Egy kupac kufli

Részlet Dániel András mesekönyvéből

cimkék: #olvasósarok #Folyt. köv.

“Nem is kifli. Nem is kukac. Nem is bab, de nem is kavics. Kufli. Egy kufli sok mindenre hasonlít, és semmire sem. Pattog, mint egy gumilabda, pedig nem is az. Színes, mint egy nyalóka, pedig nem ehető. Van kicsi, van nagy. Van kövér és van sovány. Jönnek-mennek, sosem tudni, honnan hova...”

Van valahol egy elhagyatott rét. A rét közepén áll egy kupac. Szerény és egyszerű kupac, mint megannyi más kupac a föld kerekén. Vagyis csak majdnem. Mert ebben a kupacban hét kufli lakik. Zödön, Pofánka, Titusz, Hilda, Valér, Bélabá meg Fityirc – így hívják őket. Zödön a legzöldebb. Pofánka a legpirosabb. Titusz a legsárgább. Hilda a leglilább. Valér a legkékebb. Bélabá a legbarnább. Fityirc meg a legszürkébb, mert annak is lennie kell valakinek.

Az összes kuflinak saját, külön ajtaja nyílik a Kupac oldalából, mint valami igazi házban. És mindegyiküknek egy nagy csengő van az ajtaja mellett. Ez azért van, hogy a barátaiknak ne kelljen dörömbölniük, vagy kiabálniuk, ha látogatóba jönnek. Minden csengőnek más a színe, így aztán könnyű kitalálni, melyik kufli hol lakik.

Egykoron a kupac üres volt, nem lakott benne egyetlen kufli sem. Viszont dúsan nőtt körülötte a vadzab, a vadsóska, a vadspenót, a vadmarcipán, a vadkavics, a vadradír, meg más hasonló növények.

Mígnem aztán egy éjjel, mikor éppen dühödten süvített a dermesztő északi szél, egy csapat didergő kufli tűnt fel a láthatáron. Már egész messziről hallani lehetett, hogy vacog a foguk a hidegtől!

Amikor közelebb értek, az is látszott: nem csak a foguk vacog, még reszketnek is, annyira fáznak! Valószínűleg túl régóta vándoroltak már ebben a rémes időben. Egyáltalán nem csoda hát, hogy megörültek a kupacnak! Végre egy hely, ahol meghúzhatják magukat.

Egyikük még néhány száraz faágat is talált, amiből tüzet tudtak rakni. Legalább megsütjük rajta a krumplinkat! – gondolták a kuflik. Mert ez az egy dolog volt náluk: egy jó nagy krumpli, semmi egyéb. Már nem is emlékeztek, melyikük szerezte, lehet, hogy Bélabá. De most jól jött, annyi szent!

Amikor jóllaktak, leheveredtek a tűz köré. Milyen jó is volna itt maradni!, gondolták. Aligha találhat egy kufli biztonságosabb helyet egy ilyen kupacnál! Mikor elaludtak, álmukban boldogan kergetőztek a napsütötte réten. Még Zödön is, aki amúgy nem nagyon szeretett futkorászni.

Reggelre kelve aztán eldöntötték: nem mennek innen tovább egy tapodtat sem. Ehelyett inkább kényelmes kufliüregeket ásnak maguknak a kupac oldalába – mert ezentúl ez lesz az otthonuk! Rögtön elő is vették a zsebásóikat, hogy munkához lássanak.

Ja igen, mert zsebásó is volt náluk, ezt elfelejtettem mondani! Egy kuflinál mindig kell, hogy legyen zsebásó, amivel szükség esetén kufliüreget tud ásni magának. Egy kényelmes kufliüreg körülbelül ekkora. Hiszen nem csak a kuflinak kell elférnie benne, hanem, ha úgy adódik, mindenféle egyéb dolognak is.

Kufliüreget szinte bármilyen kupacba lehet ásni, ami nem annyira kemény, hogy beletörjön a kufliásó. Ez a kupac pont jó volt: se nem túl puha, se nem túl kemény. Se túl porhanyós, se túl göröngyös. A kuflik többször is körbeugrálták, és minden oldalról jó alaposan megnézték a kupacot. Innen is, onnan is, fentről is, lentről is: mindenhonnan nagyon tetszett nekik. – Kiváló kupac, pont nekünk való! – kiáltották boldogan.

Ezek után mindegyik kufli kiválasztotta, hol fog üreget ásni magának. Zödön a kupac bal oldalán, Titusz a jobb oldalán, Hilda a mohás felén, Valér a füvesen, Bélabá a legaljában, Pofánka a legtetején. Fityirc meg se fent, se lent, inkább valahol úgy középtájon. 

Azzal dolgozni kezdtek. Eleinte mindannyian egyformán jól haladtak az ásással. Na jó, Zödön egy kicsikét gyorsabban, mert ő volt a legerősebb. Bélabá meg talán egy icipicit lassabban, mert ő meg a legöregebb. – Ne ássunk egy kicsit helyetted? – kérdezték tőle a többiek. – Ugyan már, hova gondoltok! – tiltakozott Bélabá. De azért jól esett neki, hogy megkérdezték.

Délutánra járt, mire befejezték a munkát. A kupac tele volt szebbnél szebb kufliüregekkel! A legnagyobbat Zödön ásta, a legkisebbet Pofánka. A legkerekebbet Hilda, a legszögletesebbet Titusz. A legegyenesebbet Valér, a leggörbébbet Bélabá. A Fityircé meg mindegyikére hasonlított egy kicsit. Olyan lett a kupac, mint egy nagy, csupaluk sajt!

A folytatást olvasd el a könyvben!

 

Kapcsolódó cikkek