Fikarc és Destiny - hősök a telepről

Jaqueline Wilson: A másik lány, Janet Foxley: Fikarc és az óriások

cimkék: #jó könyv

Két ifjúsági regényt ajánlunk a már biztosan olvasó gyerekeknek (kilenc éves kortól). Jacqueline Wilson a legnépszerűbb angolszász ifjúsági szerzők közé tartozik. Már megszokott módon a kiskamaszok és a tökéletlen családok világába vezet minket, ahol infantilis anyukák, családelhagyó apák és koraérett, gyerekkoruktól félig-meddig megfosztott gyerekek próbálják az álmaikat leráncigálni a földre.

A Fikarc és az óriásokban a gusztustalankodó humorra fogékony olvasók találnak sok nevetnivalót, miközben egy valódi mesevilág is kibontakozik. Akárcsak az előző kötetben, itt is a különbözés és beilleszkedés dinamikája mozgatja a történetet.

Jacqueline Wilson: A másik lány, Animus, 2011.

Sokadik Jacqueline Wilson regényként fordult meg nálam A másik lány. A téma a szokásos: van egy kiscsaj, aki kilóg abból a világból, amiben nevelkedik, aki nem hajnlandó a hivalkodás és pénz játszmájába beszállni, kirekesztődik az osztályban és nem értik meg a szülei, elhanyagoló családban él. És van egy kislány, aki nehéz szociális helyzetben él, elvált családban, infantilis, de nagyon gondoskodó anyával. Ezek az elemek variálódnak a Wilson regényekben, más és más konstellációkat állítva elő - hiteleseket (mint például a Tracy Beakerben vagy a Micsoda anyában) és kevésbé hiteleseket (ahogy ebben a könyvben). Az érdekes azonban az, hogy hogyan tudja Wilson az aránylag sablonos-filmszerű, túl hepiendes sztoriját megírni úgy, hogy jó könyvet kapjunk? Mert megtudja. A sztori: anyuka rajong a híres, kiöregedett rocksztárért, akivel viszonya volt ifjú korában, és tőle van a törvénytelen gyereke, akit nagyon fiatalon szült (vagy nem tőle egyébként, nincs rá semmi bizonyíték). Nagyon rossz körülmények között él, a hajléktalanság szélén, rengeteg munkával, adósságokkal, teljesen pénztelenül. A lánya korán felnövő, magát ellátó kisfelnőtt, nincsenek barátai, nem bízik magában, elbújik a feladatok mögé, és persze szeretne csak gyerek lenni. Neve: Destiny, mert anyja a saját álmáról nevezte el és abban is neveli.

A másik lány a gazdag és menő rocker lánya, és persze a szülei teljesen alkalmatlanok, és csak a látszatnak élnek, annak rendelik alá a családot is, folyamatosan rombolják az önértékelését és nem törődnek eleget a gyerekeikkel. Bulvársablon. A két szál, a két lány személyes beszámolója váltakozik, két világot (nagyon szegényt és nagyon gazdagot váltogat), de a két magányos tini hasonló gondolatai egységessé teszik a regényt.

A Wilson regény azért tud mégis jó lenni, mert a sablonok őt érdeklik. Tudni akarja, hogy hogyan működnek ezek az emberek. És a családi konfliktushelyzetekben, párbeszédekben minden szereplő lehetőséget kap arra, hogy legyen egyénisége, hogy kilépjen a sablonból és döntsön arról, hogy mit tesz. Az gondoskodó, jó anya valójában egy bulvárújságot bújó, kicsit rögeszmés, a saját lakásába kapaszkodó magányos nő, akiről sokszor a saját gyerekének kell gondoskodnia. Az elhanyagoló exmodell anyuka persze elveszti a férjét, az italba menekül, elhanyagolja a gyerekeit, zsarolja őket, de azért amikor a lánya összekapja a családot, akkor velük tart, tud uralkodni magán, és végül a gyerekei boldogságát akarja.

És persze ugyanilyen érdekesek a gyerekfigurák is, mert Sunset, miközben kiszolgálják, és magányos, és mindene megvan, amire nincs szüksége, eközben mesél, vigasztalja a testvéreit, második anyjuk lesz: tehát neki is kis felnőttként kell viselkednie, neki is a saját anyját kell időnként pesztrálnia. Neki is egy sérült családot kell összetartania, miközben csak gyerek szeretne lenni. Az egyik lány az éneklés, a másik a dalszerzés felé lép ki. Azaz mégis a családból hoznak valamit, de azt a maguk képére alakítják.

A végén a nagy hepiend is meg van csavarva: mert persze Destiny a szegénynegyedből befut a tévébe, meg az apja ölelő karjába, de mindez a sajtó kamerái, a menedzser szervezése mellett. Az apját pedig egyáltalán nem érdekli, amíg hasznot nem remél belőle: tehát a hepiendről lehet tudni, hogy kérészéletű lesz. Viszont arra a pár pillanatra felszabadító, mindent lehet, mesei. De nem hazudik, hiszen előtte áll a regény egy elég kemény világról, ami mindenkit be akar zúzni, aki nem teljesen komform. (Győri Hanna)

Janet Foxley: Fikarc és az óriások. Animus, 2011.

Sokféleképpen képzelhettük már el, milyen is lehet egy velünk párhuzamosan létező, de a miénkkel szöges ellentétben működő társadalomban élni. Gondolatban jártunk a földönkívüliek, a föld alatt élők, a boszorkányok, szellemek világában, de hogy óriások élhetnek a közelünkben? A képtelenség netovábbja. Pedig a Szorula család és a többi behemót a Morajló hegy gyomrában élik hétköznapi óriáséletüket. Fikarc, Szoruláék legapróbb, de nem legifjabb családtagja, különc, nyápic, és sehogy sem illik bele az óriásközegbe. Egy törpeméretű óriás komikusan hat a valódi, vagány hatalmasok között. Az iskolában a szivatások céltáblája, dobálják ide és oda, ő pedig folyamatosan menekül. Innen indul történetünk.

Félkegyelmes Király Őbődületessége születésnapjára készülnek böhömgyerekek és szüleik, s ennek megkoronázására szervezik meg a Böfögés és Pukizás versenyt, melyen Fikarcnak is méretéhez híven apró szerep jut. A születésnapi műsorra készülődés, egy különlegesen érzékeny sárkány, Lángos, megmentése, a pöttömökkel való találkozás, és az iskolai záróvizsgák rengeteg furcsa, hátborzongató kalandok sorát mutatja be. Kiderül, hogy egy apró óriás is lehet furfangos, erős, kitartó, és felveheti a versenyt bármelyik, nála tízszer nagyobb kortársával.

Groteszk tanmese, melyben a magyar nyelv túlzott sokszínűsége okoz néha gondot, hiszen az eredeti szöveg biztos nem finomkodott olyan kifejezésekkel, mint a fent említett Pukizás, vagy Tök Filkó igazgató úr neve. Az illusztráció - Stewe Wells - kifejezetten szórakoztató, a bizarrságot ötvözi a gyermeki humorral, mellyel ráerősít az elbeszélés kivételes fantáziavilágára. Zárkózottabb kiskamaszoknak tökéletes választás a nyitáshoz, de a furcsa lények világához vonzódoknak is kellemes szórakozást ígér.

A történet egy igazán undorító, visszataszító ételekkel teletömött, kegyelmet nem ismerő monstrumok birodalmában játszódik. De azért happy endre számíthatunk. (Sugi)


Kapcsolódó cikkek