BÁTOR KÖNYVEK TÍZ ÉVEN FELÜLIEKNEK

cimkék: #szemle #toplista #Hanna blog #bátor könyvek #hogyan válasszak?

Az előző részben kisebbeknak ajánlottunk tabukat döntögető könyveket, most a tizenéveseknek (és akár a felnőtteknek is) szól a válogatásunk. Szokásunktól eltérően nem egy-egy könyvet, hanem egy-egy nagyobb témát emeltünk ki, melyek ritkán jelennek meg a hol rózsaszín, hol menő, hol kalandos ifjúsági irodalomban, ahol alapszabály, hogy a kalandokból kikerülve senki ne sérüljön valamint elnyerje méltó jutalmát/büntetését. Csak éppen nem a hétfejű sárkánnyal, hanem teszem azt egy trollal vagy a gimi legvadabb srácával/legmenőbb csajával kell megküzdenie. Van élet az álproblémákon is túl, erre szeretnék pár példát írni. További válogatásra pedig ajánljuk a bátor témák kategória böngészését a weboldalon.

Halál: A gyerekkönyvekben nem szeretik meghalasztani a főhőst. (A felnőttekben sem.) A halál túl érthetetlen, túl nehéz feldolgozni. A gyerekhaláltól elfordulunk és titkon bízunk benne, hogy velünk sosem történik meg. Az előző lista végén az Oszkár és Rózsa mamiról írtam, mely egy kisgyerek halálát, illetve az utolsó tizenkét napba sűrített életet meséli el. A Nyáron történt és a Babó és Bigyó a testvérek betegségeit, a gyerektárs elvesztését írják le, mindkettő a testvér szemszögéből. Az előbbiben két lánytestvér lakik egy szobában, a veszekedések mögött elválaszthatatlan társak, és a körülöttük élő felnőttek, a szomszéd öregember és a fiatal hippiházaspár szemében teljesen egyenrangúak. Mindkettejükkel megtalálják a hangot: Mollyval a babaruhákról és a virággyűjtésről, Meggel a fotózásról beszélnek. De egyszer csak megváltozik ez a helyzet: Molly hirtelen megbetegszik, mindenki más lesz és Megnek meg kell tanulni szép lassan elfogadni a halált és megőrizni magában Mollyt. Olyan gyerekeknek, akiket hasonló veszteség ért, különösen ajánlom ezt a könyvet - de a többieknek is, hiszen átélhető a történet. A Babó és Bigyó egy fantasztikus könyv. Témáját tekintve kisgyerekesnek tűnik: Kellyanne képzelt barátai elvesztek, és most az egész falu őket keresi, hogy megmentse a kislányt a szomorúságtól. Valójában igazi torokszorító történet egy családról, amely egyre mélyebbre csúszik az idegen világban, a rossz munkakörülmények, az alkohol, a gyerekek megoldatlan problémái közepette és nincs visszaút. Mindez nem a szokásos enyhén didaktikus-szociografikus panaszkodós ifjúsági regény hangon, amivel lehet azonosulni meg problémfelvetni-megoldani. Babó és Bigyó a kisebbik testvér képzelt barátai, de a könyv során mindenné válnak, mindent a vállukra vesznek - mint az igazi képzelt barátok, és így kicsit mindenki képzelt barátai lesznek. Azt hiszem, annak ajánlanám ezt a könyvet, akit nem vigasztalt A Pál utcai fiúkban az, hogy Nemecsek Ernő végül hőssé lett avatva, csak a keserűség maradt benne, amiért a legszerencsétlenebbnek meg kell halnia.

Család: mára már klasszikussá vált Christine Nöstlinger Ilse Janda (14) című opusza. Sötét egy darab, az biztos, és legfeljebb fellélegezhetünk, hogy nekünk kicsit kevésbé rémes szülők jutottak - már ha azok jutottak. Nem szokás a jó anya sztereotípiájába nagyon belekötni az ifjúsági könyvekben, pedig nem kevesen sérülnek súlyosan az anya (érzelmi) bántalmazásaitól. Ilse anyja sem kíméli a lányát: erőszakos, mégis gyenge nő, hisztérikus, szeszélyes, igazságtalan. Elvek helyett dogmákkal rendelkezik, feltétlen engedelmességet vár el, maga sem tudja, miért. A férjét a gyerekek nem fogadják el, de az anya csak elvárja ezt, valójában kizárja a viszonyukból Kurtot. A saját apjuk az anyával való hatalmi játszmára használja a gyerekeket. Csak a nagyagya megértő, de segíteni ő sem tud - nem is nagyon akar. Ilse kilép, és persze szintén egy elhanyagoló, kiszolgáltatott kapcsolatba: egy idősebb férfi szexi babája lesz. A történet végén mindenki újra a helyén, és ez cseppet sem biztató: ugyan mitől lenne jobb a helyzet?
A másik oldalról közelít Hornby Betoncsókja: itt a gyerekek a szülők, egy tizenhat éves szülőpár mindennapjairól számol be az ifjú apa. Deszkás allegóriák, hétköznapi helyzetek: milyen egy apás szülés egy olyan kapcsolatban, ahol a felek még nem látták egymást meztelenül? Mégis keresik az utat a normalitás felé: nem elátkozottakként látjuk őket, csak küzdeni azzal, ami egyszerűen jött, és a saját életükké kéne tenniük.

Háború: a háborúban a gyerekek meghalnak. Különösen igaz ez a második világháború alatt élő zsidó gyerekekre. Nem szeretem, amikor mosolyogva anyjuk/apjuk karjába szaladnak, mert bár van aki meghalt, de a főhős, a kis királyfi/királylány persze nem. Anne Frank a klasszikusa ennek a témának, de két újabb könyv is legalább annyira jó: a nagyon fiktív, nagyon meseszerű A csíkos pizsamás fiú és a félig dokumentum, félig életmesélős Hana bőröndje. Az elsőnél ha megengedjük a kicsit aggályos fikciót, hogy a náci táborparancsnok gyereke semmit, de semmit nem tud semmiről, és ezért gyanútlanul barátkozik egy vele egykorú fogollyal, akkor elég megrázó a történet: a kissrác besétál a táborba segíteni barátjának, ahol persze kiderül, hogy a sors nem igazán ismeri fel a zsidókat és a nem zsidókat.
A Hana bőröndje egy nyomozás és egy mindennapi kislány története. Kiindulópontja egy bőrönd, amelyből olyan sok van felhalmozva Auschwitzban, és amelyről a gyerekek a Tokiói múzeumban szeretnék tudni, hogy pontosan kihez is tartozott. Lépésről lépésre haladunk a két szálon előre és vissza az időben, míg egy túlélő rokonban összeérnek a szálak.
A harmadik világban mindenféle segítségtől elzártan élő gyerekeket megnyomorító háborúk szinte el sem érnek hozzánk. Elképzelni sem tudjuk, hogy így is lehet élni. A Talán egy angyal pár gyereksorsot fon össze egy gazdag európai férfi hasonló sorsával, és a háború értelmetlenségéről beszél. Hogy mégsem tud igazán hiteles lenni, az a főkatona sajátos, teljesen zavaros ábrázolásának köszönhető: mintha minden addigi tényt, amely azt bizonyította, hogy a túlélés szerencse dolga, a főkatona angyallá avatásával elvetne, és valami érthetetlen spiritualizmussal önti le az egész könyvet. Kár érte, de az első kétharmadáért megéri.

Szegénység: nagy tabutémája nem csak a gyerek-, de úgy általában az irodalomnak, a közbeszédnek a hajléktalanság. Nem merünk a hajléktalan bőrébe bújni, mert előtör az ősi, mágikus félelem, hogy úgy maradunk. Ha közelebb kerülünk hozzá azzal, hogy kiderül, nem roncs, hanem ember, akkor egyben veszélybe is kerülünk. Egyetlen elbeszélést olvastam, amely érzékenyen nyúlt a témához, a Szitakötő első számában Kámán Balázs: Tudok a titkairól című novellája. Míg ott az elveszett apa jelenik meg hajléktalanként a fia életében, hogy felkavarja azt, Paula Fox regényében, a Majomszigetben egy hajléktalanná vált gyerek történetét halljuk a saját szemszögéből. Sok mindent megjelenít a könyv: a hajléktalanná válás banalitását, hogy mennyire szerencse dolga ez, és milyen fontos tényező, hogy nincsen se nagycsalád, se barátok a pórul járt család körül. Lerombolja a sztereotípiákat arról, hogy a hajléktalanok nem dolgoznak, nem tanultak soha és saját maguk hibásak sorsukért. Érezzük, hogy bárki hajléktalanná válhat. A fiú fokozatosan jut egyre lejjebb, hogy aztán félholtan kórházban kössön ki. A happy end - a lakás és a boldog(nak tűnő) család - csak szerencse, nem erény. A gyerek pedig nem felejt. Hasonló tabuval, az árva és szegény, majdhogynem harmadik világbéli gyerek sorsával találkozunk az Előttem az életben: Momo-n csak a társadalom kivetettjei segítenek, folyamatos kiszolgáltatottságban él, jövője nincs, a család számára nem létező fogalom. Lenyűgöző lénye és a regény vibráló, életteli nyelve miatt katartikus, letehetetlen darab. És hát persze ott a klasszikus, talán van, akit még ma és érdekel, az Árvácska. Én még most is magam előtt látom néhány jelenetét (a mosogatás, az erőszakos férfiak, a menekülés az állami hivatalnok elöl), pedig vagy tizenöt éve olvastam először.

Szépség: Mostanában sokkal nehezebb gyereknek lenni, mert már 12 évesen kiskorú nőimitátorként kell járni-kelni a világban. Julia Bell Súlyos című regénye az anorexiáról szól, de nem felületesen, a médiára kenve kezeli a problémát. Carmen családja egy hatalmas elfojtott problémahalmaz: a nagyanyja tévé- és ételfüggő, figyelmetlen, rossz anya. Az anyja a nemkívánt terhességtől teljesen depressziós lesz, és minden önmegvalósítási vágyát a minél soványabb test megvalósításába fekteti: a gyerek, aki a testébe költözött, hogy szétrombolja az életét (és nem létező karrierjét), csak így távozhat. Végül a lánya, Carmen is eleinte zabálásba, majd a kortársak nyomására bulémiába és anorexiába menekül: jönnek a depressziók, a hazugságok, a pánikrohamok. Az apák lelépnek, felelőtlenek. Nyomasztó közeg, a történet mégis többé-kevésbé jó véget ér: Carmen mintha kiegyensúlyozott, önmagával és életével békében élő nagynénje mellett megtalálná a gyógyulást. Mindenesetre a semmi sem biztos érzésével tesszük le a könyvet, amelyben nekem kicsit gyomorforgatóan sok volt a kajatömés és a kalória.

Kapcsolódó cikkek