Ismered Benedek Eleket?

összefoglaló a mesegyűjtőről

cimkék: #elemzés #szülőknek #Hanna blog #tanároknak

Benedek Elek halálának évfordulója augusztus 17.

Ez alkalomból a Pagonyon a népmesés kötetekből is válogathattok, és persze sok-sok Benedek Elek kötetből.

Hiszen Benedek Elek munkássága olyan hatalmas szövegmennyiséget és földrajzi távokat ölel fel, mint kevés mesemondóé rajta kívül.

Érdekességek, tudnivalók a nagy mesegyűjtőről.

Mert Benedek Elek önmagát nem pusztán mint gyűjtőt vagy fordítót értette, hanem igazi mesemondót, a népmesék átdolgozóját, egységes életművé gyúróját. Népmeséi egyúttal bizonyos mértékben műmesék is, mert mind a talált mesék struktúráját, mint hangnemét a saját maga által kreált népies-irodalmi stílusra hangszerelte.

A népmesét a romantikusoktól örökölt szemlélet szerint közösségi kulturális terméknek tekinti, amelyet azonban a közösséget képviselő népi mesemondó, mint individuum alakít. Ilyen termékeny mesemondóktól hallotta ő is a meséit. Két felfogás határán állva tehát egyrészt megjelöli magát minden köteten, mint egyedi szerzőt, de megkívánja őrizni a népmesék univerzális hitelességének közösségi legitimációját is.

Hogy a Benedek Elek forrásai között nem csak a mesegyűjtések népi mesélő voltak jelen, annak jó példája, hogy ő maga is hivatkozik mesemondókra (köztük saját apjára) és műmese-szerzőre is (Bezerédj Amália könyvére). A mesemondók közül a legfontosabb, kisgyerekkori emléke Rigó Annus, egy cseléd, akinek meséi nyilvánvalóan nem csupán a népmesekincsből, hanem a korabeli vérfagyasztó ponyvák szövegéből is merítettek. A népmesék szövegében keverednek a népi és a vásári irodalom darabkái. A szövegeket ráadásul sokszor távoli emlékek alapján írja le, vagy inkább írja újra. Ahogy a középiskolai évei alatt látogatott legációkon hallott szövegeket is többnyire emlékezetből foglalja össze – megőrzi a struktúrának és a népnyelvnek azokat a részeit, amelyeket bele tud, akar simítani saját stílusába, de elhagyja, ami neki nem kell.

Azok a népmese-kutatók, akiket a szóbeli történetek inkább etnográfiai szempontból érdekeltek, ezt nyilván szentségtörésként élték meg. Ahogy mesefordításai, vagy inkább átdolgozásai sem felelnek meg a modern fordítás követelményének, amennyiben az eredeti szöveg lehetőleg hű átültetését várjuk. Az idegen kultúra vonatkozásainak megőrzését fontosnak tartjuk, és nem akarunk a megértés, az idegen megismerése elől minden akadályt gálánsan elgördíteni.

Ha azonban úgy tekintjük a Benedek Elek által feldolgozott mesekincset, mint önálló művet, ami soha nem takarja el teljesen forrását (avagy az intertextus másik pólusát), de nem is akar azonos lenni, akkor eljárása legitim és sikeres, mert önálló nyelvet és világot teremtett.

Benedek Elek a saját figuráját, az Elek apóét is éppúgy kitalálta, mint a fikció alakjait: a minden mesét tudó és ismerő öregapót, a mesék kicsi istenét.  Nem csak a markáns elbeszélő miatt érezzük folyamatosan, hogy a mese megszólít: Benedek Elek meséit öröm, élvezet hangosan olvasni, mert ő maga is hangosan mesélte, diktálta le őket. És talán többek között ezért is van minden mondat dallama, hossza, ritmusa a helyén. Mint egy gyerekversben, nem feltétlenül szükséges az egzakt megértés a szöveg befogadásához.

Ami egy ilyen rövid áttekintésben még érdekes: Benedek Elek cseppet sem volt az a figura, akit a szokásos népi-urbánus kategóriák merev korlátai közé lehetne szorítani.  Szerves része volt a századfordulón annak az író-újságíró rétegnek, amelynek tagjai az urbánus (Budapestet először megíró) novellisták, mint például Ambrus Zoltán, és sem a népies epigon költészet, sem később a zavaros eszmékkel operáló népies írómozgalom nem hatotta meg különösebben. Ugyanúgy a minőségi irodalom megteremtése, illetve folytatása volt a célja, mint az urbánus íróknak.

Ezt a minőségi irodalmat akarta bevinni a gyerekszobákba is, díszkiadásban a polgáriakba és ponyvakiadásban a szegényebbekbe. Nem csoda, hogy már életében, ő maga is visszahallotta saját meséit népmesei közlésként, ugyanis a szövegei kalendáriumokon keresztül minden társadalmi csoportban terjedtek.  Átfogó gondolkodásából következik, hogy a legkisebbeknél is fontosnak tartotta, hogy irodalmi szövegekkel találkozzanak: a népi mondókák, versek mellett írt nekik is könyvet, amiben a gyerekek mindennapjait emelte mesévé (Apa mesél) – felismerve, hogy a varázsmeséket megelőzi az én-mesék korszaka, amely ugyanolyan érdekes, és ugyanúgy megfelelő könyveket igényel. Noha ezek a történetek vannak talán leginkább kitéve az időnek, mégis megalapozta a népmesék műnyelve mellett ezt a ma is virágzó műfajt magyarul.

Olvassuk tehát nyugodtan a mesekönyveit, keressük ki, hogy melyik mesék szólnak hozzánk, a mi gyerekeinkhez, melyikben tudnak ők lenni a minden tűzokádó sárkányt legyőző legkisebb királyfiak.

 

Forrás:

Galuska László Pál :Deszkavártól Jégországig. Benedek Elek meseírói munkássága

ALFÖLDY JENŐ :Elek apó meséi és közéleti küzdelmei

Wikipedia

Benedek Elek művei a MEK-en is megtalálhatók.

Kapcsolódó cikkek