Feszten feszt - szubjektív beszámoló a 2010-es könyvfesztiválról

cimkék: #jó könyv #Nik blog #híradó #könyvfesztivál

Szerencsére a könyvfesztivál is egy olyan program, ahová nyugodtan lehet menni gyerekkel. Általában tömeg van, és időnként a csapatból valaki vagy valami elvész, de a Millenárisban könnyű megtalálni egymást, jól ismert a terep. A nagy könyvnézegetésbe és intellektuális tobzódásba kolbász-szag és több helyről áramló zeneszó tolul, majális hangulat. És valamiért a könyvfesztiválon mindig jó idő van, ezt a programot úgy látszik az istenek is kedvelik...



Nekünk az első körünk az Év Gyermekkönyve díj átadása volt, ez már csak olyan kötelesség is, ha a madarak megcsiripelték, hogy A Sötétben Látó Tündér kapta az egyik díjat. Nagy örömömre másik kedvencem, az Irijám és Jonibe szintén megkapta a díjat, azt gondolom, óriási előrelépés az, hogy ebben az évben két Év Gyermekkönyve díjat lehetett kiosztani. A hangulat kellemes volt, mindenki elmondta laudációját, fotó, és valódi öröm az arcokon. Ahogy kell. Csukás István életmű díjat kapott, amiről azt gondolom, hogy már ideje volt, Gombos Péter laudációjával be is népesítette a kis termet, hiszen úgy kezdte, mintha az összes Csukás szereplő ott csücsülne körülöttünk. Tóth Krisztina a Neked írok, apu! című Csimotás könyv fordításáért kapta a díjat, azt gondolom, hogy egyrészt gyönyörű a fordítás, másrészt a téma is iszonyú fontos. Ez az ún. - nálunk még nem igazán hagyományt élvező - problémás könyvek közé sorolható. Egy kislánynak meghal az apja és ezt feldolgozandó, leveleket ír neki. Tóth Krisztinát pedig nem kell bemutatni, személyiségéhez és költőiségéhez abszolút illik a könyv. A nagy örömködésbe egyetlen üröm vegyült, sajnos Békés Pál betegsége miatt nem lehetett ott a díjkiosztón.



Amúgy a péntek olyan volt, amilyen szokott, ismerkedés újra a helyszínnel, lézengés, bámulás, mi hol van. Ilyenkor még sosincs kint annyi ember, hogy idegesítő legyen és mindenféle fóbiát magunkra vegyünk, a gyereksarokban zajlik a sok program, leginkább még iskolás csoportokkal. Délután aztán megérkezik Agócs Írisz (Maszat épít) és Finy Petra (Gréta garbója) dedikálni, két nagyon jó kortárs művész, akik szemmel láthatóan élvezik egymás társaságát, szakmai hiúskodásnak nyoma sincs. Inkább valamiféle közösséget lehet felfedezni náluk. Ahogy Írisz a Pagonytól van, Petra most a Naphegytől (nálunk is van könyve, az Ovi-ügy és a Tesó-ügy) és a két kiadó összetolja őket egy asztalhoz, a két kiadó standjai közé, szemmel láthatóan a kiadók is jól megférnek egymással, valahogy ez is nagyon rendben van.



Ezen a könyvfesztiválon számunkra az egyik leggyakrabban elhangzó kérdés a: Boribon focizik van? Mert akkor kérek egyet, már nekem is a Boribon volt a kedvencem. Íriszt és Petrát követi Marék Veronika, akinél persze még jobban beindul a zsezsegés, a szülőkön valami furcsa izgalom lesz urrá, azonnal vásárolniuk kell, mintha maguknak vennék az új Boribon focizikot, megjelenik egy-két idetévedő japán is a biztonság kedvéért, ők is bevásárolnak (de már nem csak Marék Veronikát, van aki Friss tintát! vett). Veronikánál hosszú a sor, egy csomó csillogó szemű gyerek áll sorban, vitathatatlanul az egyik legjobb magyar meseírónál...



A gyereksarokban most már folyamatosan mennek a programok, talán az eddigi legszínvonalasabb műsorsorozat ez, ahogy Hanna is írta. A Gutenberges suliból egy csomó diákot ráadásul bevonnak animátorkodni, illetve az információs pultba stb. Szemmel láthatóan élvezik, életszerű élményt kapnak a könyvkereskedésből -nagy dózisban. Sok-sok kortárs szerző is tart már gyerekprogramot, ami nagyon jó dolog, hiszen Paulovkin Bogival, Kun Fruzsival vagy Gévai Csillával alkothatnak együtt a gyerekek. Finy Petra testvérével készült egy vicces, kicsit bábozós, eléggé verselős programmal, ahol meg is mozgatták a gyerekeket, volt körjáték, adj király katonát. Berg Judit nagyon jó kis előadást csinált a Cipelő cicákból Bujtor Annával, akivel már összeszokott párost alkotnak, és most is lehengerlően vicces műsort tartottak.



Mindig van a fesztiválnak egy-két fő attrakciója, nyilván az újonnan megjelenő könyvek közül kerülnek ki ezek. Az egyik ilyen az Aranysityak című új versantológia lett, amelyet Lackfi János szerkesztett. Egyrészt a szimpatikus kezdeményezés, hogy nem csak a szokásos hangokat halljuk egy verseskötetben, találunk új, szinte ismeretlen szerzőket, ez mindig vidító (bár ami a pozitívum, az tud lenni időnként gyenge pont is, az enyhe amatőrizmus), másrészt Molnár Jacqueline is erősen hozzájárul a könyv egészéhez. Illusztrációival a Szép versek sorozatot idézi, a könyv belső ívein minden alkotóról személyi igazolvány kép méretű festett kép van, garantálom, felismerhetőek!!! Egészen vicces játék megtalálni, ki kicsoda... Lackfi pedig minden szerzőhöz írt egy kis szubjektív bemutatást, ami a kezdők miatt nem árt, a nem kezdők miatt pedig miért ne.
A szombat délelőtti Csodaceruzás sajtótájékoztatón is az Aranysityakkal kezdünk, Lackfi belibben egy papírból hajtogatott csákóban (ez erre a napra le sem kerül a fejéről), felolvas a kötetből, és arról is beszél, hogy sosem bírta a költészethez, irodalomhoz való olyan hozzállást, ami inkább eltávolítja az egészet az elefántcsonttoronyba; tegyük inkább miénkké is, merjünk vele játszani, azaz hozzuk közel. Mindenképpen efelé is nyit az Aranysityak. Majd sok szó esik a MÜPÁS, e hétvégi gyerekirodalmi fesztiválról, D. Tóth Kriszta ismerteti a programot.



A Pipogya, mint várva várt Pagony könyv, reméljük örömöt okoz majd az olvasóknak. Mindenkit felcsigázott elsőre a könyv. A budapesti medve könyvbemutatója szintén a gyereksarokban volt, a szerzővel, Bátky Andrással, és barátaival, Vinnai Andrással és Palya Beával. Az énekesnő hangszer nélkül is mintha egy egész együttesként állna a színpadon... Volt csokigolyó osztás és beszélgetés is. Reméljük mindenki megkedveli Pipogyát, nekem már sikerült!



Ami abszurditásba hajtotta nekem egy kicsit a szombat és vasárnap délutánt is, ez egy olyan dolog, amit nem értek, és valószínüleg nem is fogok soha megérteni. Két annyira különleges és jó könyv kapta meg az Év Gyermekkönyve díjakat, ennek ellenére sem A Sötétben Látós dedikáláson, sem az Irijámos beszélgetésen nem jelent meg senki. És ez nem arról szól csak, hogy jaj, ezeket a könyveket nem veszi senki, csak a szakmának készültek, mert a standokon is keresték és vették a könyveket, futótűzként terjedt a hír róluk, és már eddig is jó eladásokkal szerepeltek a boltokban (ahhoz képest, hogy nem tucatkönyvnek készültek), egyszerűen csak ott még nem tartunk, hogy ezekről a könyvekről beszélni is merjünk. Talán ez a válasz, én remélem, hogy csak erről van szó, és mindenkit bíztatunk, hogy csak nyugodtan, merjen beszélni, ahogy olvasóink is beküldték cikkeiket és meg merték írni véleményüket a könyvekről...



Még egy nagy attrakció könyvbemutatójára sikerült elmennem, a Mindentvarró tűére. Ez egy nagyon izgalmas bemutató volt, egyrészt a könyv engem teljesen levett a lábamról, másrészt nagyon sok izgalmas részletet megtudhattunk. Sikerült olyan hangulatot teremteni, hogy a kis teremben nem feszengés támadt, hanem a végén a közönség csak sorolta a kérdéseit az alkotók felé. Nem szeretnék lelőni sok mindent, mert készül az interjú a könyv szerzőivel, abban sok kis titokra fény derül. De jó lenne, ha születne még ilyen könyv, akár Szegedi Kati és G. Szász Ilona közös munkája nyomán...



Időnként a program tehát megfelelően eklektikusra sikeredett, ahogy kell. A művészi mesekönyves pultok után várt minket mindig az Egmontos pult. Nálunk ez legalább fél óra, amíg az összes Clone wars-os könyvet végigtaperoljuk, matricás album, regény, képregény, van itt minden. Vele szemben pedig a képregény stand, ami most nem volt olyan erős, mint tavaly, de megjelentek a Rohamos képregények is, illetve a Persepolis szerzőjének, Majrane Satrapi legújabb képregénye -hogy anyu is örömködjön kicsit. Kolbász, hagymáskrumpli, és vagy fél kiló szívroham után pedig irány egy kis zenét hallgatni, mondjuk vietnámi elmélyülőst. A Teátrum előtti színpadon folyamatosan szólt a zene, volt igényes (!) néptánc bemutató, egyhúron pengető vietnámi zenész, mint említettem (a gyerekeket teljesen elbűvölte) és szupervagány (szuperhangú énekessel), pörgős zenét játszó zsidó együttes.

Jövőre is lesz könyfesztivál, jó könyvekkel, sok szerzővel és természetesen szép idővel! És várjuk Hanna beszámolóját is, ami nemsokára érkezik!

Kapcsolódó cikkek