Így segíts a gyerekeden!

Kalauz szülőknek

Mit tehetsz, hogy megelőzd? Hogyan segíthetsz a gyerekeden, ha már megtörtént? Most összeszedtük a lehető legpraktikusabb tanácsokat a bullying kapcsán! Kiderül, hogyan kell észrevenned, hogy mit tehetsz, valamint, hogy hogyan tudnak segíteni a fiktív történetek mind a megelőzésben, mind a traumák feldolgozásában.

Miből látszik?

Ha valami gond van a gyereked szocializációja körül, akkor első sorban mint szülő a te felelősséged. Persze az intézménynek is segítenie kell, de a jeleket a szülők szokták elsőként érzékelni. Melyek ezek?

Az első és legfontosabb tünet általában az, hogy valamilyen változást észlelsz a gyerekeden. Ilyenkor a basáskodást félrerakva eleve utána kell menned, gondolkoznod, milyen okai lehetnek a változásnak és el kell helyezned: egy egészséges folyamattal van dolgod, vagy rendellenes tünettel? Ha az eddig nyitott, vidám gyereked viselkedése teljesen az ellenkezőjére fordul, zárkózott lesz, akkor könnyen lehet, hogy bántották. A másik tipikus jel, ha az eddig jól tanuló gyereked egyszer csak elkezdi zsebelni a rosszabbnál rosszabb jegyeket. Ha már nem érdekli az iskola. Feltűnő jel az is, ha nem akar suliba menni, hogy sokat betegeskedik, has-, vagy fejfájásra panaszkodik, vagy ha úgy látod, nincsenek ott barátai

"Az iskolai bántalmazásnak sajnos elég súlyos pszichés és szociális következményei lehetnek. Az áldozatok könnyen depresszióssá válhatnak, szenvedhetnek szorongásos betegségekben, de kialakulhat náluk a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) is. Sokan szerhasználóvá válnak, de súlyosabb esetben öngyilkosok is lehetnek. Az állandó félelem olyan pszichoszomatikus tüneteket produkálhat mint a fejfájás, hasi panaszok vagy álmatlanság. Az áldozatok általában többet hiányoznak az iskolából, nehezebben megy nekik a tanulás, romlanak a jegyeik. Arról nem is beszélve, milyen hatással lehet egy ilyen trauma későbbi felnőtt életükre..." - írja a gyermekpszichologus.blog.hu egy 2011-es cikkében

bully_at_school.jpgMit tehetsz, hogy mindezt megelőzd?

Semmi rendkívüli nincs abban, mikor a gyereked nem mondja el magától, hogy bántják. Ennek nem feltétlenül a rossz kapcsolat, vagy családi háttér az oka, hanem, hogy egyszerűen az áldozatok annyira megszégyenítve érzik magukat, hogy saját maguknak sem szívesen vallják be a helyzetet. Ha nincs kimondva, könnyebben lehet olyan, mint ami meg sem történt. A szülőktől pedig elismerésre vágynak. Az áldozatok eleve általában a gyengébb, rosszabb önértékeléssel rendelkező gyerekek közül kerülnek ki, akik butának, csúnyának, kevésnek, szerencsétlennek tartják magukat. Az, hogy ez oka, vagy következménye a bántalmazásnak, még nem megfejtett és bizonyított. Valószínűleg mindkettő előfordul, és a két nézőpont egymást erősíti. Persze minden eset más, nehéz általánosságban beszélni magáról a folyamatról, minden helyzetet külön, önmagában kell a lehető legnagyobb figyelemmel és érzékenységgel kezelni. Mivel azt azonban tudjuk, hogy az önmagáról való tudást a másik közvetítésével szerzi meg az ember, az énkép kialakulásában nagy mértékben szerepe van a szociális közegnek, ezért nagyon fontos, hogy ne hagyd egyedül a gyereked a nehézségekkel!

Ha szívesen olvasnál még a témáról,Boross Ottilia, pszichológus, pszichiáter, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar személyiségpszichológia tanszékének adjunktusa, aki 2005 óta foglalkozik a bullying kutatásával elárulta nekünk, mitől olyan bonyolult a csoportos élet kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Lapozz a cikkünkre!

kamasz2.jpg

Mikor már azt sejted, valami nem stimmel...Beszélgess a gyerekeddel az iskoláról! Érdeklődj a batátai felől! Erősítsd az önbizalmát! Dicsérd, spontán, persze a valóban az jobb tulajdonságait! Keress neki új hobbit, amit élvez, amiben megtalálhatja önmagát! Mindenképpen kommunikálj a tanárokkal! Ilyenkor a támadás és bűnbak keresés helyett érdeklődj arról, milyennek látják a tanárok a gyerekedet az iskolában! Ez amúgy eleve fontos akkor is, ha nem érzed úgy, hogy pont a te gyereked keveredett a bántalmazás pólusára. És ami talán a legfontosabb: vedd őt komolyan! Hallgasd meg és hidd el neki amit mond! Akkor is, ha nehéz... Ha arról vall neked, hogy valaki piszkálja, azonnal siess a segítségére! Ha biztosra akarsz menni, akkor pedig mindenképpen figyeld az egyéb szabadidős tevékenységei mellett azt, amikor leül az internet elé!

Ha tényleg kiderül a baj, azonnal cselekedj! Egy percet sem kell ilyenkor habozni: szedd össze, amit tudsz, gyűjtsd be a lehető legtöbb információt a lehető legfinomabb módszerekkel és türelemmel, mégis maradj céltudatos és határozott! Azonnal keresd fel a kialakult konfliktus szereplőit, vagy képviselőit (a bántalmazó gyerek helyett jobb, ha a szüleivel beszélsz, ha ez lehetséges), a tanárokat és az igazgatót! Amit eközben nehogy elfelejts: folyamatosan érzékeltesd a gyerekeddel, hogy nem ő tehet róla! A konfliktus helyes kezelése pedig innen a te mintádon alapszik. Gondolom mondanom sem kell, hogy a bosszúnak ebben a helyzetben sincs semmi értelme, ezért figyeld magad, figyeld az érzéseidet és reagálj mindig a lehető legnagyobb jelenléttel! Itt a türelem és empátia lesz a legrövidebb út, úgyhogy mindig próbáld megérteni a másik felet is! Tanítsd meg a gyerekedet, miként tudja megvédeni magát anélkül, hogy másokat bántana! Vagy fordítva: tanítsd meg a gyereked másokat és önmagát szeretni és elfogadni! Ha pedig úgy érzed, ez egy kicsit sok nektek, mindenképpen fordulj szakemberhez

Ahhoz, hogy jobban megértsd a helyzetet, mindenképpen tudnod kell, mivel állsz szemben! Ismerd meg a folyamatot! Tájékozódj eddigi cikkeinkből itt és itt!26318.jpg
A konfliktus feloldására, vagy megelőzésére a legjobb "eszköz" az irodalom. Az osztály vesztese című  magyar könyv érzékenyen mutatja meg az iskolai bántalmazást, és nem hagyja ki a történetből a családi környezeteket sem.Feszesen, pontosan tapogatja ki a gyerekek belső világát. A hihetetlen empátia ugyanakkor nem könnyíti meg az olvasó dolgát, gyorsan a mélyre ránt. A laza fejezeteket novellákként, regényként egyaránt lehet olvasni, 

minden történet az osztály különböző tagjainak a szemszögéből mutat be egy napot az iskolában. A legnagyobb varázsa pedig az, hogy lehetetlen nem azonosulni az egyes szereplőkkel. Ezt a könyvet másodiktól egészen a felső tagozat végéig ajánljuk akár az osztályfőnöki órákra, akár otthonra: a történetek mentén sokkal könnyebb kibeszélni az érzékeny témákat. 

Olvass bele Az osztály vesztese című könyvbe itt!

Nagyobbaknak szívből ajánlunk egy fantasztikus könyvet, ami szintén a bullyingra épül, immáron kamasz hősökkel és abszolút kamasz nyelv

25063.jpg
en. Ez nem más, mint a 7nap, ami szintén nemcsak hogy bevonja az elkövetőt is az elbeszélők közé, ennél is tovább megy: egyedülálló módon mind az áldozat, mind az elkövető szemszögét bemutatva meséli el a történteket szuper narratológiai csavarokkal. Alaptörténete látszólag egyszerű: a tizedikes Jesst az ébresztőóra helyett hányinger és szédülés kelti. Gyűlöl iskolába járni, mert osztálytársa, Kez ott szívatja a kissé kövérkés, visszahúzódó lányt, ahol csak tudja. A határok folyamatosan kitolódnak, Jess pedig képtelen arra, hogy kiálljon magáért, mert egy idő után ő is elhiszi, amit a többiek sulykolnak belé: hogy kövér, csúnya és undorító... 

Vajon hova vezet mindez? Mit lehet kezdeni egy, az önbizalmától ennyire megfosztott lánnyal? És mit tud ő kezdeni magával? Erre keresi a válaszokat a 7 nap, ami minden szépítés nélkül, de együttérzéssel és mély emberismerettel tárja föl mindkét főszereplő érzéseit és indítékait.

Minden 14 év feletti gyereknek és felnőttnek kötelező!

A könyvről bővebben itttudsz olvasni, beleolvasni pedig itt!

Felhasznált irodalom:

http://gyermekpszichologus.blog.hu/2011/08/18/bullying_avagy_az_iskolai_bantalmazasrol

http://www.uni-miskolc.hu/~wwwbkrt/psz/enkep.pdf

http://www.szitoimre.com/doc/12_enkep.pdf

(A cikk nyitóképének forrása: Freepik)

Kapcsolódó termékek