Sajátos stílusuk egyaránt táplálkozik az angol humorból és abból a jellegzetesen pesti humorból, amelyet két kortársa, Karinthy Frigyes és Rejtő Jenő is művelt. Két legjobb gyerekkönyve a Kalandos vakáció és Az Északi Park felfedezése.

Sütihasználati beállítások