INTERJÚNK AZ IMBUSZ MESTER ALKOTÓIVAL

cimkék: #interjú #imbusz mester

A Pagony új könyvei között találunk egy igazi kisfiús darabot: az öreg és persze kicsit rigolyás, de szeretetre méltó Imbusz mester, az autószerelő és Pudlimász, újdonsült kutyájának kalandjai kezdenek kibontakozni, sok-sok autóalkatrésszel, aranyosan ferdefejű vakarccsal és aprólékosan ábrázolt különleges motorszereléssel. A tanulság szerencsére csak annyi, hogy egy közös húslevesezés mindenkinek csak jót tehet. May Szilvia írót és Pikler Éva illusztrátort, a könyv alkotópárosát kérdeztük.

"Civilben" miket szoktál írni, és hogyan jutott eszedbe most gyerekekhez fordulni?

Úgy 3 éve kezdtem el filmforgatókönyveket írni, korábban reklámügynökésgeken dolgoztam. De egyre inkább azt éreztem, hogy jó lenne végre az ötleteimet olyan dolgokra "pazarolni", amik a sajátjaim, amiket szeretek, és nem pedig idegen cégek idegen márkáit népszerűsíteni. Az inspiráló környezetet Szentendre jelenti, ahol egy kövér macska és két tyúk társaságában élek és az unokaöcsémmel nevelgetjük egymást. Noha nem vagyok nagy rajzfilm-rajongó, részt vettem egy rajzfilmsorozat forgatókönyvének megírásában és kedvet kaptam a mesék bensőséges és szabad világához.

A címről azt gondolnám, hogy ez egy csak fiús könyv: de ez kicsit becsapós, hamar áttér a szerelős vonalról a kutyás-személyesre.

Évával a könyvet fiúknak szántuk. Úgy láttuk, hogy ebből hiány van a piacon. Ráadásul ő ebben tényleg szakértőnek számít, mert iker kisfiúk anyukája. A kezdetektől sorozatban gondolkoztunk. Úgy éreztük, hogyha sikerül egy szerethető szereplőkkel benépesített világot teremteni, akkor jöhetnek a furábbnál furább találmányok, kalandok. A csupán egyrétegű, "szerelős" történetek hamar egysíkúvá váltak volna. Ezért nem egy klasszikus problémamegoldó történetet írtam, hanem egy együttműködés kezdetét.

Milyen meséket szeretsz te magad? Hasonló építkezős, állatos történeteket?

Huuú, hát nem építkezős. Mary Poppins és Winnetou, és persze az állatosak. Például volt egy nagyon nagy kedvencem Uszpenszkijtől, a Krokodil klub, valami ilyesmi volt a címe. Én ezt a könyvet annyira szerettem, hogy vastag filctollal kiszíneztem Réber László kitűnő fekete-fehér illusztrációit. Amitől aztán sajnos teljesen olvashatatlan lett, mert ugye a filctoll átüt a papíron. Pettson és Findus nagy kedvencem, a humor nagyon fontos, de nem a tolakodó harsány, hanem az a csibészes, amelyik inkább mosolyogva kacsint, mint hahotázik.

Volt a történetnek konkrét ihletője, egy különös szerelő vagy kutya?

Na igen... Pudlimásszal Pomázon találkoztam, a HÉV pénztárnál állt sorban. Annyira megtetszett, hogy hangosan felkiáltottam. Ekkor az előttem álló hölgy szemrehányóan megfordult, és azt mondta, hogy ez egy karambolos kutya, akit elsodort a kamion. Ő volt a gazdája (amúgy nem Pudlimásznak hívták), és amíg magyarázott, a kutya a csálé füleivel és a bölcs, tartózkodó tekintetével végig engem nézett, ahogy csak a sokat megélt kutyusok tudnak nézni. Hát ő megmaradt a fejemben.

A mohó kiskutya szinte terrorizálja a mestert, de kimozdítja a túlmegőrző életformából. Te milyennek tartod a két főhős közti viszonyt és ehhez képest a lezárást, ami nem egy klasszikus mesés megoldós darab?

Igen, a kiskutya csak látszólag szorul segítségre, valójában nagyon is ő tartja kezében a szálakat. Ő a Gyerek, Imbusz mester pedig a Felnőtt. A Felnőtt tervez valamit, a Gyerek pedig kicsit "megbolondítja" a dolgot, játékosabbá, érdekesebbé teszi. Egymásra vannak utalva, hiszen Imbusz mester Pudlimász nélkül tudna, de nem csinálna semmit, Pudlimász viszont a bolondos ötleteit nem tudná egyedül kivitelezni.

Szóval ez egy amolyan szülő-gyerek kapcsolat is. Kísértetiesen emlékeztet engem arra, mikor kiskoromban az őrületbe kergettem apámat az ötleteimmel, a hazahozott tárgyakkal, bogarakkal és egyebekkel, amikhez mind kellett valamit az instrukcióim alapján szerelnie (házat, tartót, mérőműszert, stb.).

Milyen a viszonyod a valódi szerelőkkel (mindenkinek vannak szerelős sztorijai meg bevett szerelői)?

Apám nagy barkácsoló volt, én magam is szeretek fúrni-faragni. Sőt, most jövök rá, hogy gyűjtögetni is, szép tárgyakat - szóval ezek szerint bennem is folyik egy kis Imbusz-vér. Mondanom se kell, hogy szeretem a régi vágású mesterembereket, mikor Évával egyszer összejöttünk egy munkamegbeszélésre, előtte órákig álltunk a kávézó melletti üvegcsiszoló ajtajában, és csak bámultuk, hogy a mesterek hogyan díszítik kézi csiszolóval a kristálypoharakat. Ma már egyre kevésbé lehet belelátni ezekbe az alkotói folyamatokba, hiszen a nagy üzemek el vannak zárva előlünk és a gyerekek elől is, de én remélem, hogy azért mindig maradni fog néhány kisebb műhely, garázs - és nem csak a mesekönyvekben.

Hogy találtad meg a rajzolódat?

Régről ismerjük egymást Évával - dolgoztunk együtt reklámügynökségeken -, és kedveljük egymás munkáit. Úgy hozta az élet, hogy mindketten Szentendrén kötöttünk ki. A könyv ötletét is együtt szültük meg - nekem volt pár kedvenc témám, amiből kiválasztottuk azt, amiben mindketten hittünk. Persze volt több szigorú szakmai ellenőrzési kör is, például egyik barátnőm három kisfia minden alkalommal lelkesen végighallgatta és véleményezte a verziókat.

Éva, te hogy találtál el a mesekönyv-rajzoláshoz?

Mindig rajzoltam, gyerekként, kamaszként, felnőttként. Nem is tudom megmondani ennek a kezdetét. Grafika szakra jártam középiskolába és egyetemre is. Az elmúlt 10 évben céges arculatokat, hirdetéseket, azaz vizuális kommunikációt terveztem. Felnőtteknek és gyerekeknek is. A változást a tanítás érlelte meg bennem. Hat éve tanítok a MOME előkészítőn. A rajztudás nem elég még a képalkotáshoz. Ezt az átvezető utat mutatom meg a diákoknak. Persze ez visszafelé is hatott, kedvet kaptam az illusztrációhoz megint. Mindig izgatott a valóság, azaz az ismert világ kapcsolata a fantáziával. Egy adott történeten belül hol lépünk ki a valóságból és a képeken hogyan történik meg mindez. Ez is vezetett a meséhez.


Engem a rajzaid szín- és formavilágukban halványan emlékeztetnek Baranyai Szerintem vasárnap délután... kötetére. Milyen illusztrátorok a kedvenceid?

Baranyai András más technikával dolgozik. Az eredeti kézirajzot eltűnteti. A színvilág helyenként hasonlít, de az eredmény más. Egyik kedvencem Dezső Andi, aki Amerikában él. Itthon még ismeretlen szinte, ott a legjobb illusztrátorok közé tartozik.

A könyv színvilága tört színekből áll, nem alapszínekbôl. A mese atmoszférája fontosabb volt, mint az a közhely, hogy a gyerekeknek csak az élénk színek valók. A figurákat a belső tulajdonságaikhoz terveztem, nem próbáltam valósághű lenni. Az autóknál már vegyesebb a helyzet, vannak felismerhető látványok és teljesen groteszk és vicces autók is. A keveredés érdekesebbé teszi a képeket. A gyerekek mindent nagyon alaposan megnéznek, ezért fontosak a részletgazdag képek is. A tréfás képek humorát is értékelik. Mint például a szőrös autót. Tehát lehet groteszk, vicces a kép, de legyen felismerhető.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek