Egészen fura lények

Matthew Dicks: Egy képzeletbeli barát naplója, Kolibri, 2012

cimkék: #jó könyv #8-12

Amerikai gyerekrablós történet szorongó, beteg, problémás és átlagos gyerekekkel, „nehéz esetet” nevelő, tanácstalan, de jó szándékú szülőkkel, meg zseniális, gyenge és rettenetes pedagógusokkal egy amerikai tanár tollából. Matthew Dicks tavaly megjelent könyvét számos országban kiadták,  Nagy Boldizsár fordításában nemrég magyarul is megjelent. - Szombati Enikő írása

Max egy amerikai kisiskolás: iskolabusszal, uzsonnás dobozzal, komputeres játékokkal. Nem szereti ha megérintik vagy ha jóéjt puszit ad a mamája, nem érti a viccet, a kétértelmű dolgokat, a metakommunikációt (általában magát a kommunikációt is utálja), színek szerint rendezi a legóit, nagyon otthon van haditechnikai témákban (másban egyáltalán nem), pontosan fél kilenckor megy aludni, és egyetlen barátja, Budo, csak a fejében létezik. Mondhatjuk úgy is: Max autista. Vagy autisztikus. (Esetleg aspergeres?)  Mindenesetre  Budo szerint „túlságosan befelé él. Odabenn, azon a hatalmas, gyönyörű helyen, ahol én is megszülettem.”  Ez nem egy kórképekkel bajlódó könyv, de egy biztos: hősünk nagyon intelligens és kreatív gyerek, hiszen képzeletbeli barátja árnyaltan kidolgozott, értelmes teremtmény éles logikával, empátiával. Eszével, lehetőségeivel kimagaslik más hasonló barátok közül.

A képzeletbeli barátok világa népes, de sokan nagyon vázlatosak, (például kétdimenziósak, így mozgásukban korlátozottak, vagy egyszerűen butácskák, esetleg háziállatként lettek elképzelve). Általában rövid ideig élnek, hiszen „az óvoda megöli őket”, az iskolába már kevesen jutnak el. Egy ilyen barát élete addig tart, amíg igazán szükség van rá.
Budora láthatóan szükség van, hiszen már hat éve él, ami nagyon soknak számít. Élete pedig színes, sőt kalandos, rendszeresen eljár ugyanis otthonról amikor Max elaludt. Fegyveres rablásba keveredik az éjszaka közepén vagy felkeresi a gyerekkórházat, ahol sűrűn cserélődnek a képzeletbeli barátok, sokszor pedig egyszerűen Max szüleivel tévézik. Saját baráti kört tart számon valós és elképzelt figurákkal, bár a világ számára ő maga nem is létezik: nem hallják, nem látják, nem érzékelik, csak a hozzá hasonlóak. Emberismerete kitűnő, magabiztosan válogat az igazi tanárok és a megjátszottan gyerekbarát pedagógus-rémek közül. Eligazodik a világban, jól ismeri és támogatja Maxet.
A kalandoknak persze nem szakad vége a fent említett benzinkúti rablásnál, a valódi bonyodalom Max elrablásával veszi kezdetét. Hogyan segít egy képzeletbeli barát, aki nem értesíthet senkit, hiszen nem is létezik? Hogyan védheti meg magát egy ennyire befelé forduló gyerek, akit egy őrült bezár egy legókkal telepakolt pincébe?

Míg Budo megtalálja a megfelelő segítőt egy (rendkívül ritka) felnőtt képzeletbeli barát személyében (az elmeosztályon természetesen), mi végigjárhatjuk Budo képzelt életének stációit: utazhatunk az iskolabuszon, unalmas és varázslatos tanórákat látogathatunk, eljutunk a kórházba is, ahol kitalálóikkal együtt néhány képzeletbeli barát is elbúcsúzik örökre, és üldözhetjük a gyerekrablót, mint egy rendes amerikai filmben. Akciófilm- könyv a szokásos kertvárosi amerikaiak mellett néhány szokatlan, bizarr szereplővel bővítve, és Budo elmélkedéseinek, szorongásainak, örömeinek gyűjteménye. Úgy ifjúsági, hogy nem dedós. Budo elmélázik olyan kérdéseken, mint menő vagy nem menő a Burger King menedzserének lenni ( mint Max papája), vagy a mama állása menőbb. Ismeri a felnőttek esendő világát, mint minden kinyílt csípájú gyerek. Nem kerüli ki a fájdalmas részeket: hova kerülnek az egyre halványuló, majd eltűnő képzeletbeli barátok amikor már nincs szükség rájuk? „Amikor meghalok, minden meghal. Olyan nagy pazarlásnak tűnik az egész.”  

Gügye válaszok helyett sokszor csak nyomasztó kérdések maradnak persze, mint ahogy vannak tényleg rémisztő gyerekek és egészen rossz tanárok is, de akadnak lenyűgözően jók, és sete-suta, de azért mégiscsak szerethető, folyton próbálkozó szülők. Szóval mosolyogni és sírni is lehet.

Kapcsolódó cikkek