Emma újra bejelentkezik

cimkék: #esszé #ismertető #Hanna blog

Finy Petra előző könyvét, a Tesó-ügyet már sokszor dicsértem, mert nem kevésszer forgatjuk itthon, a kistestvér érkezésétől felforgatott lelkű háromévesem kívánságára. Akinek a gyereke már érzékenyebb a kisebb poénokra, csavarokra, de kíváncsi a tesó-ügy, azaz a terhesség, a születés részleteire, valamint arra, hogy hogyan is lehet megosztani a kis rombolóval a közös otthont, annak nagyon jó, humoros, nyelvileg kiemelkedő traumafeldolgozó könyv a Tesó-ügy...

Az első nyomában, a gyerek korának megfelelő második hatalmas trauma következik, az Ovi-ügy. Ugye nem elég, hogy az anyja mellől kitúrja egy kistesó, de még elcsapják idegenbe is… Na ezzel tényleg kell kezdeni valamit. A sorozat második kötetében kevesebb a nyelvi poén, de több a vicces helyzet, amit a nagyobbra nőtt Emma és kis pajtásai állítanak elő. Persze azért itt is vannak távoli dolgokat összekapcsoló hasonlatok, mint rögtön az elején az oviba menés és az aszfaltba ragadás közti párhuzam.


Előkerülnek, akár csak a Gréta garbójában, azok a helyzetek, melyek attól komikusak, hogy egy gyerek számára egészen más evidens, mint egy felnőtt számára. Például hogy egy szőrös pók is lehet kedvenc állat, nem csak egy cuki katica. Aztán, problémafeloldó könyvhez illően, körbejárjuk az adekvát nehéz kérdéseket is a témában: miért nincs ott anya, mit csinál az óvónéni és miért is kell ezt az idegent szeretni, mit jelentenek az új ovis szavak (például dadus), miért nem lehetsz te is a mamával, mint a kistesó? A válaszok természetesen azt hangsúlyozzák, hogy mi minden jó van az oviban – ebben jóval visszafogottabb a könyv, mint a Tesó-ügy, ami azért részletezte a kistestvér árnyoldalait is: rombol, bőg, mindenki rá figyel, elveszi a mamát és minden játékot tönkre ver. Persze utána a pozitív végkifejlet következik, mégis úgy éreztem, hogy az valóban inkább traumafeldolgozó, míg az Ovi-ügyben az óvoda mindennapjait újra elmeséli Emma a többi ovisnak, de nem küzd annyira a helyzettel – ez az én-mese persze legalább olyan érdekes a gyerekeknek. Vannak azért problémák: anya elmegy (de hamar megvigasztalódunk), van verekedés és csúfolódás (de kivonjuk magunkat), irigykedés (óvó néni megoldja). Az óvó néni ideális, minden gyerek és szülő álma: kedves, türelmes, van ideje minden gyerekre. Ez az az ovis-könyv, amivel tényleg fel lehet kelteni a jövendő óvodás vágyát és érdeklődését az óvoda iránt (akár csak a kistesóét), miközben nem gügyögi el a nehézségeket sem. És még a szülő sem csapja le unalomtól elszürkülten, sőt, együtt lehet nevetgélni felette és böngészni a szöveget valóban le-képező rajzokat.

A rajzokat ebben a könyvben még találóbbnak éreztem, mint az előzőben. A színes minimalista világ érdekesebbé válik a sok, egy-egy dologgal karakterré tett gyerekkel, a szimbolikus (kicsit gyerekrajzos) óvoda képpel, és a sok színes, pár formára egyszerűsített játékkal. A szöveg humorát viccesen egyszerű képi jelek adják vissza: kedvencem a Mikulás cérnával felkötött szakálla, a játszogató anyukák, a fehér lapra, kis körbe foglalt kiáltó magány, amikor először marad Emma egyedül, és a takaróderbi ábrázolása.

Mind e sok jó tulajdonság mellett a legjobban nálunk mégis a gyerekhang működik. A könyv stiláris szintje és látásmódja természetesen messze irodalmibb és dúsabb, mint egy hároméves beszéde, mégis hitelesen imitálja a gyermeki nézőpontot és hangot, jó helyen vannak a hangsúlyok, a kicsit csavart meglátások, és jól vannak összeválogatva a fontos események, helyzetek. Ezért a hallgató teljesen azonosul a beszélővel, Emmával, úgy érzi magát, mintha egy igazi másik három-négyévessel tárgyalnák ki a dolgokat, és egy igazi Emma életének a részese lenne. Ezt erősíti a sorozatjelleg, azaz hogy ez az Emma már régi ismerősünk. És várjuk a folytatást.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek