ez itt a kosarad
a termékeiddel
  • könyv
  • 7-10

Richard Adams

Gesztenye, a honalapító

Partvonal Kiadó, 2012

416 oldal, Kemény borító

Vakarcs a legapróbb az egész nyúltanyán, de titokzatos képesség szorult beléje: tévedhetetlenül megérzi a jövőt. Íme, most is rátör a látnokok emésztő nyugtalansága, tudja, hogy a tanyát végveszély fenyegeti. De ki hallgat a prófétára a maga hazájában? Mindössze tucatnyi társa kerekedik föl vele együtt a nyúltermészettel igazán ellenkező vándorútra, hogy száz veszéllyel dacolva új lakóhelyet találjanak. És amikor itt már biztonságban érezhetnék magukat, csak akkor törnek rájuk a még nagyobb veszedelmek, akkor várnak rájuk a még nyaktörőbb kalandok. Aki Gesztenye, Vakarcs, Bósás és a többi hős tapsifüles történetét végigizgulta, kétszer is meggondolja majd, hogy nyúlszívűnek nevezze a gyáva embert. Richard Adams világsikert aratott – negyven nyelven, több mint tízmillió példányban megjelent – állatregénye úgy teszi a történetet emberközelivé, és úgy bont ki fontos emberi tulajdonságokat, hogy közben apró hősei hiteles állatok maradnak, nálunk is meghittebb értői és érzői a természetnek. És ha a szerző emberi szót ad a szájukba, csak arra figyelmeztet minket, hogy minden élő a testvérünk, ám egyedül mi, emberek menthetjük meg a végpusztulásól a természetet.

Jelenleg nem rendelhető.

3490 Ft
2967 Ft (-15%)