Interjúnk Verő Bán Lindával, a Zsidongók írójával, és egyben a budai rebecennel

cimkék: #interjú #Nik blog

Vallási hetünk keretében a méltán népszerű Zsidongók kitalálójával, írójával beszélgettünk. Verő Bán Linda művészettörténet szakon végzett a Héber Egyetemen, Jeruzsálemben, majd egy évet Stockholmban töltött a Paideia nevű iskolában, ahol európai zsidó kultúrát tanult a legkülönbözőbb megközelítésekből (mindenkinek szívből ajánlja a helyet, info itt).

Már 5 éve a Frankel Leó utcai zsinagóga rebecenje (Verő Tamás budai rabbi felesége), 3 éve vezeti a Hillel Alapítványt (www.hillel.hu).

- Szerinted mit jelent ma zsidónak lenni Magyarországon?

- Nagyon örülök ennek a kérdésnek, mert a következő Zsidongó könyv "Mit jelent zsidónak lenni?" címmel pont erről fog szólni.

Arra, hogy kinek mit jelent zsidónak lenni, mindenkinek önmagának kell megadni a választ. Én abban szeretnék segíteni a szülőknek, hogy írok egy könyvet, amely kapcsán sokkal könnyebb lesz megfogalmazni a lehetséges válaszokat.


Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy ha nyitottan és őszintén tudunk a gyerekekkel beszélni erről a témáról, akkor a következő generációnak sokkal kevesebb identitás és lelki problémája lesz. A Magyarországon élő zsidó vagy részben zsidó családok nagy része tabuként vagy egyfajta problémaként kezelik származásukat.

- Miért fontos vallásosan nevelni a gyerekeket? Arról szólnak-e ezek a könyvek, azaz a vallásos nevelésről, vagy inkább a zsidó kultúra bemutatásáról?

- Azt hiszem lényegesen kevesebb Zsidongó könyv fogyott volna el, ha a fő hangsúly a vallásos nevelésen és életmódón lenne. Saját nézeteimhez hasonlóan, könyveimet is pluralista világnézet jellemzi. Néha napokig töprengek egy-egy mondat megfogalmazásán, hogy az megfeleljen a vallási előírásoknak, ugyanakkor ne rekessze ki azokat, akik nem ezek szerint élnek. A vallási törvények és hagyományok bemutatása mellett igyekszem mindig kihangsúlyozni másik utak vagy módok lehetőségét egy ünnep megtartásával, vagy éppen saját zsidóságunk meghatározásával kapcsolatban.

- Honnan jött az ötlet, hogy kell a gyerekeknek egy ilyen tematikájú könyv?

- Évekig oktattam a zsidóságot kisgyerekes családok számára, akiktől számtalanszor hallottam, mennyire hiányolják a zsidó gyerekirodalmat. Magyar nyelven valóban nagyon kevés (és nem túl gyerekbarát) kiadvány jelent meg eddig a témában.

A Zsidongó sorozat nem hivatalosan, de felnőtteknek is szól. Úgy gondolom, hogy a legtöbb szülő érdeklődésének mértékét is kielégítik a könyvekben található információk a zsidóság egyes témáival kapcsolatban.

- Te "igazán" vallásosan neveled gyerekeidet?

- Egy ortodox zsidó erre azt mondaná, hogy nem. Egy ateista azt válaszolná: nagyon.

Családunk életében és értékrendjében a zsidóság nagyon fontos helyet foglal el. Férjem rabbi, ez nyilván nagyban meghatározza családunk viszonyát a zsidósághoz és a zsidó közösséghez.

- Gondoltad volna, hogy ilyen sikeresek lesznek a füzetek?

Őszintén szólva nem, de természetesen nagyon örülök neki. Nem csak a munkám elismerése miatt, hanem mert ez azt mutatja, sokkal több ember érdeklődik a zsidóság iránt, mint amennyinek aktív kapcsolata van a zsidó közösséggel.

- Vannak-e foglalkozások a könyvek mellé, mert szerintem nagyon illene hozzájuk...

Igen, tavasszal indítunk egy programot kisgyerekes családok részére. Mint ahogy a könyvek, a foglalkozások célja sem a vallásos életmódra való "térítés", inkább a zsidósággal kapcsolatos kérdések és problémás felvetése. Részletekről a www.hillel.hu oldalon lehet olvasni. A Frankel Zsinagógában pedig rendszeres gyerekfoglalkozások vannak péntek esténként kicsiknek és nagyoknak (www.frankel.hu).

- Tervezel-e új kötetet, vagy esetleg valami mást, változtatást vagy egészen új dolgot?

- Igen, már említettem most készülő könyvemet, amely mind tartalmilag mind formailag lényeges eltérő lesz a sorozat eddig megjelent részeitől. Számításaim szerint áprilisban fog megjelenni. Ez a könyv azt hiszem nagyon sok érdekes és őszinte beszélgetést fog kezdeményezni szülők és gyerekek között arról, kinek mit jelent zsidónak lenni, és milyen szerepet tölt be a zsidóság az ő családjukban.

A sorozat darabjai:
Hanukai zsidongó
Purimi zsidongó
Őszi ünnepek zsidongója
Pészachi zsidongó
Maja és Beni jel-képes zsidongója Verő Bán Lindával beszélgetett Szekeres Niki

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek