Csoda és Kósza karácsonya

Czigány Zoltán meséje, Baranyai András illusztrációival

2011. december 22.

cimkék: olvasósarok

cAz utolsó Csoda és Kósza, a legrégebbi kalandjai utolsó meséje, ami olyan hangulattal enged el, ami bennünk marad. Olvassuk el karácsony előtt, és legyen ilyen karácsonyunk.

cA Lotz Károly utcai házban Zsófi és Matyi már nagyon várta a karácsonyt. Már hó is esett elég, igazi tél volt, csak még éppen karácsony napja nem jött el. Azon gondolkodtak, hogy vajon mit kapnak majd karácsonyra, minek örülnének a legjobban. Matyi mindenféle játékra gondolt, Zsófi valami másra, mert már nagy volt, játékokra már kevésbé vágyott, talán már inkább a ruhák érdekelték, meg Tarkan CD-re is gondolt, amiről senki sem tudta, hogy micsoda, és ahogy így gondolkodtak és gondolkodtak, egyszer csak kitalálták együtt, hogy el kellene hívni Csodát és Kószát karácsonyra, az lenne az igazi! Ha itt lennének ők is a karácsonyfa körül, nem csak az öreg Papapa és Mamama, a szüleik, meg legfeljebb az Ildi és a Gergő: akkor lenne igazán szép a karácsonyeste! Ezt mindketten jó ötletnek tartottak. Azonnal hozzá is kezdtek a levélíráshoz. Már Matyi is ismert néhány betűt, éppen abban a korban volt, hogy a szavakat mindig félig le tudta írni, majd megkérdezte: azt hogy kell írni, azt a betűt? De Zsófi már rég ismerte a betűket, és ezért ketten nagyon ügyesen megírták a levelet Csodának és Kószának, hogy meghívják őket karácsonyra. Zsófi lenyálazta a borítékot, mert még régi boríték volt, és nyálazni kellett, bélyeget tettek rá, és feladták. A postás hamarosan el is vitte Gödöllőre. Aznap elég sok levél érkezett, Gyöngyi néni alig győzte összefogni őket, míg fölvitte a kamra fölötti otthonukba, aztán leült az asztalhoz, és Sajó bácsival együtt nézegették, mi áll a borítékokon. Jött egy csomó számla.

– Upöcö – mondta Sajó bácsi.

– Az júpíszí – javította ki Gyöngyi néni. – Már megint számla! Nincs is hozzánk bekötve a kábeltévé! Minek küldik ezek ezt hozzánk?

– Ez meg mi? Csobánka? Csodakupa?- hümmögött Sajó bácsi.- Micsoda? Csoda?

– Add csak ide! – vette ki a kezéből Gyöngyi néni. – Csoda, Kósza. Valami gyerekírás lehet…

– Nem.

– De bizony! Azért nem tudtad elolvasni, Sajóm! Különben jól olvasol te! – nyugtatta meg Gyöngyi néni.

c

Azzal kibontották a levelet. A levélben éppen az állt, amit Zsófi és Matyi írt: hogy nagyon örülnének neki, ha Csoda és Kósza karácsony este eljönne hozzájuk, és együtt karácsonyoznának a két szoba közötti hallban, a karácsonyfa körül, hiszen ott mindannyian jól elférnének. Gyöngyi néni a homlokát fogta! Sajó bácsi meg a maga homlokát.

– Miket találnak ki ezek a gyerekek! Ez szörnyű! Ezt aztán mégsem lehet!

– Majd elengedjük ebben a téli éjszakában a két lovat a Lotz Károly utcába!… Hogyisne!

– Vagy mi visszük el! Na, nem! Nem is ihatok este! Be kell ülnöm a lószállító targoncámba! És vinnem a két lovat, csak azért, mert ők a hallban akarnak karácsonyozni a lovakkal! Mért nem akarnak a lovakban egy hallal? Írd meg nekik, Gyöngyi, hogy a lovak ugyan nem mennek! Maradjanak nyugton!

– Ezt mégsem írhatom nekik! – mondta Gyöngyi néni, akiben nagy szív lakozott, csak ez nem látszott a fején.

Gyöngyi néni kitalálta, hogy az lesz a legjobb, ha írnak egy levelet a lovak nevében a gyerekeknek, hogy köszönjük a meghívást, de sajnos, mert a nagy tél, meg a hó, de amúgy nagyon kedvelünk benneteket, és gyertek, és minden jót, és zárónyihogás…

– Ez jó – mondta Sajó bácsi. – Írjál egy ilyen levelet.

Gyöngyi néni meg is írta a levelet, hogy köszönik a meghívást, de sajnos nem tudnak eljönni karácsonykor.

– De hitelesíteni kellene! – mondta Gyöngyi néni.

– Hát hitelesítsd! Mi? Már megint föl akarsz venni pénzt?!

– Nem! Csak hogy lássák, ezt tényleg Csoda és Kósza írta. Megvan! – mondta Gyöngyi néni. – Patanyom!

Kiviharzott a szobából, egyenesen le, Csodához és Kószához. Odament Kószához, és azt mondta:

– Itt ez a papír, Kósza, tedd rá a patádat!

Kósza nézelődött, hogy miért tegye egy papírra a patáját? Még ilyet soha nem kértek tőle!

– Na, emeld már föl azt a rücskös lábadat! És tedd már ide, a papírra! Ne a betűkre! A betűk alá! – utasítgatta Gyöngyi néni. Csoda odafordította a fejét.

– Mi az? Korcsolyát kap a Kósza?

Azért rajzolod körbe a lábát, Gyöngyi néni? Vagy sícipőt talán? Nem is tudtam, hogy te síelni mész a télen, Kósza!

– Még síruhát is kapok! – mondta Kósza.

– Abban jól fogsz kinézni! Nem csodálom majd, ha mindenki megretten tőled! Bár így is megrettennek.

Míg ezen élcelődtek, félszemmel, azaz az egyikkel Csoda elkezdett pislogni arra, ami Kósza patája fölött volt olvasható. Hogy köszönjük a meghívást, de sajnos, a nagy hideg, és szeretettel, és minden jót.

– Emeld már fel a patádat! - mondta Gyöngyi néni. - Majd elszakadt a levél! Nem azt! Amelyikkel a papíron állsz, te ló! Nagy nehezen fölvette Kósza a lábát, és Gyöngyi néni a patanyommal hitelesített levelet, azaz állevelet fogta, és kivitte az istállóból. Csoda ekkor mesélte el Kószának, hogy mit olvasott a levélben. Hogy ők bizony nem tudnak karácsonyozni menni Zsófihoz és

Matyihoz, a Lotz Károly utcába.

– Mi következik ebből? – kérdezte Csoda.

Ha tudná egy ló vonogatni a vállát, akkor Kósza nagyon vonogatta volna.

Fogalma nem volt, mi következik abból, hogy ők nem mennek a Lotz Károly utcába.

– Na! Te! Szamár!

– Micsoda? Én szamár? – kérdezte ijedten Kósza.

– Te! Hát mi következik ebből?

– Mákos bejgli – mondta Kósza, mert már nagyon éhes volt.

– Ó, te csigaagyú! – mondta Csoda. – Nem érted? Gyöngyi néniék azért írták ezt a levelet, mert nyilván kaptak Zsófitól és Matyitól egy másik levelet, amelyben az állt, hogy ők szeretnének minket meghívni. És azt íratták veled alá, azaz azt patáztatták veled le, hogy mi ugyan nem tudunk menni, mert nagy a hó és a többi és a többi.

– Akkor most mit tegyünk? – értette meg a helyzetet Kósza.

– Mit tehetnénk? Gondolkozzál!

– Nem tudom – mondta Kósza.

– Ha itt levelezés folyik, akkor mi következik ebből?

Kósza körbeforgatta a szemeit, aztán azt mondta:

– Mákos bejgli.

– Ó, te lózebroid! Te csiga! Te szamár! Jól látható, hogy ez egy állevél volt. Mi most akkor küldünk egy ellen-állevelet.

c

Csoda azonnal keresett is egy ceruzát. Éppen csak kifordult az istállóbeli állásából, és az egyik polcon talált is. A foga közé kapta, egy papírlapot is odagörgetett maga elé, és azt mondta:

– Moft íni fogog.

– Mi bajod? – kérdezte Kósza. – Miért beszélsz így?

– Me a fájamba va a ceuza. Aft fogom íni…

– Ne haragudj, így ne beszélj, mert még végül szétharapod azt a ceruzát! Ha éhes vagy, egyél zabot! – mondta Kósza.

Csoda nem is beszélt tovább, hanem írt. Előbb szépen és hosszan megírta a levelet, majd fölolvasta Kószának:

– Na, ezt figyeld meg!

„Kérem, főállatorvosi felülvizsgálat céljából szíveskedjen megjelenni két lovával a Lotz Károly utca 5/a alatt, karácsonyeste Lóorvosi Főrendelőintézetemben. Kérem, a lovakra nagyon vigyázzon, meg ne fázzanak, és lássa el őket meglepetésekkel is, ha lehet! Zárójelben alatta: nehogy tüdőgyulladást kapjanak az úton!”

– Mi ez? – kérdezte Kósza.

– Ez az ellen-állevél. Ezt most beadjuk Gyöngyi néniéknek, mintha a főállatorvos írta volna. Majd meglátod, mi történik.

Becsempészték a levelet a postaládába, és másnap reggel, mikor Gyöngyi néni ballagott fölfelé a lépcsőn, akkor már ez is ott volt a kezében a többi levél között. El is kezdték a kis asztalnál ülve nézegetni, hogy mi érkezett aznap.

– Reklámpapírok. Karácsonyi üdvözlőlapok a nagynénédtől, Miskolcról – dünnyögte Gyöngyi néni. - Ez meg! Júpíszí! Nahát! Nincs is kábeltévénk, és megint küldtek számlát! Borzasztó! Ez meg… Gyöngyi néni, Sajó bácsi. Ki adta ezt föl? Olyan furcsa… Főállatorvos! Sajó! A főállatorvos írt neked! De nagyon részeg lehetett, mert olyan az írása.

Kibontották a levelet, és elkezdték olvasni.

– Kérem, főállatorvosi felülvizsgálat céljából szíveskedjen megjelenni két lovával a Lotz Károly utca 5/a alatt, karácsonyeste Lóorvosi Főrendelőintézetemben. Kérem, a lovakra nagyon vigyázzon, meg ne fázzanak, és lássa el őket meglepetésekkel is, ha lehet! Zárójelben alatta: nehogy tüdőgyulladást kapjanak az úton!

c

– Ez tényleg részeg! – mondta Sajó bácsi. – Ez megbolondult! Hát ez egy állat orvos! Karácsonyeste? Vigyük főállatorvosi felülvizsgálat céljából? A Lóorvosiba? És épp karácsonyeste?

Gyöngyi néni azonban azt mondta:

– Te, Sajó! Ha nem visszük, olyan büntetést kapunk! Tudod, hogy a főállatorvosi vizsgálat kötelező!

– De karácsonyeste! Akkor én nem ihatok semmit! A lószállító targoncámmal kell cipelnem ezt a két lovat! Ez borzasztó! – siránkozott Sajó bácsi, és még dühöngött egy darabig.

Azonban Gyöngyi néni törvénytisztelő ember volt (okos is volt, törvénytisztelő is, és amellett elmondhatjuk, hogy szép is nagyon), ezért úgy történt, hogy karácsonyeste, mikor újból esett a hó, és leszállt a sötétség, Sajó bácsi sörösüvegei ott maradtak a kamrában, kupakkal a tetejükön. Ő pedig bemászott az autó alá, és a hóban fetrengve próbálta megjavítani, hogy elinduljon, Gyöngyi néni pedig beterelte a lovakat a lószállítóba. Mikor végre elindult az autó, Sajó bácsi kikiabált az ablakon:

– Gyöngyi! Gyöngyi, gyere már!

– Várjál, még a meglepetések!

– Milyen meglepetések?

– Azt írta a főállatorvos, hogy meglepetésekkel lássuk el a lovakat útközben. Hozom is!

– Hú, ez az állat orvos! – Azzal elindította a csodálatos szekerét, és nekiindultak a Budapest felé vezető útnak.

c

Az úton a lovak jól érezték magukat: nem kaptak tüdőgyulladást, viszont mást igen, majdnem Budapestig lócsokit zabáltak, és közben nézegették a fák mögött a messziről sütő sárga ablakokban villódzó fényeket, a karácsonyfák lámpáit, és a különböző alakokat, ahogy jöttek-mentek a fák körül, mert mindenütt karácsonyt ünnepeltek már. Mikor megérkeztek Budapestre, a Pasaréti úton is nagy hó volt. Kicsit meg is csúszott a lószállító feneke, ahogy Sajó bácsi befordult a Lotz Károly utcába. A fák havasak voltak, a házak ablakaiban látszottak a fenyőfák. Akkor aztán elkezdték keresni, hol lehet a Lotz Károly utca 5/a, azaz a rendelőintézet. Sajó bácsi először a sünis néninél kereste, de ott csak egy szúrós sünt talált .– Ez nem az – mondta. - Ez állatkert.

Aztán meglátta a másik oldalon az oszlopos, kacsalábon forgó palotát.

– Ez sem az. Ez királyi palota.

Aztán tovább ment. Gyöngyi néni felsikoltott:

– Orvosi, orvosi!

Sajó bácsi megállt, kiszállt a hóesésben. Tényleg ki volt írva, hogy orvosi rendelő.

– Ez az, Gyöngyi, gyere!

Gyöngyi néni kiszállt.

– Nézzük meg, itt rendel-e a főállatorvos?

Nézni kezdték, milyen orvosok rendelnek. Sajó bácsi egyszer csak megszólalt.

– Nem jó! Ember Piroska. Nekünk állat kell. Ez nem lesz jó. Ez biztos, hogy emberorvos.

Találtak még egy cipészt, aki zárva volt. Majd az egyik ház kapuja mellett megláttak egy kicsi táblát, hogy Lótz Károly u. 5/a. Mert valamiért hosszú ó-val írták ki a házra.

c

– Ez az – mondta Gyöngyi.- Gyere, nézzük meg, kihez kell fölcsöngetni!

Itt van biztosan a főállatorvos kiírva. Sajó bácsi el is kezdte olvasni a neveket gyorsan.

– Nézzük csak, itt van, hogy Sintér.

– Nem sintér, hanem Sőtér.

– Akkor nézzük! Van itt zakó.

– Az nem zakó, hanem Szabó.

– Hát mondom, hogy Szabó, hogyha zakót csinál. Jaj, ne zavarj össze, Gyöngyikém! Majd én olvasom.

Azzal nézték tovább a névsort.

– Azt mondja: Csá-boj-szki.

Tovább nézték.

– Péterfa. Hú, az meg mi lehet? Péter és a farkas, csak bizonyára nem tudták végig kiírni. Ez az! Itt állatok vannak, farkas-gyógyászat is van, úgy látszik. És tovább? Rózsa. Ez egy kertészet! Mondom, jó helyen járunk, már kertészet is van. Lesz állatorvos is előbb-utóbb. Nyilván meglesz az. És nézzük csak, ki van írva, hogy Karika néni.

– Nem Karika, hanem Marika néni.

Majd végül, hogy semmit nem találtak, azt mondta Gyöngyi néni:

– Megkérdezzük!

Megnyomta a legfölső gombot.

A dudaszóra Matyi szaladt a kaputelefonhoz. Fölvette a kagylót. Sajó bácsi beleszólt:

– Halló, főállat?

Matyi teljesen megsértődött.

– Hogy én főállat? Talán maga az.

– Micsoda, hogy én? – mondta Sajó bácsi.

– Hagyjad! – mondta Gyöngyi. – Halló, jó napot kívánok, én Ágh Sajóné vagyok, Gyöngyi néni, Gödöllőről. Hoztuk a főállatorvos úrhoz a két lovat.

Matyinak eszébe jutott a levél, amit annak idején írtak. És amit már szinte el is felejtettek. Gyorsan szólt Zsófinak:

– Zsófi, gyere csak!

Zsófi abbahagyta a karácsonyi dal zongorázását, Papapáékat faképnél hagyta, átvágtatott az ajándékokon, odaszaladt a kaputelefonhoz:

– Ki az? – kérdezte.

– Gyöngyi néni vagyok. Hoztam a lovakat.

Zsófi ámult, mint egy borjú. Még kicsit bégetett is.

– Jöjjenek beeeeee!

Gyorsan megnyomta a fekete gombot, odalent némi rugdosás után kinyílt a kapu, mert be volt szorulva a nagy hideg miatt, de Kósza jó segítséggel volt a bejövetelben, mert kettőt belerúgott, és a két hátsó patalenyomattól könnyedén kinyílt a kapu. Mire följöttek a lépcsőházban a magasföldszintre, már a lakásajtó is nyitva állt. És aztán ott állt az ajtóban Csoda és Kósza, ahogy Zsófi és Matyi szerette volna. Zsófi fölült Kósza hátára, Matyi fölkapaszkodott Csoda nyakába, és nagyon boldogok voltak.

c

Később mindannyian odaálltak a karácsonyfa köré, és Gyöngyi néni akkor már megértette, hogy miféle huncutság történhetett itt, és két-három óra múlva Sajó bácsi is megértette, hogy ez itt nem is a főállatorvos hivatala, hanem Zsófi és Matyi karácsonya, ahová ők hozták a legnagyobb meglepetést. Gyöngyi néninek persze megint eszébe jutott, amit az állatorvos írt, hogy legyenek meglepetések is, de hát már karácsony délelőtt is ezen sürgölődött.

– Jaj, hozom a meglepetéseket is – kiáltott fel, és visszaszaladt a kocsihoz.

– Vajon mi az? – kérdezte Csoda.

– Mákos bejgli – nyihogta Kósza.

Ekkor végre igaza volt, mert Gyöngyi néni két óriási tál mákos bejglivel tért vissza. Mindnyájan jókedvűen eszegették a bejglit a karácsonyfa mellett, aztán Kósza zongorázni kezdett, amitől elromlott két billentyű, a K és az Ó. De szerencsére a CS megmaradt. Így volt a karácsony. Csoda és Kósza karácsonya Matyinál és Zsófinál, a Lotz Károly utcában.

Zárónyihogás: nyí-hi-hi hi hi-hi-hi-hí nyí-hi-hi hi hi-hi-hi-hi-hí. Bbbrrrrrrrrrr.

Vissza az olvasósarokba ...