"hogy pár percre ne legyen olyan rossz"

cimkék: #interjú #Finy Petra

Finy Petrával, a Lámpalány meséinek szerzőjével beszélgettünk a későnyári kánikulában, nagy pocakokat hurcolva magunkkal. Szó esett az igazi mesékről, gyerek- és felnőttversekről, és a nemsokára kipottyanó kistestvérek körüli kérdésekről, az új témák ihlette készülő művekről.

 

Győri Hanna: - Nagyon sokféle dolgot csináltál. Reklámszövegírás, fényképes-verses blog, van egy felnőtt verses köteted, írtál tanmesét, gyerekmeséket, most jelennek meg a gyerekverseid, tanítottál kicsiknek kreatív írást. Hogy találtak meg ezek a munkák?
Finy Petra: - A reklámszövegírás a munkám volt, most nem csinálom, amióta otthon vagyok. A képes blogot az Ericsonnál a főnökömmel csináltuk: ő ismerte és szerette a verseimet, én ismertem és szerettem a képeit, hol egy képet kerestünk az én versemhez, hol fordítva. Bizonyos képek pedig annyira tetszettek, hogy külön írtam hozzájuk verset, mint az első, ami tényleg olyan, mnt egy Velazquez-festmény. Egyébként is érdekel a kortárs képzőművészet, van egy műhelyünk, a Bíborcsiga, ami csupa ilyen képzőművész-írót tömörít, és mindenféle interaktív, összművészeti dolgokat csinálunk, vers, zene, képek. Én is felvételiztem az Iparra, de amikor nem vettek föl elsőre, nem volt kedvem éveket kihagyni és csak készülni, úgyhogy elmentem francia-magyar szakos tanárnak. Jó volt az is, jó egy nyelvet és kultúrát kicsit beljebbről ismerni.
Pont ezért fontos nekem, hogy hogyan néz ki egy gyerekkönyv. Kiskoromból is inkább képek maradtak meg, és olyan szövegek, amiktől féltem is egy kicsit. A hókirálynő, a Kis Mukk, Szutyejev, például ahogy kifestik a kakas farktollait. A szövegek később voltak rám nagy hatással, például a Tündér Lala.

GyH:- Magad is rajzoltál, a Rufusz Rafaelt is először saját rajzokkal adtad be az Aranyvackorra és az első kötetedet is te illusztráltad, a kritika szerint gyerekrajzosan.
FP: - Ma már nem tennék ilyet. A gyerekkönyv-illusztrálás szakma, amihez rengeteg tapsztalat és tudás kell. Az én rajzaimon látszik, hogy nem értek hozzá. Van annyi önkritikám, hogy ezt észrevegyem.

GyH: - Emmának (a szerző két és fél éves kislánya) milyen könyveket veszel, mit szerettek mesélni?
FP: - Például a Manómesét, ami nagyon szép és a történet is egyszerű, persze nem olvasom fel, csak összefoglalom. Ugyanígy összefoglalva szeretjük a Művészi Mesekönyveket, a Sárkány a lépcsőházban-t. Szereti a Böngészőket, az Annapetit, a Tesz-vesz várost, az az Altatót, A telhetetlen hernyócskát. Nemrég vettem meg az Amikor életemben először megszülettem-et, és az is tetszett neki és nekem is - szellemes, a rajzok és a szövegek is, különösen a hátán lévő tükrös kép.

GyH: - A Pagonynál jelent meg idén az első saját gyerekkönyved, a Lámpalány meséi. A Rufusz Rafael rajzaihoz mit szóltál? Gyöngyösi Adrienn mondta, hogy te valami montázsosat képzeltél el, ami elég távol áll a maga manualitásával, tárgyközelségével az Adrienn vektorgrafikás illusztrációitól.
FP: - Igen, elsőre sokkolt. Én valami romantikusat képzeltem el, kicsit mint Szegedi Katalin Alíza. Igazi tárgyakkal, lámpakapcsolóval, tapasszal, konnektorral. De aztán megszerettem, mert így sokkal uniszexebb, ezekkel a színekkel, és Rafael miatt ez olyan könyv, amit kisfiúknak is lehet olvasni. A gyerekeket rögtön megfogják a rajzok: homogén felületek, jó színek, könnyen felismerhetőek és aranyosak, mint például a kukac, a macik, vagy akár a főszereplő.

GyH: - A meséket Emmán tesztelted először, olyan családi fejből mesékből alakultak ki, mint például Czigány Zoltánéknál a Csoda és Kósza?
FP: - Nem, ezek a mesék gépbe íródtak. De utólag elmeséltem őket Emmának, és nagyon tetszett neki. A gyémántbagoly miatta került bele, mert bagoly- és állatrajongó. Nálunk a fejből mese többnyire arról szól, hogy a sáskák életéről mesélek, egy ilyen kis biológust fogtam ki, ráadásul a rovarok a kedvencei.

GyH: - Írsz gyerekeknek és felnőtteknek is. Noha sokan nevezik gyerekesnek a költészetedet, szerintem elég nagy a különbség köztük. A gyerekverseid (a Naphegy kiadónál jelennek meg nemsokára Gréta garbója címmel) sokkal inkább történeteket mesélnek el, míg a felnőtteknek szóló lazán, ismétléses retorikával, felsorolással kapcsolt szürreális képek. Szem előtt tartod írás közben a célcsoport igényeit?
FP: - Igen és nem. Szerintem nagyon is fontos, hogy a gyerekek hogyan gondolkoznak és mit értenek meg. Az látszik egy gyerekvers köteten, hogy a szerzőnek van vagy volt-e bármi köze a gyerekekhez. Körülöttem nagyon sok gyerek van, hét testvérem van, nekik is vannak gyerekeik, és szerintem egész másképp szemlélik a gyerekek a világot. Persze felnőttekhez is akarok szólni a könyveimmel, a gyerekkönyveimmel is. Olyan mesekönyvet akartam írni, amit egy felnőtt, gyerek nélkül is, nyugodtan elolvashat. Én is szoktam a magam kedvére mesét olvasni vagy mesekönyvet venni. Most például az új és különleges képvilágú Vitéz szabólegényt szeretném megszerezni majd. De az Amikor életemben először-t is magamnak vettem, de Emmának is tetszik.
Nyilván vannak a versekben meg a Rafaelben is olyan nyelvi játékok, poénok, amik eleve csak a felnőtteknek szólnak. Egy kisebb gyereket talán nem annyira érdeklik a képek, de arról nem mondok le, az hozzám tartozik. Ugyanakkor a gyerekeknek szóló versekben több a történet: egy versben több történet is van, ez a gyerek-látásmód része, hogy egy dolognál rövidebb ideig időznek, sokszor váltanak témát, egy gondolatfolyamban sokkal több minden felmerül.

GyH: - Azt írod, "Teljesen más, ahogy egy gyerek látja a világot. Szerintem így kellene a felnőtteknek is". Miért szerinted hogyan látják, miben jobb, ahogy ők látják?
FP: - Egyszerűen jobb, összetettebb. A korral butul az ember. Persze a versekben csak részben van meg ez a gyermeki szemlélet, mert nem tudunk kibújni a felnőtt bőrünkből. Nem is akarom nyelvileg teljesen redukálni őket, az hamis volna.

GyH: - Beszéljünk kicsit a versekről is, bár még nem jelentek meg a gyerekversek, de van egy köteted, a Histeria grandiflora, ami ugyan teljesen beszerezhetetlen, de jelen vagy folyóiratokban (Kortárs, Holmi), és az interneten is sok versed olvasható. Nekem az egy nagyon erős benyomásom volt, hogy a verseid, annak ellenére, hogy egyfajta életberendezés ellen íródnak, nagyon is idilliek. Azt írod a születésnapomra című ars poetica-dban is, hogy "nem azért írok, hogy jobbá váljon tőlem a világ,/ hanem hogy pár percre ne legyen olyan rossz."
FP: - Igen, az első kötetben talán több az idill, és néha kicsit túl rózsaszín. Már önkritikusabb vagyok, kevésbé hagyom a giccset benne a versekben. Régebben elsősorban terápiásan írtam, ha rosszkedvem volt, akkor azért, ha jó kedvem volt azért. Most már sokkal tudatosabban írok. Az új felnőtt kötet, ami már lassan összeállt, egész más lesz ilyen szempontból, sokkal sötétebb, ott van például a Resurrectio a Holmiban. A Gréta garbójában sem csak vidám és köznapi témák vannak, például amikor meghal a macskája vagy az öregotthonos és értelmi fogyatékosos versek.


GyH: - Nagyon fontos a verseidben két dolog: az apró dolgok megragadása a figyelem által - ez körülírná a világot és a személyt; és a (vicces) elhallások, amelyek hemzsegnek a gyerekverskötetben.
FP: - Egyszerűen érdekel a nyelviség, a nyelv működésmódja, és ennek része az elhallás, a szavak kicsavarása. De a gyerekekre ez egyébként is jellemző szerintem, ha nem értenek valamit, akkor így adnak értelmet neki. A sárkány teregetést egymástól függetlenül kitaláltuk Emmával.
A figyelem - hát szerintem ez mindenkinek alapvető igénye, nekem is. Minden ember társas lény, kommunikációra vágyik és ennek egyetlen módja a figyelem. A sok kicsiből, megfigyelésből sokkal többet tudunk meg, sokkal jobban leközelíti, mint az általánosabb, nagyobb kijelentések. És igyekszem, hogy még egy közhelyesebb témáról is, mint az óvoda, vagy barátság, valahogy kicsit megcsavartabb szemléletből írjak.

GyH: - Szó volt a tabutémákról. A Csimotánál az ICÁ-val (Irodalmi Centrifuga) közösen készítetek sorozatot a másságról. Szerinted mennyire vevő erre a magyar közönség?
FP: - Szerintem nagyon fontos ezekről beszélni, mert nagyon elhallgatjuk ezeket, és nagyon kirekesztő a társadalom. Egy ismerősöm gyerekét például szülői összefogással kirakták egy vallási oviból, mert Downos volt. És mindenfajta másságot elzárunk, nem akarunk tudni róla, pedig a gyerekeknek ez nem érdekes, ők ezt nem látják, a szülők csepegtetik ezt így beléjük. A Vivandra kötetei (Halálkönyv, Kakikönyv) sem jönnek át, pedig például a kakisat a gyerekek viccesnek találják, és egy csomó fontos témát érintenek szabadon. A kínai mese, amit a Csimotának írtam, egy fehér bőrű, de vágott szemű királylányról szól, aki ezért senkinek sem kell. A mások társadalma viszont annyira megkeseredett, hogy nem akar velük élni, és így a társadalmon kívül talál csak megoldást. Nyelvileg ez egész más mese lesz, mindenféle szokatlan, távol-keleti hasonlatokkal.

GyH: - Ahhoz képest a Gréta garbójában egy elég hagyományos anyaszerep jelenik meg: kicsit mindig bosszankodó, spenóttal etető, esetlen anyuka, akit persze azért nagyon szeret a gyereke, és megvédik egymást. A szumós versben, ahol az önfeledtséget irigyli az apától, mintha ez tudatosulna az anyában is. Szerinted az anyukák ilyenek?
FP: - Ez biztos egy ellenhatás, mert én egyáltalán nem vagyok ilyen, aki csak a gyerekének él, és nem kell neki másfajta feltöltődés. Nem ez az otthonülős, mártírkodós anya vagyok. Emma sokat van a nagymamával, a játszóházban, és járok kiállításokra, csinálom a dolgaimat, nem zárkózom a négy fal közé. Úgy látszik a versekben egy ilyen fiktív, hagyományosabb szerep jelenik meg.

GyH: - Hogyan, mikor írsz?
FP: - Nem várom, hogy jöjjön az ihlet, bár régebben volt erre is példa, de most lehetőségem sem lenne erre. Tervezetten írok. Fejben írom a verseket, a hétköznapi teendők közben, nevetnek is rajta, hogy két pelenkázás közt én fejben verset írok. A számítógépbe már tulajdonképp csak begépelem, és aztán csiszolódik, főleg a prozódia. A Naphegynél is úgy állt össze a kötet, hogy a fele körülbelül megvolt, és megbeszéltük, hogy még annyit hozzáírok, bizonyos témák megvoltak, és akkor elég gyorsan megírtam hozzá a verseket.

GyH: - Miken dolgozol mostanában?
A Naphegyes kötetet még szerkesztjük, a Csimotánál van a Kínai mese, és írtam egy tesós könyvet, ami a Pagonynál fog megjelenni, mert novemberben jön a kistestvér, és Emmát nagyon foglalkoztatja. (Az utolsó vers a Gréta garbójában is ezt dolgozza fel.) Teljesen igazi embernek veszi, nem zavarja, hogy köztük van a pocakom, bábozik neki, beszél hozzá, megmutatja a játékait. Olyasmit szeretnék, mint az Amikor életemben először megszülettem, kevés szöveg és nagy kép minden oldalon, kicsiknek.

Türelmetlenül várom.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek