Jelszó: Emil!

Erich Kästner: Emil és a három iker, Móra, 2012. ill.: Walter Trier

cimkék: #jó könyv #A hónap könyve

Erich Kästner Emil és a három iker című könyve a Kästner összkiadás részeként végre újra megjelent, gondozott szöveggel, az eredeti Walter Trier illusztrációkkal és borítóval.

A Móránál nagyon rég jelent meg magyarul utoljára, akkor is Orosz István rajzaival. Bár meg kell vallanom, nekem szívemhez nőttek a magyar képzőművész vonalas rajzai is, mégis mindig kilógott a régi zöld könyv a többi közül. A mostani, egységes kiadásnál érezzük, hogy ez az Emil ugyanaz az Emil, mint a detektívekben. A szerethető, pedáns, kicsit szorongó, de mindig egyenes és tettre kész Emil, és barátai, akik mind mások, karakterek, de derekasságért és jó szívért ők sem mennek a szomszédba.

Ugyanaz, és egy kicsit mégis más és nagyobb: ebben az Emilben ugyanis nem egy idegent kell elkapni és leleplezni, mint annak idején a tolvajt, nem egy idegen nagyvárosban kell barátokra szert tenni.

Nyomasztóbb gondokat old meg Kastner a tőle megszokott könnyű kézzel, humoros-ironizáló narrációval és mégis mély együttérzéssel. Van két család: az egyikben, Emilében anya és fia olyan szoros szimbiózisban élnek, amelybe senkit nem akarnak beengedni. De Jeschke őrmester, aki régóta jó barátjuk, megkéri Tischbeinné kezét. A fiától. Emil álmai, hogy ő lesz anyja támasza (szinte második férje), összeomlik. Az anya álma, hogy örökre csak vele lesz a fia, szintén, hiszen érzi, hogy az a jó, ha elengedi. Nem akarják egy mást elengedni, de még megpróbálják. Mert a kamaszodás nem csak abból áll, hogy hangosan nyerítve a felNőttek kárára poénkodnak a srácok a reggelinél, hanem ilyen döntésekből is. Még a legpedánsabb Emil esetében is.

És van egy család, ami nem is család, csak annak mutatja magát. Ahol a látszat szerint teljes harmóniában van együtt Mr. Byron és két artista fia, és hárman a természet törvényeit is képesek legyőzni. Csakhogy itt épp az előbbinek az ellenkezője a probléma: Byronnak Jackie és Mackie, a két artista nem a gyereke, és sem nem kötődik hozzájuk, sem nem érez egy fikarcnyi felelősséget sem értük. A gyerekek a produkció eszközei, ha kinőnek belőle, szó nélkül elhagyja őket. Jackie dolgozik, amikor más játszik. Neki családot kell találnia, hogy felnőttből újra gyerek lehessen néha. Vagy legalábbis csak kamasz.

És van Burnot kapitány, akinek nem lehet családja, mert örökké hajózik. De az ember egyszer megöregszik, és akkor nem áll mellette senki, amikor az öregség - kicsit – újra gyerekké teszi és szeretne maga körül újra gyerekeket látni. Neki is családot kell találnia. Gyereket.

Kästner nem lenne az, aki, ha ebből nem sülne ki valami frenetikusan jó vég – visszafogottan érzelmes megnyilatkozásokkal. Persze a jövő nyitva marad. Nem lehet tudni, hogy a döntések végül hova vezetnek, de maga a képesség, hogy felelősen tudunk dönteni, okot ad némi szép kilátásokra.

Akkor még nem is beszéltem a kästner-i zsenialitásokról (amelyeknek hiteles újraalkotásáért hatalmas köszönet jár a fordítónak, Borbás Márianak – elvégre az ő szófordulatai csengnek sok éve a fülünkben). Álljon itt példaként a bevezetés, ami három részen át vezet át minket a két regény között. Két előszó van: a beavatatlanok kapnak egy összefoglalót az Emil és a detektívekből, nehogy a szülők visszavigyék a könyvet a boltba, ha az első nincs meg. Ezután jönnek a szakemberek. Ők is az íróval találkoznak, csakhogy most nem csak ő mesél. Ők is a detektívek történetébe csöppennek, akár a beavatatlanok, az íróval együtt: csak hogy a fikció valósággá vált! Illetve a könyvbeli valóság a könyvben filmbeli fikcióvá! Forgatják éppen az Emilt. És a könyv Professzora figyeli a könyvbeli film Professzorát. Őket meg az író. És ezt mind elmondja nekünk, teljesen igazi olvasóknak... Hiszen éppen a filmkészítés adja a keretét a könyvnek. A készülő film a könyv végére mozifilm lesz, a detektívek története egy második fikcióba tolódik át. De ez még nem vezetne be a történetbe teljesen. Következik a tíz rajz, Kästner kedvenc módszere, ahol bemutatja a történet összetevőit: a helyszínt, a szereplőket, és persze fölvillantja az változásokat, a bonyodalmak alapjait.

A történet meg úgy tökéletes, ahogy van. Van benne izgalom, humor, kaland, nyomozás, felnőtteknek is megoldhatatlan feladat, amit a gyerekek korlátokat nem ismerő ötletei és szabályokat ledöntő bátorsága simán megoldanak. És mindig a jó helyen, időnként nézzük kicsit a tengert. A csillagokat. A hajókat. Mert azért anélkül, hogy tudnánk, hogy a hajó a tengeren (meg Emil, meg a nagymama, meg mi magunk) olyanok vagyunk, mint egy kivilágított dióhéj, az egész

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek