Fekete-fehér

A Két Egér-sorozat új kötete - Fekete András ajánlója

cimkék: #ismertető

Kedvenc falum Mátraszentimre, tizenöt éve minden esztendőben eltöltök ott egy hetet. Így nem csoda, hogy van ott már barátom is, a „közértes” Pista és az ő gyönyörű akita kutyája, Wolf. Wolffal sokszor megmásztuk az évek alatt a környék legmagasabb hegyét, az Ágasvárt. Pistával persze sokat beszélgetünk is, kiderült, ott lakik harminc éve, de még nem volt fent Ágasváron.
Így van ez.

Itt élünk, mondjuk Budapesten, naponta buszozunk a munkahelyre, sietünk ide-oda, végezzük a dolgunkat. De láttuk már például azt a rengeteg faragott mészkő, stukkó, vakolatdísz, mázas kerámia, freskó, faragott fa vagy kerámiamozaik oroszlánt, ami városunkat díszíti? Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy eljutottunk Velencébe, ott bezzeg megcsodáltuk a sok szárnyas oroszlánt. Itthon észre sem vesszük.

Ilyen dolgokra tanítottak meg engem a Két Egér kalandjai sorozat eddigi kötetei is. Nem lexikális tudást akarnak adni, hanem szemléletet, hogy igényünk legyen megismerni a művészeteket, igazi élvezet legyen a velük való foglalatosság, csupa érdekesség és sikerélmény, ne pedig száraz, illendőségből elsajátított ismeret. És egyszerű technikákat is kapunk, például a Bolyongások Budapesten kötetben, hogy „fel a fejjel” (ne csak lehorgasztott fejjel vizsgáljuk utastársainkat, vagy jobb esetben a szép női lábakat vagy izmos férfitestrészeket ki-ki beállítottsága szerint), hiszen munkába, iskolába menet rengeteg gyönyörűséget veszünk észre, ha felnézünk a házakra vagy a hidakra. Mire elkezdődik a nap, máris sok-sok élménnyel leszünk gazdagabbak.

Nagyon vártam hát az új kötetet, kíváncsi voltam, mit takar a cím.

Mikor lehet elégedett egy szerző, egy kiadó azzal a könyvvel, amit létrehozott? Talán a legfontosabb, ha úgy érzi, valami nagyszerűt, pótolhatatlant készített, amit sok ember (kicsi és nagy) élvezettel olvas, s a végén úgy érzi, szívesen lapozná még, de nincs tovább. De az olvasottak, látottak tovább élnek benne, és mindenképpen szeretné megosztani az élményt másokkal is. Ez a kötet (sorozat) maradéktalanul ilyen. Az egyetlen kérdés, hogy sikerül-e áttörni az emberi lustaság falát. Mindannyian ismerjük az érzést, amikor egy nehéz nap végén nehezen szánjuk rá magunkat, hogy elmenjünk moziba, koncertre, megnézzünk egy kiállítást, vagy éppen sportoljunk egy jót. De ha leküzdjük ezt a pici közömbösségünket és elmegyünk, utána rendkívül jó érzéssel nyugtázzuk, hogy jól tettük. Ez a sorozat is olyan, hogy le kell küzdenünk azt a kis ellenállásunkat, ami a könnyed szórakozás felé vinne, de miután ez sikerült, felejthetetlen élményben lesz részünk.

Mert valójában a Fekete-fehér is szórakoztat. Szórakozva kerülünk közelebb a művészet egy alapkérdéséhez, a fekete és fehér ábrázolásához. Konkrétan és átvitt értelemben is (élet és halál, menny és pokol, fény és árnyék, tél és nyár, éjszaka és nappal, ábrázoló- és absztraktművészet) megjelenik a képekben. Ennek tükrében abszolút precízen és könnyedén ismerkedünk meg különféle ábrázolási módokkal és technikákkal, megismerjük a rajz sajátosságait, megtudjuk, mi a monotípia, a fametszet, a linómetszet, rézmetszet, rézkarc, kőnyomat, még egy kis fotótörténetet is kapunk (meglepődve láthatjuk például, hogy a Petőfi Sándorról készült dagerrotípia mennyire hasonlít a róla később készült rajzokra és festményekre).

Nem kell megijedni: ezek az információk olyan természetességgel jönnek, hogy könnyebben értjük és jegyezzük meg, mint a legújabb török szappanopera szereplőinek nevét. Az előző kötetekhez hasonlóan a választott művek és művészek nem a szigorúan vett tananyagot tükrözik. A szerzők bátran választanak saját, nagyszerű ízlésük szerint, azt a célt szem előtt tartva, hogy a 8 év felettiekkel megszerettessék azt a szabadidős tevékenységet, hogy felfedezzék a szépet, hogy önálló véleményük legyen, sőt, hogy akár ők maguk is kedvet kapjanak az alkotáshoz. Néhány név a könyvből: Rippl-Rónai József, Caspar David Friedrich, Anna Margit, Bálint Endre, Keith Haring, Kornis Dezső, Escher Károly, Yoko Ono, Erdély Miklós, Nádler István…

Ha akad olyan, akinek mégis szüksége van egy kis lazításra olvasás közben, azt is megkapja ugyanúgy, mint az eddigi kötetekben. A már említett Bolyongások Budapesten címűben a két főhős, a Múzeumi Egér és unokatestvére a budapesti kőoroszlánok feltérképezése közben majdnem áldozatul esik egy kőoroszlánnak vélt vérbeli macskának, most pedig a Múzeumi Egér altatóport szippant be, így unokatestvére egy ideig kénytelen egyedül tájékozódni a műalkotások között. A könyv végén található mellékletek segítségével belekóstolhatunk az alkotás örömébe, egy rövid ideig Hans Arpnak képzelhetjük magunkat, persze nyakkendő és zakó nélkül.

 

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek