Egy kívülálló pillantása

Gyerekirodalmi szimpózium

cimkék: #esszé #híradó

A gyerekirodalmi szimpóziumról számos írás megjelent az elmúlt hetekben: nálunk Papp Eszter írt róla, a meseutcán az egyik szervező, Szekeres Nikoletta, Nagy Márta a prae-n és Wittmann Ildikó a Csodaceruzán. Mi nagyon örültünk már annak is, hogy annyian voltak, és hogy sok volt az ismeretlen arc: tehát nem csak egymást megnézni jöttek a szokásos arcok. Egyiküket, Németh Dorkát nemrég ismertem meg az ELTE-n, és nagyon megörültem neki. Így mutatja be magát: "Németh Dorka vagyok, lelkes esztétika szakos hallgató, született pesti, aki rajong az irodalomért." Az ő írását közöljük most a Pagonyon.

Mottó: "Szép állat a krokodil, minden este bekakil."

November 18-án megrendezésre került a Mesebeszéd – gyermekkönyv kritikai szimpózium a FISZ szervezésében.
A Szatyorbár az idézett Varró Dániel verstől volt hangos, vagy inkább a felháborodástól, hogy mégis hogy tetszhet ez a – valljuk be – bugyuta rím a gyerekeknek? Nos, én nem vagyok profi kritikus, vagy még mindig gyerek vagyok kissé, de szerintem ez a pár sor zseniális.

Az egész délutánt átívelő program három szekcióra volt osztva: kritikusok, szerkesztők és szakértők. Tulajdonképpen a gyermekirodalom ugyanazon gondjairól beszéltek mindannyian, kicsit olyan benyomást keltve, mint egy boksz meccs, ahol minden menet végén cserélik a versenyzőket.

A szerkesztők csoportjában helyet foglalt: Károlyi Csaba az ÉS-től, Balázs Eszter a Prae.hu-tól, illetve a Libritől, Sándor Csilla a Csodaceruza képviseletében, Mészáros Sándor a Kalligram kiadótól és Urfi Péter a Narancstól. Szerintük a fő probléma az a gyerekirodalommal, hogy a felnőttek ritkán tudják jól megítélni, hogy mi tetszik a kicsiknek és mi nem. Ami esetleg esztétikailag értékes, a kicsiknek unalmas lehet, viszont amin ők jót kacagnak, azon a felnőttek gyakran a hajukat tépik, és szörnyülködnek, hogy ilyen ostobaságokat hogy is lehet leírni? Hosszas vita folyt, hogy vajon ugyanúgy kell-e megítélni a gügyögő Varró Dani verseket és a Petőfi verseket? Ha józan paraszti ésszel végiggondoljuk, egyből rávágjuk, hogy nem. Hiszen más műfaj. Egy gyerekmondókát hogy lehet összehasonlítani egy tájverssel?Ugyan elhangzott a beszélgetők között, hogy ahogy létezik jó krimi és rossz krimi, létezik jóés rossz gyerekvers is. Illetve, ahogy a krimit külön kezeljük a szépirodalomtól, ugyan úgykellene viselkednünk a gyerekirodalommal kapcsolatban is.

Később ugyan új szereplők érkeztek, a kritikusok, vagyis Rácz I. Péter, Nagy Boldizsár,Lovász Andrea, Tamás Zsuzsa, Győri Hanna és Orcsik Roland, de vita ugyanúgy folytatódott, ugyanarról.

Az egyetlen dolog, amiben a jelenlévők egyetértettek, hogy hiányzik a jó gyerekkönyvkritika. Ez a szakma nagy problémája, és ez volt a beszélgetők legnagyobb sérelme is. Még a hosszas egymásra mutogatás után sem sikerült megegyezni, hogy ez kinek is a feladata? A szakértők szerint a „felnőtt irodalommal” foglalkozó kritikusok nem veszik a fáradságot, a szerkesztők szerint a kiadóknak kéne nagyobb tájékoztatást nyújtani a megjelenő könyvekkel kapcsolatban, Mészáros Sándor hozzátette, hogy igenis, a kiadóknak kéne foglalkozniuk a reklámmal, nem a kritikusoknak és a szerkesztőknek.

Az elsőre ott ült személyesen az ellenérv, a kivétel: Károlyi Csaba, aki ismert kritikusként és szerkesztőként gyermekeinek olvasva ismerkedett meg a gyerekirodalom különböző alkotásaival, illetve kapott kedvet azok recenziójához is. A másodikra a kiadók azzal védekeztek, hogy egy átlagolvasó, egy átlagszülő, aki saját használatra vesz könyvet, nem olvasgatja a kiadók honlapját, hanem saját értékítéletében bízik, illetve a könyv visszhangjában, hogy mennyien beszélnek az adott könyvről. És ha Varró Dani butácska rímeit a szakma nem is tartja értékesnek, mégis mindenki róla beszél, és mégis mindenki megveszi.

A szakértők, akiket Varga Betti, Fenyő D. György, Keresztesi József, Gombos Péter, Józan Ildikó és Sütő Csaba András képviselt, hosszasan fájlalták, hogy amellett, hogy nincs jó gyerekkönyv-kritika, még rendszeres, szisztematikus kritika sincs: mindig csak egy-egy jelenik meg a folyóiratokban, már ha egyáltalán megjelenik. Ahhoz, hogy ez lehetségessé váljon, olyan kritikusokra lenne szükség, akik a gyerekirodalom mellett a „felnőtt irodalomban” is jártasak, minden területen olvasottak, ugyanakkor képesek egy kicsit gyerekszemmel olvasni, gyerekként és felnőttként egyszerre megítélni egy írást. Ismernie kell az aktuális trendeket és divatokat az irodalom minden területén, nem csak Magyarországon, de külföldön is. Ugye milyen szerencse, hogy nem kérnek lehetetlent a kritikusoktól? (Nem akarom megdöbbenteni a nagyközönséget, de a kritikusi szekció összes tagjáról ez elmondható. - a szerk.)

És ha esetleg létezik ilyen kritikus, akkor megint felmerül egy újabb kérdés, hogy melyik mércének is kéne megfelelnie egy gyerekkönyvnek? Lehetséges-e olyan, hogy egy könyvesztétikailag is kiemelkedő mű, de a gyerekek is értik és szívesen hallgatják?
A Mesebeszéd találkozó ugyan nem válaszolta meg az említett kérdéseket, de jó tudni, hogya szakma felismerte a kritika hiányát és szándékozik tenni ellene valamit. Addig is kénytelen minden szülő a saját megérzésére hagyatkozni az olyan könyvekkel kapcsolatban, amelyekre egyik kritikus sem reagált korábban. A szervezők már felvetették a beszélgetés lehetséges folytatását, melyet érdeklődve várunk.

Kapcsolódó cikkek