Boltosaink ajánlják

2011. október 17.Vera

cimkék: jó könyv ünnep

boltHa nem tudod kiválasztani, hogy melyik Pagonyos könyvet vedd meg a szülinapi akciónkban, akkor olvasd el, hogy mit ajánlanak azok, akikkel nap mint nap találkozhatsz a boltban, a pult másik oldalán. Hivatásszerűen ajánlanak reggeltől estig könyveket, most mégis legkedvesebb Pagonyos olvasmányaikról mesélnek. És tudod már, mit szeretnek a Pagony alapító, és szerkesztői?

Fekete András, boltvezető, aki minden egyes könyv helyét ismeri:

miértArról szeretnék most írni, hogy miért. Tehát miért a Miért? Először a könyv szépsége fogott meg. Csodálatos színek, a barna, a fekete, a sárga, a zöld különleges harmóniája, a természet színei, az ősz hangulata. Azután a cím. Az ember legalapvetőbb kérdése. Akár jó, akár rossz legyen a válasz, mindent tudni szeretnénk: miért születtünk, miért élünk, miért halunk meg, miért szeretünk. És ez a tudásvágy azután mindenre, a hétköznapjainkra is kiterjed, az egészséges ember mindig kérdez és mindig válaszokat vár. Ez a könyv 14 olyan állatot mutat be, amit minden gyerek ismer, és azokra a legjellemzőbb tulajdonságaikra kérdez rá, amit a gyerekek maguktól is feltennének. És minden állatnál kapunk néhány kacagtató, hamis választ, valamint egy igazi, tudományos magyarázatot is. Csak egy példa: Miért csíkos a zebra? Mert pizsamában van. Mert a mamája is csíkos. Most szökött a dutyiból. Nem tudja eldönteni, hogy fekete legyen vagy fehér. A helyes választ nem árulom el, én sem tudtam, amíg nem olvastam a könyvben. És külön csemege az előzék oldalak, melyek díszítésre szolgálnak. (Ez leegyszerűsítve a borító belső oldalait jelenti, amin sok esetben nincs semmi.) Ezekre piktogramként kerültek a könyvben szereplő állatok, kiegészítve két-két állatból gyúrt képzeletbeli lényekkel. Láthatunk itt kígyolánt, majzmárt, teviperát, rozénát, de még oroszarvút is.

Nézzétek meg ezt a kincset, kérlek!

Burovincz Janka, a legpagonyosabb eladónk, ős-Pagonyos.

vlA sok-sok kedvenc könyv közül egyet választottam: Vilma levesét. Mikor először fogtam a kezembe, már maguk a képek elvarázsoltak, ezért sokáig csak néztem, nézegettem, lapozgattam. Miután megfigyeltem minden apró kis részletet, a virágszirmokat, halacskákat, pöttyöket és szitakötőket, az elejére lapoztam és elkezdtem olvasni. Ez nem az a könyv, amelyen egyszer keresztülszaladunk, majd csak úgy visszatesszük a polcra a többi közé. Őszintén, ha van egy kis nyugodalmas időm, kezembe veszem, újra és újra megnézegetem és elolvasgatom. Szeretem a világát, mind képileg, mind szövegileg. Amennyire mesebeli, annyira valóságos is, mert Vilma egy igazi, kicsit dacos és amilyenek a kislányok általában, még egy cseppet hisztis is. De ami a legfontosabb, hogy álmodozós és igen gazdag mesevilággal rendelkezik, melyben anyukája is szívesen részt vesz. Együtt találják ki, hogy mi kellett volna inkább a levesbe. Vilma komolyan megfontolja, hogy melyek azok a finomságok (pl. cukorkák, virágszirmok) amelyekkel még ízletesebbé lehet tenni azt a furcsa színű levest. Persze a kóstolás sem marad el, így a „nem tetszik” és „nem kell” leves végül elfogy. És nem is volt olyan rossz. Ugye?

Kicsit magamra ismertem apró gyerekként, mert amikor nem úgy alakultak a dolgok, ahogy én azt szerettem volna, anyukám mindig valami mesével terelte el a figyelmem,és ez általában annyira jól sikerült, hogy már arra sem emlékeztem, hogy mit is akartam.

Fekete Máté, a segítőkész, hosszúhajú fiú a boltból

maszatNehéz kérdés, mikor a kedvenc Pagony-könyvemről kérdeznek, mert nem egy van, sőt nem, is kettő... Bár gondolom, ezzel a legtöbben így vagyunk. Ha mégis muszáj dönteni, akkor Maszatot mondom, mert a legkisebbeknek szóló könyvek közül egyértelmű kedvencem. A sorozat Maszatról és boHÓC barátjáról Hóc-Hóc-ról szól, akik mindíg izgalmas kalandokba keverednek,amik nem csak úgy megoldódnak maguktól,hanem megoldják őket: Maszat, Hóc-Hóc, Sári és Misi. És a végén tanúlnak belőle mindannyian, na jó legtöbbször azért Maszat. Ami azért fontos,mert egy pici számára a gyerekszereplő a leghitelesebb forrás. Nagyon örültem amikor a Maszat játszik megjelent (majd szép lassan a többi), mert egy olyan klasszikust látok benne, amit 30-40 év múlva is ovisok fognak emlegetni. Remélem, addig még rengeteg része lesz, és generációk nőnek fel rajta.

Munkácsi Anna, ő a legújabb boltosunk, lelkes, mosolygós:

allatfaSzégyen nem szégyen, én budapesti lány vagyok, itt születtem, itt is nőttem fel. Ugyan a kertes házban alkalmam volt találkozni néhány állattal - sün, nyest, macska, kutya - de ennél izgalmasabb  nem rohangált a környéken.
Sőt, a nagyszüleim is pestiek, így csirkét többet láttam fagyasztva mint kapirgálni az udvarban, és élő marhával sem találkoztam sokat.
Persze tanítják ezt az iskolában, és az ember hall, tanul ezt azt - mint az alapműveltség része - de alkalmaznom nem kellett soha. Ha láttam egy ménest, a "Nézd mennyi ló!" kiáltás szaladt ki a számon. Habár tudtam, hogy ménes a nevük, de ezt soha nem használtam, mint ahogy a koca, tojó neveket sem. Könnyen zavarba tudtak ejteni azzal, hogy hogy hívjuk a teheneket mikor sokan összetalálkoznak, hogy hívják hivatalosan Bambi mamáját, a pulykák családjáról már nem is beszélve.
Ezért örültem meg, amikor már felnőtt fejjel találkoztam Török Szilvi Állatfa című könyvével. Az unokatestvérem kapta, boldogan mutatta. Nem szégyelltük, hogy van mit tanulni belőle, az illusztrációk is rögtön rabul ejtettek minket. Az eltalált színvilág, a szögletes de kedves formák, és az aranyosan megrajzolt kisállatok belopták magukat a szívünkbe. Ha nem tudom hogy hívják valamelyik állat családtagját, ezt a könyvet veszem elő, és nem a googlet.
Bár a vidéki turizmus felívelőben van, sok felnőtt polcán is ott kellene legyen ez a könyv, és minden kicsinek is ajánlom szeretettel, derült pillanatokat szerez mindenkinek. Ajándéknak is kitűnő, hiszen 28 éves barátom sem sértődött meg, mikor ezt kapta névnapjára.

Hajdú Zsani, a gyerekek kedvence:

hernyElmesélek egy történetet, ami számomra nagyon kedves.

Amikor először beléptem a Pagonyba, az első könyv, amin a szemem megakadt az A telhetetlen hernyócska címet viselte.

Hogy miért pont az? Sima fehér leporelló, címlapján egy zöld hernyócskával, zöld, de úgy zöld, hogy érezhetően sárga és kék, az arca pedig piros, mélyen piros (remélem nem miattam van zavarban). Éreztem, hogy az én segítségemre lesz szüksége. A mese szerves részévé váltam (vigyázat, innen nincs kiút!): a telhetetlen világa és az én világon egymásba fonódtak. Kinyitottam.

„A holdfényen egy kis tojás feküdt egy levélen. …”

Egy napsütéses vasárnap reggelen el kellett indulnia: nagyon éhes volt, minden nap más gyümölcsön rágta keresztül magát (ott voltak a nyomai!), és minden nap eggyel-eggyel többet evett. Majd eljött a szombat, amikor mindenfélét összeevett és nagyon megfájdult a hasa. A szombatot pedig a vasárnap követte, és keresztülrágta magát egy szép zöld levélen, amitől jobban lett. Nagy kövér hernyó lett belőle. És akkor bebábozódott: több mint két hétig tartott. Eddig úgy volt jó hernyó, ha mindenen átrágta magát, most már viszont úgy lett az, ha kirágta önmagát a maga köré épített házából, így kiteljesedhetett és beteljesedhetett: gyönyörű pillangó lett.

Érződik a könyvből a megragadhatatlan igazság(ok) világa, hogy ősi toposszal van dolgunk, ami örökérvényű kérdéseket vet fel. Az átváltozás, a lényegi átalakulás metaforája beemeli az olvasót (és milyen meghitten…) a nagy irodalom nyelvébe és a természet rendjébe. Úgy érezzük, hogy az összes átváltozás előtt álló kis apróságnak el kell mesélnünk a hernyócska történetét. Bizonyos szempontból mind hernyók vagyunk: a hernyócska allegóriáját mindannyiunknak magunkban kell kibontani.