Azért kezdtem írni, mert nagyon rosszul rajzoltam

Christine Nöstlingerről

cimkék: #szülőknek #pszichológia #esszé #jó könyv #ismertető #Hanna blog #tanároknak #ibby-díj

"Frieda történetét nehéz megírni. De Friedának ugyanúgy joga van történetre, mint minden tizenötévesnek. Vennünk kell a fáradságot, hogy megírjuk és elolvassuk a történetét. (...) Az embereket, a figuráimat (nagyapákat, anyákat, apákat, szomszédokat, szóval felnőtteket, akiknek közük van a gyerekekhez, és uborkakirályokat és egyéb szörnyetegeket, és gyerekeket, újra meg újra) megalkotni és hangot adni nekik számomra nem csak mesterségbeli, hanem emberi kihívást is jelent."

Sok könyvről írhatnánk az IBBY Hans Christian Andersen-díjas íróinak kapcsán, mi most egyiküket választottuk: Christine Nöstlinger pályájáról és regényeiről Győri Hanna cikkét olvashatod.

Christine Nöstlinger több mint 100 regényében, tévéfilmjeiben és verseiben ezek a hangok szólalnak meg, ezek a hangok keresik, hogy kihez, miként szólhatnának. Emberek (gyerekek) próbálnak beszélni magukról és az életükről krízishelyzetekben. Fő témája a széteső család, amiben a gyerekeknek újra meg kell találni a helyüket, miközben túl hamar felnőnek: elfogadják, hogy a szüleik is esendőek és ezért nem létezik számukra az evidens biztonság, hanem nekik kell újrateremteniük maguk körül. Nöstlinger 1936-ban született Bécs egyik peremkerületében, meglehetősen szegény családban (anyja óvónő, apja órás). A bécsi dialektus és a beszélt nyelv s a háborús gyerekkor meghatározó a prózájában. Apját szocialista meggyőződése miatt üldözik – benne is kialakul az autoriter hatalmi mechanizmusokkal szembeni ellenszenv, bárhol jelennek is meg. A páriákkal való együttérzés és megértés is a gyerekkorban gyökerezik. Később két önéletrajzi ihletésű regényben írja meg, hogy hogyan élte meg nyolcéves gyerekként a háború végét, a romokat, az újjáépítést és a szovjet bevonulást (Maikaefer flieg!, Zwei Wochen im Mai).

A hatvanas évek végétől publikált szépirodalmi műveket, 1970-ben jelent meg első könyve, A tűzpiroshajú Friderika (magyarul Sárközi Elga fordításában). Az első könyvében máris a kirekesztés a téma: Friederikát égővörös haja miatt csúfolják, kergetik, bántalmazzák az osztálytársai. Ráadásul nem rendes családban él: idős nagynénje neveli szegényes körülmények között. De ebben a könyvben Friederika nem illeszkedik be és nem is a saját környezetében erősödik meg identitása, hanem elrepül a hajában rejlő varázserő segítségével az apjához, az örök boldogság vidékére. A kirekesztés oka, a rossznak tűnő adottság valójában különleges belső érték szimbóluma és hordozója.

Nöstlinger nálunk leghíresebb könyve, az Ilse Janda 14, 1974-ben jelent meg (magyarul 1978-ban, szintén Sárközy Elga fordításában), és számos újrakiadást élt meg. Azt hiszem, kevés olyan kimondottan ifjúsági regényt olvastam, ami ennyire nyíltan és mélyenszántóan behatolt egy család életének és érzelmi hálójának apró részleteibe. Ebben a könyvben senki sem aranyos, senki sem jó, senki sem különös, mégis mindenkivel együttérzünk, még a nagyon gyenge anyával is, mert mindenki esendő – mert minden figurának van hangja, amit csak nagyon nehezen tud megszólaltatni. Erről a küzdelemről van szó: ahogy Ilse, Erika, az anya, és az apák a helyüket keresik. Az elnyomó anya is kiszolgáltatott a maga módján, és éppen bizonytalanságát, a széteső családra, kezelhetetlen érzelmeire vonatkozó félelmeit próbálja a szigorban – rosszul – összefogni. Erika, a kislány, szeretne, de nem tud jobb családot hazudni magának. Ő ad hangot a történetnek, mert ő mindenkit lát és mindenkit megért – nem foglal állást, de van véleménye és minket is rákényszerít, hogy vele tartsunk az útján. Ilse tulajdonképpen a maga módján a legőszintébb: kilép, otthagyja azt, ahol nem lehet önmaga, ahol nem számíthat senkire: de egy másik élethazugságba lép bele egy idősebb férfival.

Az Ilse Janda társadalmi és irodalmi kontextusát a 68-as diáklázadások és a Gruppe 47 német írócsoport rajzolja meg: az a fajta realizmus, amely az áldozatnak, a beszéd, az értelmező interpretáció és a véleményformálás jogától megfosztottnak ad hangot. Beemeli annak nézőpontját és megalkotja nyelvét is. Nöstlinger olvasmányos és sodró, klasszikusan letehetetlen könyveket ír: bár szó szerint nemigen történik bennük semmi, annyira hitelesen teremti meg a gyerek nyelvét, a kapkodó, rohanó, kicsit hányaveti, kicsit érzelmes nyelvezetet, az éles-szemű, pontos perspektívát, hogy tudni akarjuk, amit az elbeszélő tud – hogy végül is hányadán állunk.

Az eredeti szöveg egy német számára feltűnően osztrák, sőt bécsi dialektusban íródott – mindenki eleve kicsit kilóg a megszokottból. Ez a magyarban nem jön át. (A pesti dialektus nem a peremé, hanem a középponté.)Nöstlinger nálunk leghíresebb könyve, az Ilse Janda 14, 1974-ben jelent meg (magyarul 1978-ban, szintén Sárközy Elga fordításában), és számos újrakiadást élt meg. Azt hiszem, kevés olyan kimondottan ifjúsági regényt olvastam, ami ennyire nyíltan és mélyenszántóan behatolt egy család életének és érzelmi hálójának apró részleteibe. Ebben a könyvben senki sem aranyos, senki sem jó, senki sem különös, mégis mindenkivel együttérzünk, még a nagyon gyenge anyával is, mert mindenki esendő – mert minden figurának van hangja, amit csak nagyon nehezen tud megszólaltatni. Erről a küzdelemről van szó: ahogy Ilse, Erika, az anya, és az apák a helyüket keresik. Az elnyomó anya is kiszolgáltatott a maga módján, és éppen bizonytalanságát, a széteső családra, kezelhetetlen érzelmeire vonatkozó félelmeit próbálja a szigorban – rosszul – összefogni. Erika, a kislány, szeretne, de nem tud jobb családot hazudni magának. Ő ad hangot a történetnek, mert ő mindenkit lát és mindenkit megért – nem foglal állást, de van véleménye és minket is rákényszerít, hogy vele tartsunk az útján. Ilse tulajdonképpen a maga módján a legőszintébb: kilép, otthagyja azt, ahol nem lehet önmaga, ahol nem számíthat senkire: de egy másik élethazugságba lép bele egy idősebb férfival.

Nöstlinger két nagy témája, a társadalomkritika és a családkritika fonódik össze a Fütyülünk az uborkakirályra című regényében, amely elnyerte a Német Gyerekirodalmi Díjat (Deutscher Jugendbuchpreis). A családba megérkezik az Uborkakirály, aki titokzatos pincelakókról hadovál, akik elüldözték, és akiket meg akar semmisíteni. Parancsokat osztogat és ideológiát termel. Az autoriter családmodell felé nosztalgikus érzelmeket tápláló apát rögtön behálózza (egy kis Tartuffe-allúzió), míg a többiek ellenállnak és ignorálják. Az apa elhatárolódik családjától, és egyre kevésbé éli saját életét, az Uborkakirály fantazmagóriái egyszerűbb, világosabb útmutatást adnak. Még a pincelakók elpusztításán sem akad fönn. Csak legkisebb gyereke tart ki mellette, és az ő segítségével derül fény a gonosz tervre, amit aztán a két nagyobb testvér meggátol és segítséget nyújt a szerencsétlen pincelakóknak, akiknek pár homokozólapát is maga a modern technológia.

Nem hiányzik a humor, ugyanakkor nagyon is expliciten tárgyalja a nemzetiszocializmus kapcsán felvetődő erkölcsi kérdéseket: a személyes felelősséget, az átlagember befolyásolhatóságát és bűnösségét, az engedelmesség és hatalmaskodás együvé tartozását egy személyiségben. A gyerekek bölcsebbek apáiknál.

A Piknik sorozatban jelent meg Konzerv Konrád és Punk, avagy a hajmeresztő hétfő is, mindkettő Bor Ambrus fordításában, aki értett hozzá, hogy Nöstlinger könyveinek humorát hogyan adja vissza.

A Konzerv Konrád egyszerre komoly sztori és színtiszta helyzetkomikum: Konrádot a gyár szállította le, előre megnevelt rendes 7 éves, ebédre fagyit nem eszik, az iskolában mindent tud. Berti, aki véletlenül kézhez kapja, a kádban tartja a halait, és nem él túl rendszeres életet. Így hát kölcsönösen meg kell nevelniük egymást, hogy együtt maradhassanak, és közben még a gyár embereivel is meg kell küzdeniük, akik vissza akarják vinni Konrádot, aki bár gyári, de szereti a mamát, és akit, bár idegesítő és nagyon más, nagyon szeret a “mama”.

Az Animus kiadó gondozásában sok Nöstlinger könyv jelent meg, melyek fiatalabbaknak szólnak. Ezek, bár ‘simább ügyek’, sosem egy lányregény gondolati szintjét hozzák.

A Paul és Suzi titkos naplója az iskolai agresszió, a válás és az idegengyűlölet, a társadalmi egyenlőtlenségek jeleneteit helyezi egymás mellé két párhuzamos, különböző nézőpontból megírt történetben.

Ezek nélkül egyszerű iskolai történet is lehetne. Mindezt Nöstlinger a mellékszereplők egy-egy cselekedetén, reakcióján vagy egy-egy többértelmű szituáción keresztül mutatja be. A két napló csepegteti az információkat: mikor azt hinnénk, értjük a figurákat, akkor egy másik szereplő is megszólal, és átértelmezi a jóról és rosszról kialakul sablonos képünket. Minden történetet el lehet beszélni többféleképpen. Több igazság van, amelyeket nem lehet összehangolni. De lehetséges a párbeszéd.

A sorozatban a legújabb kötet a Szép kis család (eredeti címén Sowieso und überhaupt, 1992). A Poppelbauer családban a legrémisztőbb az érzelmi hidegség, vagyis a törődés és idő hiánya. Az apa nem tartja be a szavát, ha hétvégi programot ígért a normális családra és élményekre vágyó legkisebb gyereknek (a hétéves Speedinek, aki azonban a cselekményből és a családtagok viszonyulása alapján koránál fiatalabbnak tűnik). Az anya nem tud hazajönni a boltjából, mert foggal-körömmel ragaszkodik a rémálommá vált vágyálomhoz, önálló identitása utolsó morzsájához. Karli álomvilágban élő kamaszlány, mindnekivel, magával is elkeseredett és megengedő: benne sincs érzelmi kitartás, hiszen honnan látta volna. Ani, a középső fiú mizantróp, antiszociális, papírvilágba menekül és bunkert épít maga köré, hogy ne hatoljon be hozzá a külvilág. A feszültségeiket a nagyok jobbára szegény Speedin verik le, aki mindenkinek csak teher, mert még nem tanulta meg valamilyen szorongásos pótcselekvésbe (elzárkózás, okoskodás, fiúzás, fonalárusítás) transzponálni a szeretetigényét.A Paul és Suzi titkos naplója az iskolai agresszió, a válás és az idegengyűlölet, a társadalmi egyenlőtlenségek jeleneteit helyezi egymás mellé két párhuzamos, különböző nézőpontból megírt történetben. Ezek nélkül egyszerű iskolai történet is lehetne. Mindezt Nöstlinger a mellékszereplők egy-egy cselekedetén, reakcióján vagy egy-egy többértelmű szituáción keresztül mutatja be. A két napló csepegteti az információkat: mikor azt hinnénk, értjük a figurákat, akkor egy másik szereplő is megszólal, és átértelmezi a jóról és rosszról kialakul sablonos képünket. Minden történetet el lehet beszélni többféleképpen. Több igazság van, amelyeket nem lehet összehangolni. De lehetséges a párbeszéd.

A történetet a három gyerek meséli felváltva, így mindig kicsit más perspektíváját látjuk a válásnak, mindig kicsit más hangot hallunk – ebben Nöstlinger briliáns. Megtalálja a figura saját hangját, amivel azonosulhatunk, még ha maga az alak távol áll is tőlünk. A felnőttek, mint mindig, esendőek, megérthetőek. Szeretik a gyerekeiket, de nem tudnak igazán jól szeretni, mert nem fektetnek energiát sem ebbe, sem egymásba. A gyerekeik is szeretik őket, de nem tudnak kötődni, mert nincs mire alapozni a kapcsolatot. Még a szokásos segítő nagymama is tehetetlen: az egyikük túl öreg és beteges, hogy elvillamosozzon és megmentse a családot, a másik egy rémálom. Ebben a könyvben talán a szokásosnál több a szarkazmus és irónia – a világ tényleg a magára hagyott gyerekek időleges véd- és dacszövetsége, amibe még belép az anya adószakértő (elvált, évente új barátnőre váltó) pasijának a gyereke, meg a szomszéd fiú, aki Karliért rajong. Persze a gyerekek meglátásai és öniróniája, furcsa szokásaik és saját nyelvük humorossá teszik a történetet – ez Nöstlinger különlegessége: úgy tud a felszín mögé, a problémák mélyére látni, hogy a börleszk- és szituációs komikummal, az önironikus kiszólásokkal és a szereplők magával ragadó egyes szám első személyű tudatfolyamaival végig fenntartja az olvasói érdeklődést.

Ha már idézettel nyitottam, azzal is zárok, csak mert Nöstlingernek annyi jó bonmot-ja van:“Gyakran kérdezik, hogy boldog gyerekkorom volt-e. Néha lelkes igennel felelek, máskor szomorú nemmel. Mindkettő igaz. A gyerekkor mindig nagyon boldog és nagyon szomorú egyben.”

Nöstlingerről az 1001 buch honlapon

Nöstlingerről a wikipedián

Az Andersen-díjról a wikipedian

Kapcsolódó cikkek