Blogsoroló - Joel Henriques, a portlandi apuka

cimkék: #híradó #Eszter blog

Joel Henriques festőművész karrierje azután lendült be igazán, hogy megszülettek a gyerekei. A szuperapuka immár harmadik éve van otthon az ikrekkel, közben fest, főz, varr, rajzol, barkácsol, és mindenféle kreatív csodával kápráztatja el a gyerekeket. Meg persze minket, olvasókat is, merthogy kreálmányait, legnagyobb örömünkre a made by Joel nevet viselő blogján közzé is teszi. Munkáiból mi is számtalanszor merítünk ihletet itt a Pagonyon, a kreatív rovatunkban.

A két éve indult blogot hihetetlen siker övezi. Joel játékai szerte a világon keresettek, az első posztok megjelenése óta pedig egymást érik a felkérések. Joel most épp egy portlandi étterem logóján dolgozik, de festett már albumborítókat, készített fajátékokat egy londoni székhelyű kreatív szoftvercégnek, és munkájáról már több, mint fél tucat, amerikai, brit, spanyol és olasz magazin is beszámolt. 2010. novemberében pedig Lengyelországba hívták kiállítani, egy dizájn fesztivál keretében.

Az henriques-festmények nonfiguratív világa a kifestők, a mobilok és a játékok letisztult dizájnjában is rendre visszaköszön. Az absztrakt stílus kialakításában minden bizonnyal a szintén festő nagymamának is szerepe volt, hiszen ő volt az, aki megismertette unokájával többek közt Matisse és Picasso munkáit. Joel nem csak a dizájn, de a kivitelezés terén is az egyszerűségre törekszik.

Talán épp ezért válhatott nemcsak a szakma, de a szülők, és minden olyan felnőtt körében is népszerűvé, akik gyerekekkel foglalkoznak. Játékait sokszor készíti olyan újrahasznosított alapanyagból, amely a legtöbb háztartásban is fellelhető (lásd például a gabonapelyhes dobozból készült játékok). Joel ötletei általában pofonegyszerűek, és ettől olyan zseniálisak. A szülők pedig hálásak a blogposztokért, hiszen legtöbbjüknek sosem jutna eszébe magától, hogy krétával rajzoljon bringás gyakorlópályát az aszfaltra, dobozból építsen golyópályát, vagy néhány színes zsírkrétával imitáljon rézkarc készítést. És Joel még azokon a szülőkön is segít, akik szeretnének ugyan kreatívak lenni, de egy fikarcnyi kézügyességük sincs. Nekik készülnek azok a letölthető társasjátékok, színezők, mobilok, sőt egész játékvárosok is, amiket aztán már csak ki kell nyomtatni, és az ismertető szerint összerakni, hogy az ő gyerekeik se maradjanak ki a mókából.

Itt nézheted meg Joel többi munkáját, olvashatod el a vele készült angol nyelvű interjút, vagy lehetsz követője a facebookon.

Kapcsolódó cikkek