Berg Judit és a Pagony

Ahogy kezdődött...- Kovács Eszter mesél

2011. május 25.Vera

cimkék: Berg Judit

batkasMindig érdekes, hogy hogyan találkozik egy kiadó és egy szerző. Sokszor csak bandukolunk, ahogy Rumini Batka szigeten, de egyszercsak szembejön velünk valaki, és mindig ezek a legjobban sikerült találkozások. Berg Judit neve egybeforrt a Pagonnyal, és ha Pagony, akkor Rumini! Igen, már öt éves a Rumini, hiszen minden 2005-ben indult, amikor egy kézirat, saját rajzokkal hozzánk került.

Első találkozásom Berg Judittal (talán ő sem tudja) az egyetemi felvételin történt – ő már túl volt rajta, én még csak akkor következtem, nagyon izgultam, amikor egy kedves ismeretlen lány megnyugtatott, hogy ne féljek, csak bátran, mutassam meg, milyen szépen tudok angolul. Ezt a kedves ismeretlen lányt megjegyeztem magamnak, utólag összeraktam, Judit volt. (Az angol felvételim viszont nem sikerült.) Mindenesetre előbb-utóbb mégiscsak együtt jártunk egyetemre, ugyan nem egy társasághoz tartoztunk, de tudtunk egymásról. Ahhoz mindenesetre elég volt ez az ismeretség, hogy évekkel később Judit felhívjon, hogy megjelent egy gyerekkönyve (ez volt a Hisztimesék), tartanánk-e a Pagonyban is.

hisztimesekNoha ekkor még nem volt közös könyvünk, Judit lelkiekben mégis a szerzőnkké vált: a Hisztimeséket például a 2005-ös Könyvhéten már a Pagony standjánál dedikálta. Innentől kedzve Judit és a Pagony útja közös: ő kezdő író volt, mi kezdő kiadó, mára pedig ő József Attila-díjas gyerekszerző, mi pedig lassan elérjük a századik könyvünket, köztük – reméljük – sok-sok emlékezetes gyerekkönyvvel.

De vissza 2005-be! Ekkor küldte el nekünk Judit a Ruminit, amit Lilu lányának írt, és – ki gondolná? – ő maga illusztrált. Ezennel leengedjük a titokról a követ: íme, néhány rajz a Ruminiből, amit Berg Judit készített, és amit eddig gondosan őriztünk (mi a kiadóban kinyomtatva, Judit pedig a gépében, beszkennelve.) Nem is olyan rosszak, ugye? De azért megtartjuk Kálmán Annát...rumini

Megkaptuk tehát a kéziratot, és ami ez után következett, azt is nehéz elhinni mai fejjel: erre a rajzos Ruminire mi nem-et mondtunk! Nem igazi, határozott nem-et, hanem egy olyan „most még nem, talán majd később”-et. (Ezt csak azért mondom el, hogy soha nem szabad feladni☺) Mert hogy ez nem a Pagonynak való. Nagyoknak szól, kalandregény, nekünk nincs másmilyen könyvünk, csak Boribon meg Bogyó és Babóca (tényleg ez a két sorozatunk volt még akkor), a mi célcsoportunk a 2-4 évesek. De nem baj! Nem sok idő kellett hozzá, Judit elküldte a Panka és Csiribít (szintén végigillusztrálva, ezúttal komolyan megfestve!). Na de erre rögtön lecsaptunk, ez már kell, ez a Pagonynak való! (Ugyan nem Judit rajzaival, hanem a Panka és Csiribí-sorozattól azóta elválaszthatatlan Pásztohy Panka-rajzokkal. Mert bármilyen ügyesen rajzol is Judit, mégis csak amatőr rajzoló - egy illusztrátor pedig legyen profi, ehhez azóta is tartjuk magunkat.) 2006 tavaszán tehát megjelent a Micsoda idő!, a Panka és Csiribí-sorozat legelső része – és ugyenennek az évnek az őszén mégis csak megjelent a Rumini. (Hogy mi változott röpke egy év alatt, azt gyorsan elmagyarázom: 2005-ig mi gyerekkönyvesboltként definiáltuk magunkat, olyan könyvesbolt(osok)nak, akiknek mellesleg van egy kiadójuk is. Ez 2006-ra – tudatos döntés eredményeként – megváltozott: a Pagony kiadó lett, elsősorban kiadó, akiknek mellékesen van egy könyvesboltjuk is.) Nem tudtuk akkor még, hogy ezek sorozatok lesznek, csak próbálkoztunk, Judit is, mi is: de aztán hamar kiderült, hogy mindketten komolyan gondoljuk, Judit az írást, mi a kiadást. Remélem, Judit is megerősít ebben, a kapcsolatunk azóta is harmonikus és töretlen, olyan, amilyennek egy szerző és kiadó kapcsolatának lennie kell. Bízunk egymásban és egymás ízlésében, tudjuk, hogy bármit meg tudunk beszélni, egész biztosan közös nevezőre jutunk. Néha csak egy figurából indulunk ki (így volt ez a Cipelő cicáknál), néha kifejezetten egy kiadói kérésből (így volt a Maszatnál – tudniillik nagyon szerettünk volna – mi is, meg persze Judit is – a legkisebbeknek valamit), néha egyetlen rövid kis meséből (így lesz ez Dinóknál, ősszel minden kiderül!). Ahol a legkevesebb a kiadói beleszólás (nem panaszképpen mondom, mert ez sem véletlen), az pont a Rumini. Mert a többi Judit-könyv alakulásánál ott voltam, megbeszéltük, hogy ez kiknek szóljon, milyen hosszú legyen, mennyi kép legyen benne.

ruminiA Rumini a legsajátjabbja, a legbonyolultabb, amiben leginkább megmutatja, hogy mit tud, nyelvileg, dramaturgiailag, íróilag. Nem is szoktunk beleszólni, csak ha Judit elakad – akkor is általában elég, ha hangosan elmondja, én végighallgatom, és általában már tudja is, hogyan tovább, meg sem kellett szólalnom. Volt olyan, hogy fejezetösszevonást javasoltam (a Négy jogarban), a Datolyapartban fejezetcserét – úgy éreztem, jobban fenntartható a feszültség, ha két bizonyos fejezet a végén helyet cserél. Ez így is lett. De azt is javasoltam, hogy az egyik szálat hagyjuk ki az egészből: ez meg nem így lett. Volt egy olyan iránya is ennek a legújabb Rumininek, ami nem volt jó irány, ezt mindketten éreztük, de Judit megoldotta (négy megírt fejezetet kihúzott: nagyon nehéz döntés ez! Négy nagyon jól megírt fejezet, de az egész szempontjából mégsem lett volna jó!).

A végeredmény mindenesetre hamarosan olvasható, nagyon jó lett, nagyon izgalmas, és nagyon hosszú! (Ezt talán még nem is mondtuk, 400 oldal!) Anna pedig különösen nagyon jókat rajzolt!


batka

És végezetül: ilyennek képzelte anno Judit Batka királyt...