SZERZŐNK, KISS OTTÓ JÓZSEF ATTILA-DÍJAT KAPOTT!

2009. március 16.nikisze

cimkék: interjú Nik blog Kiss Ottó

Kiss Ottó március 14-én délelőtt dr. Hiller István oktatási és kulturális minisztertől vehette át a gyermekirodalmi munkásságát elismerő József Attila-díjat. A Gyulán élő költő, aki a Bárka folyóirat szerkesztője is, a remek gyerek- és felnőttversek mellett kitűnő gyerek- és felnőttprózát ír, interjúnkban őt kérdeztük írásról, gyerekirodalomról, kedvenceiről. Gratulálunk Kiss Ottónak!!!
- Létezik olyan, hogy valaki "felnőtt-író", valaki meg "gyerek-író"? És vannak olyan ritka kivételek, mint Te?

- Használjuk persze ezeket a kategóriákat, és tudunk is mindnyájan ilyen írókat sorolni, azt viszont nem tudom, hogy én kivételnek számítok-e, mindenesetre tényleg írok felnőtteknek és gyerekeknek is. Valami olyasmit gondolok erről, hogy az író dolga elsősorban minőségi szöveget produkálni, aztán az majd megtalálja a maga közönségét. Vagy nem.

- Mikor, és főleg miért kezdtél gyerekeknek írni? A legtöbb költő, ahogy én látom, leginkább akkor ír gyerekeknek, amikor neki éppen kisgyereke van. Te itt is kivétel vagy (bár vagytok páran, Szilágyi Ákos, Kántor Péter, de ti vagytok a kisebbség - gyerek nélkül gyerekeknek írni...)

– Csak feltételezni tudom, hogy nagyobb a késztetés az íróemberben a gyerekkönyvírásra, amikor saját gyerekei születnek, mert nekem még valóban nincsenek. Azt hiszem, annak idején tetszett az az új hang, amelyet a svéd költők és Ágai Ágnes hozott a magyar rímes-ritmusos gyerekköltészetbe. Tetszett, de a fentieken kívül nem volt más ilyen jellegű verseskötet. Akkor, a nyolcvanas évek közepén, én felnőtt versekkel próbálkoztam, és mintegy mellékesen írtam magamnak ilyeneket, ezek voltak a Csillagszedő Márió darabjai, de a kiadásukra csak akkor gondoltam először komolyabban, amikor első „felnőtt” kisregényem, a Szövetek részleteit publikálni kezdtem.

- Többféle műfajban is írtál már gyerekeknek - egyik úttörője vagy itthon a "svédverseknek" például. De van gyerekregényed, sőt, félig gyerekeknek-félig apukáknak szóló abszurdod is. Melyik műfaj áll hozzád a legközelebb?

– Szeretek kísérletezni, és tényleg próbálkoztam már több műnemben-műfajban is, de mára kiderült, hogy a rövidebb gyerekszövegek nekem jobban mennek, a vers, a mese.

- Melyik korosztály áll hozzád a legközelebb?

– Az öregek bölcsességét legalább annyira szeretem, mint a gyerekekét, de az öregeknek nem ír az ember gyerekkönyvet. A köteteim nagy része körülbelül nyolc-tizenkét éveseknek szól, ezek szerint ők állnak hozzám legközelebb.

- A gyerekek nagyon szeretik a verseidet, ezt jól gondolom, ugye? És nem csak a gyerekek, az irodalomértő szakmai közönség is. Mit szóltak a regényedhez? Melyiket érzed nagyobb sikernek?

– A terepasztal lovagjainak finoman szólva sem volt nagy sikere, így aztán hajlamos vagyok azt hinni, hogy a verseimnek nagyobb a közönsége, pedig verseket meg ugye általában keveset olvasunk. Ráadásul emellett rétegműfajokban is próbálkozom, amelyekre megint csak kisebb az igény, így aztán mára elmondhatom, hogy nem én vagyok a legkeresettebb író. Azért vannak népszerűbb köteteim is, az Emese almája kapcsán például rengeteg helyre hívnak, és általános tapasztalat, hogy az alsósok nagyon élvezik a felolvasásokat.

- Gyerekkorodban kiket-miket olvastál szívesen?

– Otthon nem volt nagy könyvállományunk, úgyhogy egészen kiskoromtól könyvtárba jártam, de a bátyám által kölcsönzött kötetekbe is szívesen bele-beleolvastam, gyakorlatilag mindenevő voltam. A gyerekkori olvasmányok valahol a Siccnél és a Rendíthetetlen ólomkatonánál kezdődtek és az indiános-fantasztikus könyveknél fejeződtek be.

- Felnőttként olvasol gyerekirodalmat?

– Olyanokat, amelyek valamennyire a felnőtteknek is szólnak, igen. Bár az utóbbi években egyre kevesebb időm jut erre is. Azért megpróbálom követni legalább a magyar gyerekirodalom történéseit, a napokban jutottam el például a Parti Nagy-átiratokig, azt kuncogva olvastam.