HONNAN JÖN A KISBABA?

cimkék: #szemle #esszé #jó könyv #Hanna blog #hogyan válasszak?

Mióta kistestvért hoztunk a házhoz, nagyobbik, kétéves lányomat más sem érdekli, csak a szülés és a kisbaba. Minden mesekönyvben minden kicsit pocakosabb szereplőnek kisbaba van a hasában, aki mindjárt megszületik; a legoállatok és – bábuk folyton szülnek, kórházba és szülésznőhöz rohangálnak, meghallgatják őket és így tovább. Így aztán megpróbáltam felmérni, hogy mit kínál ilyen monomániákra/traumafeldolgozásokra a könyvpiac.


A tapasztalat azt mutatja, hogy jó szülős könyv szinte nem létezik. Mert mi egy ilyen könyv két alapvető kritériuma (a szokásosokon kívül, tehát hogy lehetőleg ne legyen ostoba a szövege és igényesek legyenek az illusztrációk)? Egyértelmű képek és őszinteség. Azaz: legyen benne legalább egy női mell és legalább egy bőgő kisbaba. Jó pont, ha a kibújás sincs elkendőzve (és mama hazahozta a kórházból… mintha csak a boltból). A kisgyereknek ugyanis ez a kettő a két alapvető tapasztalata és problémája: az eddig saját anyja most folyton szoptat és a kistestvére nemhogy nem játszik vele és nem lehet vele semmit csinálni, de még folyton bőg is, ami hangos, megmagyarázhatatlan, frusztráló, és ismét csak elvonja a szülőket.

Szoptatás és bőgő kisbaba – mindez meg van Finy Petra új könyvében, A tesó-ügyben. A kibújásról nem sokat ír a szerző, de végülis itt nem maga a szülés a téma, hanem a terhesség és a testvér beilleszkedése-beillesztése a családba (mind a nehézségek, mind a pozitívumok). Azért az a szülésből is érzékeltet valamit, hogy a tesó feje majdnem akkora, mint az anya (tyúk-strucctojás). Ráadásul a hasonlatot szó szerint vevő szellemes rajz áll a szöveg mellett, némi fejvakarásra késztetve ezzel a kétéves olvasókat. Nem kevésbé szórakoztató egyébként a szoptatás ábrázolása sem: mintha csak egy középkori Madonna minimalista, rózsaszínű utódjával lenne dolgunk. Kisbaba az anya ölében, mindketten a néző felé fordulnak, a mell cseppet sem anatomikusan, síkban türemkedik elő a ruhából. A rajzokra egyébként sem lehet panasz: egyszerű, geometrikus, egy-egy részletet kiemelő, hangsúlyozó ábrák. Pár színnel dolgozó minimalista stílus, de nem édeleg, inkább egy kicsit ironikusan viszonyul a témához. (Tommaso Levente Tani munkái). Jól illik ezzel a szöveghez, mely szintén kicsit megfricskázza a szokványos tesó-képet, és gyerekszemszögből látja a terhes anyát, a megengedő apát és a romboló kistestvért. Finy Petra a művet az Amikor életemben először megszülettem című lírai képes élettörténethez hasonlította. A francia képeskönyv és a Finy-líra tényleg nagyon közel áll egymáshoz: hétköznapi apróságok kicsit megcsavart leírása, felsorolások és ismétlések, lényegtelennek tűnő részletek kiemelése egy-egy eltalált hasonlattal. De ez a mesekönyv sokkal ironikusabban és kevésbé bájosan láttatja a mindennapokat. Mivel kicsiknek szól a hároméves elbeszélő, sokszor magyaráz, nem használ bonyolult, elvont metaforákat. Tárgyszerű, de persze viccesen csavaros, mint a gyerekbeszéd általában.

A válságos hétköznapokat és a testi dolgok tényszerű bemutatását is megtaláljuk a műfaj klasszikusában, a Peti, Ida és Picuriban. A Petiidán felnőtt és anélkül felnőtt két társadalmi csoport közti kulturális szakadék a Csillagok háborúját szeretők és nem szeretők táborához hasonlatos. Petiida megmondja és megmutatja, hogy lesznek a gyerekek, hogy veszekednek az anyák, hogy bőgnek a kisbabák, hogy fáj, amikor kijönnek a lukon, és ráadásul utána mindenki velük foglalkozik, szoptatni kell őket és mégsem olyanok, mint a magazinokban. Mindezt képregény formában, egy ház és egy család történeteként. Részletesen, de nem ijesztően, okosan. Meleg színű, szép és mozgalmas képekkel – egy (svéd) család mindennapjai és a mi mindennapjaink is. Beszerezhetetlen, meg kell örökölni.

Még két könyv ér a közelébe a fenti feltételrendszernek: a legjobb a frissen megjelent Szia Baba!, ez a nagyalakú képeskönyv, melyet az otthonszülés népszerűsítői oly nagy örömmel üdvözöltek. Én pedig nagy örömmel állapítottam meg, hogy cseppet sem propagál semmit, pusztán leír egy otthoni szülést. Finom, szép krétarajzok, pasztelles színvilág, de semmi rózsaszínbe hajlás. Kevés szöveg, de abban rengeteg apróság szerepel, ami az érzelmeket tükrözi: a kiabálva szülő mama, a feszültségtől könnyező nagyobb gyerek, a pulóverét markolászó kisfiú-elbeszélő, a nagynéni megnyugtató ölelése, és végül a közös elalváskor elhangzó félmondat, hogy a baba az ő helyén fekszik a szülei között, majd az apai vigasz-összebújás. Nagyon szép, halk könyv.

A másik darab a kendőzetlen nyíltsága miatt került fel a listám elejére: A vakond és a nyuszimama. Minden benne van az öngyilkosságra készülő szerelmes nyuszifiútól a szexen keresztül a premier plánban szülő a nyúlmamáig, akiből, mint egy barlangból, mosolyogva ugrálnak elő a nyúlgyerekek. A képvilág a megszokott vakondos. A szöveg – hát az is, csak egy kicsit még inkább a saját paródiájába hajló naiv, egyszerű világkép, minden sztereotípiát felhalmozva (ilyen szép a szerelem, megeszem a gyilkos galócát és hasonlók). Szerintem tényleg ironizáltak a szerzők, de sajnos a mű (napi) sokszori felolvasása után nem tudtam nevetni, inkább keleti kínzási módszerekhez volt hasonlatos. A gyerek viszont rajong érte, mert mindent megtud belőle, ismeri a szereplőket és tényleg aranyosak, részletgazdagok a képek – bár bőgés nincs és szoptatás sem. Kedvenc szavunk belőle a kelekótya.

Két olyan népszerű kötet következik, melyek csak érintik a témát: az egyik az Annapeti első kötete, a Kistestvér érkezik. Ebben a szokásos koreográfia van, csak részletesebben: anya pocakja nő, kórházba bemegy, öcsike megszületik, nagymama jön, főz, öcsikét meglátogatjuk, hazajön és az élet megy tovább. (Ugyanezt követi egyébként a kicsi karton lapozó, a Kisbaba születik, csak sűrítve, teljesen irreálisan vidámra hangszerelve, mindenkire rámerevedett a mosoly.) A Böngésző-sorozat csak érinti a témát, de azért kell megemlítenem, mert azon ritka könyvek egyike, ahol a gyerek bőg, vidám, játszik, szopik és nézelődik – azaz éppen azt csinálja, mint egy kisbaba.

Szintén népszerű a pasztell, giccses lánykavilágba ojtott terhesség- és szüléstörténet, A sehány éves kislány. Na ebből semmi nem derül ki, traumákat nem fogunk vele feldolgozni, nézegetni és ajándéknak viszont éppen jó, gyereknek, szülőknek egyaránt.

Kapcsolódó cikkek