Budapesti mesék

Bosnyák Viktória – Spote Stany: Budapesti kis boszorkány

cimkék: #jó könyv #Juli blog

Éldegélünk a nagyvárosi forgatagban. Néha sopánkodunk, hogy messzire kerültünk a természettől, hogy nem madárcsicsergésre ébredünk, hanem autódudálásra. Máskor meg büszkén járunk-kelünk a kivilágított Lánchídon, és örülünk neki, hogy amit a turisták ámuldozva fényképeznek, az nekünk a mindennapi környezetünk. Izgalmas arra gondolni, hogy nemcsak Petőfi mászkált ugyanezeken az utcákon, de Mátyás király is, aki inkább mesei figura egy gyereknek, mint történemi szereplő, mégis bármikor beléphetünk a templomba, ahol az esküvője volt. Hétköznapi környezetünk természetesen hordozza magában a meséket, csak meg kell benne találni. És ha már megvannak, tovább lehet írni, ki lehet bővíteni, csak a képzelet szab határt.

A konkrét városi mesék nemcsak általánosságban hívják fel a figyelmet arra, hogy látszólag meseietlen világunk is tele van mesékkel, hanem ismert helyszínek leírásával, mindennapi helyszínek díszletté emelésével hozzák közelebb a csodát, mossák össze a valós és a fantáziavilágot. Bátky Andrásnak a Pipogya, a budapesti medve című népszerű meséje nem a turisztikailag fontos helyszíneken játszódik, hanem a mindenki által ismert, kikerülhetetlen utcákban, a Körúton, az Oktogonon. Nem a nevezetességekre van kihegyezve a történet, hanem arra, hogy hogyan férnek meg egymás mellett egy nagyvárosban az emberek és a láthatatlan vadállatok. A tét a békés egymás mellett élés. Igazából a mese ugyanúgy működne, ha mondjuk Debrecenben játszódna, bár mondjuk én személy szerint nagyon örültem neki, hogy végre van egy mesehős, aki tényleg csak egy sarokra lakik tőlem.

Bosnyák Viktória meséje A Budapesti kis boszorkány ezzel szemben kifejezetten a nevezetességeket járja körbe, nem titkoltan ismeretterjesztő célzattal. Két gellérthegyi boszorkány Anarchia és Analitika azért szegődik láthatatlanul Lizi nyomába, hogy kiderítsék alkalmas-e arra, hogy ő legyen a harmadik boszorkány a csapatban. Három napig mindenhova követik, amerre sétál az apukájával, és eközben ők is megtudnak egy csomó fontos információt a Budai várról, a Margit-szigetről, az Állatkertről, a Lánchídról. Végülis (meglepő módon) nem lesz Liziből boszorkány, de talán így mindenkinek jobb, különben is addigra már nagyon sok érdekességet megtudtunk Budapestről, tehát azért mindannyian nyertünk az ügyön. Spote Stany belga grafikusművész illusztrálta a könyvet, amely valójában egy mesés budapesti útikalauz gyerekeknek. Végig lehet vele járni Budapest izgalmasabb helyszíneit, a tények mögött felfedezni a mesét, a mesék mögött a tényeket.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek