Abszolút történelem – novellaíró pályázat eredményei és tanulságai

Wéber Anikó és Mészöly Ágnes laudációja

Regényt vagy novellát nehezebb írni? Miért szerette a két szerző ezt a pályázatot? Mit vettek figyelembe a díjazásnál? Olvass tovább, tudj meg mindent, a cikk végén pedig a nyertesek értékeléseit is megtalálod!

W.A.: Különleges élmény volt olvasni a pályázatokat, hiszen tudtam, hogy a pályázók ugyanazt a feladatot kapták, amit én is a Pagony Kiadótól. Választanunk kellett egy-egy számunkra kedves és érdekes történelmi kort, ahova visszautazhatnak a hőseink.

M.Á.: Ráadásul nekik sokkal nehezebb dolguk volt, mint nekünk, hiszen a feladatot egy rövid novellában kellett megoldaniuk, nem egy több száz oldalas könyvben, és – pszt!, ez szakmai titok! – valamit röviden jól megírni sokkal nehezebb, mint hosszan!

W.A.: Mivel tapasztalatból tudtam, milyen buktatókat rejt ez a feladat, még nagyobb kíváncsisággal figyeltem, hogyan oldották meg ezeket a nehézségeket a pályázók.

M.Á.: Számomra az is örömteli volt, hogy sokan egyáltalán felfigyeltek ezekre a buktatókra. Vegyük például a beszélt nyelv kérdését: profi írók, forgatókönyvírók általában elegánsan nem vesznek tudomást például arról, hogy egy másik korban és másik helyen – vagy egy másik galaxisban – nem ugyanúgy kommunikálnak a szereplők.

W.A.: A beküldött novellákból egyértelműen látszott: rengeteg tehetséges diákíró van, akiknek a nevével még a jövőben is találkozni fogunk. A pályázatok legfőbb erőssége, hogy a diákok az izgalmas, kalandos cselekmény mellé sikeresen megteremtették a választott korszak atmoszféráját is. Történelmi érdekességeket is elrejtettek a szövegekben anélkül, hogy az a cselekmény rovására ment volna. Sokuknak sikerült megragadni a múlt és jelen összehasonlításban rejlő humort. Látszott, hogy mindenki alaposan megismerte azt a kort, amit választott. Gördülékeny párbeszédekkel, gyönyörű és különleges leírásokkal, valamint igazán egyedi, jó karakterábrázolásokkal találkoztam.

M.Á.: És sok szerző ahhoz is vette a bátorságot – hurrá!!! – hogy leromboljon bizonyos mítoszokat. Így vált emberibbé Petőfi, Bem tábornok, Augustus császár és Churchill. A történelem ekkor lesz igazán emberarcú, ha nem felejtjük el, hogy a legnagyobb hősök is esendő emberek voltak, hibákkal, gyengeségekkel.

W.A.: A díjazásnál figyelembe vettük az elbeszélés gördülékenységét, stílusát, a dramaturgiát, a karakterábrázolásokat, a cselekményszövést, az egyedi időutazás-történeteket, a történelmi kor/esemény ábrázolását. Nekem fontos volt az is, hogy az írónak sikerül-e érzékeltetni, átadni, mit élnek át a szereplői. Nagyon nehéz volt nyertesek választani, mivel rengeteg erős, jó novella született.

M.Á.: Amit ezúton is szeretnék megköszönni a pályázóknak – remek másfél napot töltöttem a művek olvasgatásával. Időnként hangosan nevettem, olyan is volt, hogy percekig döbbenten meredtem magam elé, és alig tudtam visszatartani a könnyeimet. Talán ezért is érzem néha azt, hogy rengeteg másik novella és másik szerző is megérdemelte volna a díjakat – hiszen hiába próbáltam objektív lenni, hiába írtam szempontokat, készítettem táblázatot és mérlegeltem óvatosan, több olyan írás volt, amit szívem szerint kiemeltem volna még. Egy-két pont döntött csupán a nyertesek javára, és ez nem azt jelenti, hogy ők kevésbé legyenek büszkék magukra, hanem azt, hogy a többiek se szomorodjanak el. Mindenkinek gratulálok!

Díjazottak:

10-11 éves kategória

Kósa Tamás Zalán: 1:7 órára a múltban

Nagyon jól felépített, kerek történetet kapunk a novellában. Izgalmas és arányos az elbeszélés, jó a cselekményszövés. Könnyen azonosulunk a főhőssel, aki hiteles, érdekes karakter. A főszereplő diák 1954. május 23-án érkezik Budapestre, és megnézi az Aranycsapat mérkőzését az angol válogatottal. Külön kiemelném a szöveg erős stílusát és az elbeszélés humorát. A diákírónak nagyon ügyesen sikerült ábrázolnia a régi és a mai Budapest közötti különbségeket, miközben sok érdekességet tudunk meg a 20. század közepi fővárosról. – Wéber Anikó

Császár Melánia: Amikor csak neked dalolnak

Melánia a múlt század hatvanas éveinek Angliájába vitt minket. Ez persze nem derül ki azonnal, hiszen a novella főhősének is időbe kerül, hogy felismerje, hova jutott térben és időben. A szerző jól mutatja be a váratlan időutazás jelentette sokkot és azt a folyamatot, ahogy főhőse megbirkózik ezzel. A novella a Beatles együttes korai időszakát sűríti néhány oldalba, bemutatja a zenészeket és különböző habitusukat is, és azt az izgalmas, pezsgő alkotói környezetet, amiből elindult a popkultúra egyik legnagyobb hatású zenekara. – Mészöly Ágnes

12-13 éves kategória

Berkecz Lázár: A misztikus whisky

Lázár novellája - in medias rex – egy párbeszéddel indul, melyből nem csak a főszereplő testvérpárt ismerjük meg, hanem azok múlthoz és történelemhez való viszonyát is. A helyszín – a Churchill-múzeum – előrevetíti a múltbeli utazás jellegét is, és lehetővé teszi a szerzőnek, hogy ne kelljen sokat vacakolnia a „hova kerültünk” kérdéskörrel. A szereplők természetesen az angol (és a világ-) történelem egyik legkarizmatikusabb figurájával, Sir Winston Churchill-lel futnak össze, méghozzá annak egyik legnehezebb döntése előtt, azon az éjszakán, amikor a miniszterelnök már a kapituláción gondolkodott. Lázás remekül játszik az időutazás egyik fő kérdésével, azaz a múlt megváltoztatásának lehetőségével, de nem ad konkrét választ, hanem teret enged az olvasói fantáziának is. – Mészöly Ágnes

Kiss Virág Borbála: Rómából minden út haza vezet

Ebben a novellában a múlt és a jelen szokásainak, viselkedési kultúrájának ütköztetése és az abból fakadó humor volt a legerősebb elem. Virág Borbála szereplői -legalábbis egyik szereplője - egyszerűen képtelen nem huszonegyedik századi módon viselkedni, ezáltal újabb és újabb kalamajkákba keveredik. Szerencsére találnak olyan segítőket, akik ennek ellenére hisznek nekik, de míg visszakerülnek saját idejükbe, sok nehézségen kell úrrá lenniük. A szöveg dramaturgiája is remek, a történelmi szereplőket ügyesen ábrázolja az ifjú szerző. A novella végén pedig egy utolsó csavar, egy utolsó poén bizonyítja, hogy időutazni igenis lehetséges. – Mészöly Ágnes

14-15 éves kategória

Krajnyák Zsófia: 2060

A szerző nagyon izgalmas világot teremtett a novellájában. Különleges és egyedi történetet talált ki az időutazás magyarázatára. A főhősök a jövőből térnek vissza a múltba, hogy megváltoztassák a történelmet, és jobbá tegyék a világot. Azt a feladatot kapják, hogy akadályozzák meg a II. világháború kirobbanását. A jól felépített, kerek elbeszélésnek már a felütése is erős, és a befejezése is ügyes. Külön kiemelném a karakterábrázolást. Zsófia olyan szereplőket teremtett, akikkel könnyű azonosulni, velük együtt izgultam végig az eseményeket. A történet beszippantott olvasás közben, és mély benyomást tett rám. – Wéber Anikó

Lehoczky Tamara: Az igazolás

1886. október 28. – 1886. október 29. – erre a két napra ír fel a doktornő gyógyító sétát a főhősnek. Nagyon jó, egyedi ötlet az időutazás, mint orvosi receptre kapható gyógymód. A főszereplő New Yorkba látogat, és a Szabadság-szobor átadását nézni meg. Az egyenletes, szép elbeszélésnek nagyon jó a stílusa. A szerző kiválóan teremti meg a nyüzsgő nagyvárosi hangulatot, és korhű városképet mutat az olvasóknak. Külön erőssége a szövegnek, hogy a szabadság jelentőségét a cselekményen és a karakterábrázoláson keresztül mutatja be. A mély mondanivalót úgy adja át, hogy a novella sehol sem válik didaktikussá. – Wéber Anikó

Kapcsolódó termékek