Csipkerózsika renaissance á la Lackfi János

cimkék: #Nik blog #híradó

Amikor megtudtam, hogy Csipkerózsika lesz a Bábszínházban, azonnal az jutott eszembe, hogyan lesz majd ebből darab. Mert akárhogy is néztem, akárhogy is forgattam, nekem a Csipkerózsika mese azonkívül, hogy egyik nagykedvencem volt kiskoromban a várva várt, már a mese elején beígért, de csak a végén beteljesülő csók miatt, szürreálisan rövidnek és tartalmilag sem annyira elemzésre, továbbgondolásra sarkallónak tűnt. Vagy mégis? Lackfi Jánosban mindig bízhatunk, nyelvjátékkal, humorral és kellő írói tapasztalattal mindig kiderül, hogy nem létezik mesélhetetlen mese. Csipkerózsika most Lackfi nyelvén született ujjá!

A világ két különböző pontján egyszerre születik egy fiú és egy lány. Jó messze egymástól, sorsuk mégis összefonódik, ráadásul ugyanazt a kis dalt kell mindkettőnek megtanulnia, sokszor elismételve, már kiskoruktól kívülről fújva. A fiú, akit tündérek neveltek és a lány, Csipkerózsika, akire Csipketündér rémséges átkot szórt. Két előre elrendelt sors, csupa baljóslatú sejtelem. Cseppet sem vidám mese. Hogyan varázsol ebből Lackfi egy kacagtató, humoros, mai és modern, de mégis a kellő pillanatban szívfacsaró vagy éppen kalandos mesét?

Képzeljünk el egy parázó szülőpárost, akik bizony már nem valami fiatalok és nem is túl rugalmasok ahhoz, hogy ha lányukat megátkozzák, akkor az elkerülésen túl bármi eszükbe is juthatna. És ugyan miért is? Hiszen egy mesebeli, boszorkányos átok még a XXI. században is erősebbnek bizonyul mindennél. A rettegő szülők persze Csipkerózsika 15. születésnapja előtt meg akarnak bizonyosodni arról, mennyi esély van a Csipketündér visszatérésére, és sajnos kiderül, semmi jóra nem számíthatunk. Eközben azért csattognak a csipkeszedő munkások, beindul az etikett oktatás Hop mesterrel, megismerjük az udvari életet, hiszen elvileg mindenki készülődik az ünnepségre. Ha már eléggé sikerült felcsigázni minden kedves olvasót, akkor legyen itt egy kis részlet, hogy tudjuk, milyen a Lackfi-féle csipkebokrok dala, mint egy kar egy rendes görög tragédiában, csak kevésbé tragikusan.

A CSIPKEBOKROK DALA
Csipkevárban tudható,
A csipke szép, a csipke jó!
A csipke mélyén ég a tűz!
A csipke száz gondot elűz!

Úgy lesz szép piros a csipke...
Ha bőrét a nap kicsípte.
Úgy lesz jó édes a csipke…
Ha húsát a fagy megcsípte

És persze a dal mindig visszatér... Hol így, hol pedig már Csipkerózsika szájából egy kicsit másfajta befejezéssel: "a csipkéből árad a bűz."

És nem is csodálom az ellenkezést és kiborulást, hiszen lánykérésre, szülinapjára készül, de szülei jól bezárják, mindenféle magyarázat nélkül. Persze a Csipketündér körmönfont asszonyság, és csak sikerül egy orsót Csipkerózsika ujjai közé csempészni. A sorokból egyszerre kuncogás és dermesztő csönd váltja egymást, mert bár ijesztő a gonosz tündér, és szomorú az esemény, a szöveg mégis ütős és humoros, végig. Hol pattogó, hol lírai, a figyelem nem lankad, a gyerekek folyamatosan együtt élnek a sorokkal. Végre megérkezik a herceg is, a "Puszibajnok", aki nagyon vicces, mert bár daliás és mindenféle klassz külső adottsággal rendelkezik, de kellőképpen szeleburdi, kamaszos, néhol még azt is megkockáztatnám, hogy kisfiús. És ezt is zseniálisan találja el Lackfi, ugyanis tényleg, ha jobban belegondolunk, a történet főszereplői még gyerekek szinte, az egész tragédia, ami történik velük, felfoghatatlan, a fiút tündérek nevelik, az pedig már nem is tragikus, hanem egyenes elképzelhetetlen. Szegény Csipkerózsika pedig beláthatatlan időre elalszik. Kicsit demisztifikálódnak a hőseink, senki sem tökéletes, és bizony így sokkal közelebb kerülnek hozzánk, hogy aztán a mese végén mindenki a helyére kerülhessen. A Csipketündér kellően ijesztővé válhasson, a szerelmespár pedig kellően széppé és egy kicsit lázadóvá, mint minden újabb generáció.

Egy kicsit tartottam J. reakciójától, aki mégis csak kilenc és fél éves, de egyrészt a sorokban bőven akadtak harmadikos, negyedikes iskolás csoportok, másrészt teljesen magával vitte a darab. A gyerekek akkorákat nevettek, hogy már emiatt ritka jól szórakoztunk, és aztán persze az előadás itthon is folytatódott, nálunk is szólt tovább a dal:

"A csipke mélyén ég a tűz!
A csipkéből árad a bűz!

Csak. Egy darab csakot muszáj beillesztenem ide végül, annyit, hogy Bábszínház. Bábot sokat nem láttunk, persze ez nem baj, bár kicsit meglepő, de miért ne lehetne ilyen színház vagy olyan színház. Csakhogy ugyanazokat a díszleteket vélem felfedezni, mint az összes többi előadásban, a ruhákban sincs sok trouvaille, a díszlet kicsit öreges, régies. Nem várok el hihetetlen underground újítást a Bábszínháztól (vagy lehet, hogy mégis), de egy ilyen inspiráló és vicces szöveg nagyon jó talaj egy előadásnak.

Mindenesetre Lackfi ismét mesterien szóforgatott, úgyhogy irány a Csipkerózsika!

 

Kapcsolódó cikkek