Az én Kästnerem

cimkék: #jó könyv #Hanna blog #Erich Kästner

Újraolvasó vagyok. Ma is mérce számomra, hogy egy szöveg mennyit kopik az újabb és újabb olvasás során. A legjobb szövegek nem kopnak, csak változnak. Gyerekkoromban, amíg nem volt bennem kényszer, hogy lépést tartsak az újabb és újabb könyvekkel, nyugodtan olvashattam akárhányszor, amit szerettem. Így aztán életemben legtöbbször, talán olyan negyvenszer A két Lottit olvastam. Második helyen valószínűleg Az Emberke áll.

A Pötyi és Antit felnőttként olvastam, nem sokkal később, mint a Berlin Alexanderplatz-ot, és végig a nagy Berlin regény fénytörésében láttam. Döblin és Kästner könyve (de Walter Benjamin Egyirányú utcája vagy Ruttman Sinfonie der Großstadtja is) ugyanannak a kornak a terméke, a pezsgő életű, furcsa alakokkal teli növekvő Berliné, ugyanabból a városszövetből nőnek ki az alakok: itt útjukat vesztett, kisstílű bűnözők, a művészetelmélet flaneurjei, amott kolduló gyerekek, kisstílű bűnözők áldozatai és leleplezői. Az Emilben, Kästner első gyerekkönyvében is ők népesítik be Berlin utcáit: ismernek minden teret, vérükben van a városi mozgás, a le- meg felugrálás a villamosokról, a telefonok és egyéb információs csatornák kreatív használata. Nevük nincs, a csapatban (amit az utca és a társadalmi viszonyok szerveznek) betöltött szerepük a nevük, ez válik a személyiségükké is, valódi nevükké. Hatott rájuk (és az elbeszélőre) az amerikai mozi is, gyorsak és bátrak, mint egy igazi nyomozó. Kästner Berlinjében, a gyerekek között nem számít, hogy ki lakik nagypolgári lakásban és kinek nem telik zsebpénzre. A gyerekek élete nem olyan, mint a korabeli gyerekkönyvek jómodorú tökéletes világában, de az értékek, a mesebeli tulajdonságok tekintetében rendben vagyunk: a próbákat csak becsületes, hű, kitartó és bátor gyerekek állják ki, ők méltók a csapat tagjai lenni, és itt csak a gyerekek véleménye számít. Így van ez a nyaralás során is az Emil és a három ikerben (a könyv megjelenése idején, 1934-ben, mindenféle hazafias vagy kirekesztő szólam nélkül. Nem mellesleg Kästner ekkor már tiltó listán van a náci Németországban). Ismerjük kicsit ezt a várost, ezeket az utcagyerekeket, mert a két világháború közötti Berlin és Budapest nem is áll olyan távol egymástól, ahogy a nyugatos realista kispróza sem Kästner Neue Sachlichkeitjától.

A két Lotti bizonyos szempontból kiválik Kästner művei közül. Az ideális család amúgy sem igen jelenik meg nála: egyedül álló anyák, korán érő, a családfenntartás és a gyereklét közt vergődő fiúk szerepelnek a könyveiben, segítő, de kívülálló apapótlékokkal megtámogatva. Még ha csonka családok is ezek, a regény folyamán nem a család kerül problémaként előtérbe (bár rossz működése többnyire fontos összetevője a konfliktusnak), hanem valamilyen külső esemény, veszély, amit el kell hárítani, és ennek során változik meg a főhős jelleme illetve a család működése. A két Lottiban azonban maga a család a bonyodalom, amit meg kell oldani, a kaland pedig szorongatóbb és komolyabb, mint valaha. Mert mi Emil kis pénzének ellopása, mi A repülő osztályban a magányos karácsony ahhoz képest, hogy Lottének és Luisénak teljesen egyedül kell egy teljesen idegen helyzetben helyt állnia.

Kästner pedig a jól ismert írói eszközeit itt igazán briliánsan használja: az elbeszélést párhuzamos tükör-történetek és a felnőttek viselkedését kritizáló ironikus betétek szakítják meg; a gyerekek érzelmi kríziseit álom és betegség tükrözi. A feszültség fő forrása, hogy mi és az ikrek be vagyunk avatva a titokba, mindenki más viszont csak tapogatózik a történetben: így a két főhős szövetségesei leszünk, együtt örülünk és szorongunk velük, míg lélegzetvisszafojtva figyeljük, ahogy felgöngyölödik a többiek számára is a történet (majd továbbgurul, egészen a tökéletességig). A fejezetről fejezetre váltogatott belső nézőpont és az élesen felrajzolt és megfigyelt részletek segítségével a gyerekek minden érzelmét átérezzük, például amikor Luise az idegen pályaudvaron várja az idegen anyát vagy Lottének meg kell ennie a húsos palacsintákat, hogy bizonyítsa az okos kutyával szemben, hogy ő Luise. De nem csak a gyerekfigurák vannak hitelesen kidolgozva: ebben a könyvben a felnőttek is ugyanakkora szerepet kapnak. Az apa a felelőtlen, önző, kedves művész, aki nem érti, hogy a körülötte élőkért nem csak anyagi felelősséggel bír: Lotte sérülékenysége és határozottsága kell ahhoz, hogy rádöbbenjen. A két kislány ugyanis nem csak anyjuk nevét felezte el, hanem tulajdonságait is. Lotte az önállóságot, a takarékosságot, a rendszerességet kapta, de a kispolgári erények mögött ott van a gyerek végtelen sebezhetősége, ami persze meg van a felnőtt Luiselottében is, különben nem ütné úgy szíven a gyereke gondja-baja. Luise pedig az őszinteséget kapta a csomagjába, a szókimondást és azt, hogy képes kimutatni érzelmeit - ezzel billenti ki Luiselottét abból az önzésből, amibe belecsúszott a túl csendes és önálló Lotte mellett, és szorítja rá, hogy az érzelmeinek látható teret engedjen az életében. A szülők az elcserélt gyerekek képében tulajdonképpen a másik szülőfél jellemvonásainak egy gyermekibb tükörképével találkoznak, és mivel a gyermekükért közvetlen felelősségük van, kénytelenek figyelemmel lenni és megoldást keresni a másik bajára - ez mozdítja ki őket önző magnyukból. Éppen erre van szükségük: hogy legyen valaki,aki megmutatja, hogy nem elfogadható, hogy a munka és egymás köreinek tiszteletben tartása megöli a közös életet. Nagyon kemény tanulságokat von le Kästner a szülőkre és a modern családmodellre nézve, és ezt csak részben fedik a szőke fürtök és loknik.

De A két Lotti nem a családügyi mondanivalóáért maradnadó klasszikus, hanem a nyelvéért, a dramaturgiááért, a jeleneteiért. Ahogy folyamatosan az idill szélén táncol és a háttérben ott figyel a feszültség: az erdőben együtt limonádézó és egymást megismerni próbáló, jegyzetelő lányok pattogó párbeszéde, az anyával közös kirándulás idilli és szorongató leírása és az anya átváltozása, a nagy jelenet Gerlach kisasszonynál, aki műveltséggel próbálja palástolni érzéketlenségét (igen, ő a gonosz mostoha, édességgel és csáberővel, ahogy kell) a célját vesztett apai gyengédség. A felnőttek tanácstalansága az életükkel kapcsolatban és a gyerekek így vagy úgy, de önfeláldozó tettrekészsége. A háztartás apróságaiba rejtett jellemrajz. A pontos, briliáns, a cselekmény terét uralni képes stílus és mese.

Kästner kapcsán nem lehet szó nélkül hagyni Walter Triert, számos Kästner könyv illusztrátorát. Trier már befutott illusztrátor volt, amikor Kästner Emil könyve megjelent. A könyv sikeréhez hozzájárultak a letisztult és a fiukat pár vonallal jellegzetes figurává gyúró rajzok. A két Lottit is ő rajzolta. A szereplők egy-egy főbb vonását kiemelve szinte karikatúraszerű rajzokat készített, amik az emlékezetünk be vésődnek, és minden figurát megjegyzünk általuk. Ez a pár vonalas, kissé groteszk, édelgéstől mentes grafikai stílus nagyon jól illik Kästner ironikus-tárgyilagos stílusához.

Erich Kästner a wikipedián Erich Kästner művei a Pagonyon

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek