De jó lenne Juharfalván élni!

Janosch: Kismackó mentőszolgálat és Lindgren: Juharfalvi Emil

Két nagy kedvencünk van itt a Pagonyban: a Juharfalviak a Macskaháj tanyáról, és Kismackóék, valahonnan Panama szomszédságából. Én Janosch elfogult rajongója vagyok, ő a gyerekirodalom Mozartja, de tényleg, derű, bölcsesség, fülbemászás. A szerkesztőség másik fele pedig a Juharfalviakkal okítja szép viselkedésre cseperedő fiúgyermekeit. Talán épp ez az - az okítás teljes hiánya, az szabadság levegője, ami miatt annyira szeretjük őket.

Egyszer volt egy kisfiú, úgy hívták, hogy Emil. Bizonyára voltak különlegesebb nevű hősök már a meseirodalomban, de ennyire szemtelen, mégis szeretnivaló fiú még nem született. Ez az Emil csupán létezésével jobbá teszi a világot, hiszen aki megismeri csínyeit, az garantáltan jókedvre derült. Juharfalvi Emil meséinek bérelt helye van mindenki polcán, és végre a Móra Kiadó újra megjelentette ezt a kihagyhatatlan klasszikust Juharfalvi Emil születésének 50. évfordulóján.

Emil az egyik nagy kedvencem. Az okok persze itt sorakoznak a fejemben: ő kéri a legszemtelenebbül és egyszerre legtermészetesebben a sapkóját és a puskóját. Merthogy Délföldön, Juharfalván, azon belül a Macskaháj tanyán mindenki erőteljes tájszólással beszél. Aztán ő készíti valószínűleg a legtöbb fabábut a fészerben eltöltött büntetési idő alatt. Ő szereti a legőszintébben a családját, különös tekintettel a húgára, a kis Idára, akiért még arra is hajlandó, hogy felvonja a zászlórúdra – ugyanis Ida csak így láthat el Máriakútig. Ő az, aki naivan előkészíti egérfogás céljára az egércsapdát, ami aztán természetesen az apja lábujját harapja le majdnem. Ő az a gyerek, aki minden lusta szülő mellé beillene, mert pihenésre, unatkozásra nem adna engedélyt soha. És persze sokan gondolják azt, így én is, hogy nini, Emil pont olyan, mint az én gyerekem. Tele van jósággal és elszántsággal, de valahogy mindig rosszul sülnek el az akciói – elcsatangol, vérgombóc levest önt az apja nyakába és lángost varázsol a fejére, leveses tálba dugja a kobakját, ami sehogy sem akar lejönni róla, fapuskájával szembenéz egy igazi hadseregparancsnokkal.  Ráadásul egyik történetét sem tudjuk nevetés nélkül végigolvasni, szóval nem lehet rá haragudni.

A korábbi kiadáshoz képest nem sokat változtatott a kiadó. A borító visszafogottabb színeket kapott, a szöveg pedig kisebb betűket. Az előzőnek személy szerint örülök, a másodiknak nem igazán. A korábbi kötetben a nagy betűk lehetőséget adtak arra, hogy az egyik kedvenc első-olvasós könyvünk legyen, hiszen egy hétéves már vígan olvashatta Emil rosszalkodásáról szóló meséket. Kedvencnek megmaradt továbbra is, hiszen a kisebb betűk ellenére ezek az újonnan kiadott kötetek biztos helyet kell, hogy kapjanak a gyerekes családokban. Titokban azért a felnőttek is levehetik a polcról, hogy újra visszaröpülhessenek saját gyerekkorukba.

A Kismackó és Kistigris sorozatnak újabb két része jelent meg a Könyvfesztiválra. Két olyan téma, amely minden kisgyerekes háztartásban örök kedvenc: a posta és a betegség/orvososdi.

Természetesen a gyerek szerepében lévő Kistigris kezdeményez mindig: először beteg lesz, már járni se bír, a másik mesében pedig rettenetesen magányosnak érzi magát Kismackó nélkül. Mint Janoschtól megszokhattuk, itt minden egyszerre végtelenül természetes és valószerű, és egyúttal abszurd meg jelentésteli.

Hiszen Kistigris azért beteg, mert annnnyira szeretné, ha mindenki kicsit csak vele foglalkozna - éppen úgy, mint egy kisgyerek. De Kismackó minden mondatát komolyan veszi, és végigmegy vele a betegség összes lépésén: mindent megtesz, amit Kistigris kér, mert tudja, hogy nem egy tünetet, hanem az egész Kistigrist kell meggyógyítani - odafigyeléssel. Így lesz Kistigris hazacipelve, tetőtől talpig bekötözve, így látogatják meg, kapja a kedvenc ételét és jut el a csodálatos és izgalmas állatkórházba - hogy végül egészségesen térjen haza, mert mindentől kicsit jobban lesz, de az újabb vágyakozástól megint kicsit rosszabbul. De nem csak Kistigrisnek jár a figyelem és ápolás: legközelebb a Kismackó lehet beteg, és Kistigris ápolja, mert így van ez a barátok között.

De ha Kistigris elkeseredik, mert nincs vele Kismackó, nemcsak beteg lehet: hanem nagyon-nagyon szeretne levelet kapni! Ugyan ki ne vágyna levélre, főként ha gyerek?! Hiszen már csak e-mailt kapunk, de igazi levelet kapni a legjobb dolog a világon! Izgalom, várakozás, titok, meglepetés, ez mind a levél. És még figyelem, gondosság, amivel megfogalmaztuk, meg az idő, amíg megírtuk, a csak nekünk szóló mondatok. Kistigris levelet szeretne, és Kismackó ír is neki, amíg napközben távol vannak egymástól. Aztán feltalálják a csőpostát, majd Vakond segítségével a föld alatti telefonközpontot is. Minden gyerek játszik otthon postást és játéktelefonost, mert legjobb - csak játékból egyedül lenni!

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek