Családcserék

Éléonore Cannone: Családcsere; Gabriela Futová: Jobb anyukát akarok!; Erich Kaestner: A két Lotti

cimkék: #szemle #szülőknek #Hanna blog #Erich Kästner

Családot cserélni nem egyszerű dolog: új emberekhez, új szokásokhoz kell alkalmazkodni. Hiányoznak a szüleink, akikkel eddig éltünk. Egyszóval eléggé elkeseredettnek kell lennie egy kiskamasznak, hogy erre adja a fejét, de hát ebben az életkorban azért előfordul, hogy nagyon elege van a gyereknek a szüleiből, és lássuk be, ez érthető, egyedül még nem tud élni, ezért jobb családot kell keresnie. Vagy éppen komolyabb okai vannak: családot akar egyesíteni.

A Móra Kiadó új könyve, a Családcsere (Eléonore Cannone) két családmodellt állít egymással szembe: a kaotikus művészcsaládot a rendmániás, rideg(nek tűnő) kispolgári (igen, így!) családdal. A két család gyermekei jó barátok, noha tűz és víz: Hortensia, a művész család gyereke rendes, jótanuló, Martin pedig feltűnési viszketegségben szenvedő kamaszfiú. Egy hétre, saját akaratukból családot cserélnek, hogy megmutassák, mennyire jó a másik családja, és mennyire rossz a sajátjuk.

Az elbeszélőnk, Hortensia a művész család gyermeke. Mint minden gyerekben, benne is meg van a belső igény a rendre és biztonságra: ezért ő számít a család kis tüchtig angyalkájának, akinek nincsenek ötletei, nem tud játszani, de mindig elpakol. A szülei nagyon szeretik, de nem tudnak jól szeretni: azaz odafigyelni a másikra, a másik igényeire. Így aztán adnak a gyereküknek egy hülye és ritka nevet, de nem igen adnak neki vacsorát. A könyv dramturgiája szerint először, az elbeszélőnk vállán elhelyezett kamera perspektívájából értesülünk különböző szörnyűségekről (nincs kaja, nem lehet vécére menni, nem lehet bemenni a szobába, mert valaki ott kísérletezett, nincs saját tér), majd szép lassan, ahogy eltávolodik a szülőktől és más kicsit messzebbről látja a családját, egyre bensőségesebb pillanatakról is: közös filmnézések, közös csillagoség nézések).

Ezzel szemben Martin családja a pozitívtól halad a negatív kép felé, majd a végén kap egy kis feloldást: eleinte vonzó perspektíva a rend és szabályosság, de hamarosan kiderül, hogy egyáltalán nem figyelnek és nem beszélgetnek egymással a család tagjai – az valahogy menetközben elfelejtődik, hogy a művész családé sem, bár ott az elvi lehetőség fenn áll, csak mindenki el van foglalva az alkotással. Ebben a családban teljesen magányos, nem számíthat senkire. Eközben Martin jól érzi magát, amíg meg nem éhezik, és nem kéne tanulnia vagy aludnia, tehát amíg nincs semmi olyan dolga, amihez a család többi tagjának kéne alkalmazkodnia.

A könyv erénye, hogy humorosan, pörgősen megmutatja a családtagok önzését és ennek ellenére a szeretetüket: hogy a cseregyerek a szülőket is ráébreszti, hogy mégis csak az ő gyerekük az igazi, és a gyerekek is tudják értékelni, amiből otthon túl sok van, de máshol hiányzik. Hátránya, hogy el is keni a kérdést, és marad a szórakoztató epizódok sorolásánál és a nagyon megalapozatlan hepiendnél, így maga a fölvetett probléma igazából elsikkad.

 

Gabriela Futová: Jobb anyukát akarok!

A Könyvmolynak ebben a régi, kezdő olvasós sorozatában nagyon jó könyvek vannak, sajnos a legtöbbet nem lehet kapni. Pedig még témánkba is vág például a Világgá mentem, majd jövök!, de szintén Endétől jelent meg az Álomfaló csodamanó is. Futová könyvének főhőse is elirigyli mások kívülről jobbnak látszó családját. Katka kettesben él anyjával, meglehetősen szerény körülmények között, nem telik se nagy nyaralásra, se új biciklire, és még aggódós is, nem engedi máshol aludni, sem korlátlanul tévézni. Még szerencse, hogy a szomszéd kislány és az unokatesók családja mind szuper. Ő ugyanis úgy dönt, hogy új családba költözik, mert ez a korlátozó környezet tűrhetetlen. Miközben végigpróbálja a rokonait, egyre mélyebbre süllyed: mindenhol összevész a szülőkkel, és többnyire még sokkal borzasztóbb igazságtalanságok esnek meg vele, mint otthon. Az anyja titokban végig követi telefonon az útját, de úgy tesz, mint aki szabadon hagyja dönteni. Miután kínos helyzetekbe keveredett pénz és tapasztalatok és további segítség híján, egy padon köt ki a házuk előtt. Édesanyja elutazott, őt egy ismerős rendőr viszi haza. Csakhogy itt sem látják szívesen az egyre gyanúsabb külsejű, hajléktalannak tűnő kislányt. Sem szeretet, sem megértést nem igazán kap a nagybátyja házán kívül sehol. A kényszerhelyzetek sodorják a szomszédukhoz, ahol kihúz pár napot, étlen, míg az anya dolgozik – végre megérti, hogy barátnője nagy szabadsága valójában egy örökké dolgozó anya melletti nagy elhanyagoltság. Éhség és szeretetéhség. A könyvet egy fura betörő-leleplezős csavar zárja, ami teljes egészében felesleges, és agyonacsapja az anyával való viszontlátást, ahogy a kikényszerített bocsánatkérés is. Azonban az utolsó fejezetig szépen fel van építve a kislány útkeresése, nem kerüli ki a problémákat és nem szépíti a kilátástalan helyzetet, amibe juttatja magát. Akár az előbb, itt is a szeretet elvesztésétől való félelem és az önelfogadás a központi kérdés.

A műfaj klasszikusában, a két Lottiban a gyerekek szintén saját akaratukból cserélnek családot, de nem puszta kényelemvágy vezeti őket, hogy aztán majd okuljanak és vissztérjen minden a régibe, amit most jobbank látunk, hanem családot, igazit keresnek. Meg akarják ismerni a szüleiket. Teljes életet akarnak élni. Sokkal mélyebbre jutnak és nagyobb utat tesznek meg, és a végkifejlet is ennek megfelelően katartikus. Első, második és ezredik olvasóknak is igen ajánlott olvasmány (különösen a Shirley Temple-ről szóló rész, meg arról a nagy óriásról, akinek egyes szülőket meg kéne rázni időnként!) A könyvről oldalunkon részletesebben itt olvashattok.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek