Kamaszkritikusaink írták 2.

Az óceán mélyén

2018. január 2.Pagony

cimkék: kamaszkritika

Neal Shusterman Az óceán mélyén című könyve nem egy hétköznapi olvasmány volt számomra. Annál sokkal többet nyújtott nekem ez a mű. Elmerültem benne, nem tudtam letenni, kíváncsivá tett, és közben rengeteg dolgot ismertem meg, élhettem át. - Olvasd el Gubényi Boglárka kamaszkritikusunk írását.
„Mindig az a legfélelmetesebb, amiről a legkevesebbet tudunk.”

Mitől is olyan nagyszerű ez a könyv? A szerző – saját tapasztalatai révén – a skizofréniáról írta meg a könyvet, mely során egy 15 éves, átlagos fiú, Caden Bosch szemszögéből figyeljük az eseményeket. Leírja, mit érez, mit gondol, részesei lehetünk a betegsége kiteljesedésének, és látjuk azt is, hogy egy fiatal fiú hogyan birkózik meg egy ilyen súlyos dologgal az életében, mint a skizofrénia. „A skizofrénia egy mentális betegség, amely több tízmillió embert érint a világon. A betegek jelentős részénél serdülőkor táján jelentkezik. Leggyakoribb megnyilvánulási formái a hallucinációk és a paranoid téveszmék.” Ezeket a sorokat a könyv hátlapján, a fülszövegben olvashatjuk a betegségről. Emelett fontos információkat tudunk meg az óceán legmélyebb pontjáról, a Challenger Deep-ről. A két dolog szorosan összefonódik a történetben, mely során a fiú az elméje segítségével olyan helyekre jut el, ahová még csak nagyon kevesen e Földön.

A cselekmény végig két szálon fut. Megismerkedünk Caden valóságos életével, amelyben az egyre inkább fokozódó tünetek sok embernek szemet szúrnak, illetve a képzelt, kitalált világával, amit csak ő ismer. A két „élete” azonban mutat átfedéseket, ugyanis ami megtörténik vele az otthonában, családjával, barátaival, az visszaköszön a kitalációiban.

Határtalanul izgalmas volt végigkövetni, átélni és át is érezni a fiú történetét. Szurkoltam neki, izgultam érte, szívemhez nőtt a karaktere, ez pedig azt eredményezte, hogy mind a 300 oldalát élvezettel olvastam. Több lettem ezzel a könyvvel, rengeteget tanultam közben, hiszen eddig nem igazán ismertem ezt a betegséget, most viszont át tudom érezni a betegek, és hozzátartozóik fájdalmát, nehézségeit. Le a kalappal az író előtt, hogy ilyen alaposan meg tudta jeleníteni a skizofrénia egészen apró kis részleteit.

Bevallom a könyv első részében nehezen tudtam értelmezni a mondanivalót, mivel kezdetben nem volt élesen elválasztva a két világ egymástól, véletlenszerűen váltakoztak, így nem volt könnyű rájönni, hogy mi történik éppen. Később mindenre fény derült, és az eleje is világossá vált számomra. Nagyon nehéz témáról szól a könyv, és nehéz is értelmezni, ezért főként azoknak tinédzsereknek és felnőtteknek ajánlom, akiket érdekel a pszichológia, és akik egy komolyabb hangvételű, ám mégis izgalmakkal teli könyvre vágynak. Biztos vagyok benne, hogy nem fognak csalódni benne.

Boldog vagyok, hogy rátaláltam erre a könyvre, és hálás vagyok az írónak, hogy mindezt papírra vetette. Remélem, hogy sok olyan embernek nyújt segítséget, akik közvetlen kapcsolatba kerültek a skizofréniával, akár betegként, akár hozzátartozóként. Nyugodt szívvel állíthatom, hogy Az óceán mélyén az egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam.


Ismerd meg Gubényi Boglárkát!

15 éves vagyok, januárban töltöm be a 16-ot. Kecskeméten lakom, a Bolyai János Gimnáziumba járok, ahol angol szakon tanulok. Imádok alkotni, olvasni, filmeket nézni. Van egy cicám, akivel sokat vagyok együtt, szinte már olyan, mintha a testvérem lenne.

Nagyon érdekel a biológia és a kémia, szerintem nagyon izgalmas ez a két tantárgy, ezért is szeretnék orvos lenni. Az angol mellett olaszt tanulok, szeretném a nyelvtudásomat tökéletesíteni, hiszen a későbbeikben nagy hasznát vehetem majd.

Számomra a legnagyobb kikapcsolódást a rajzolás, festés, az írás és az olvasás jelenti. Megnyugszom tőle, vidámabbá tesz. Az olvasásban az a nagyszerű, hogy mindenki máshogy képzeli a karaktereket, a helyszínt, a szituációkat. Nekem nagyon nagy a képzelőerőm, ezért, miközben egy könyvet olvasok, úgy érzem magam, mintha én magam is belecsöppentem volna a történetbe. Kedvenc íróim: Leiner Laura, Nicola Yoon, Jojo Moyes, Fekete István. Kedvenc könyveim: Nicola Yoon: Minden Minden, Suzanne Collins: Éhezők Viadala. Azért ők a kedvenc íróim, és azért ezek a kedvenc könyveim, mert érzelmeket váltanak ki belőlem. Szerintem az tesz egy könyvet, egy írót zseniálissá, ha az olvasóit ilyen intenziven meg tudja mozgatni. Jelenleg az Éhezők Viadala trilógiát olvasom, hamarosan befejezem az első részt, és egyszerűen nem tudom letenni, annyira hozzám nőttek a szereplők, annyira izgalmas és fordulatos a cselekménye.

Az írás nagyon fontos szerepet játszik az életemben, igyekszem minél több időt szakítani rá, hiszen novelláim, verseim által fejezhetem ki magam. Írásaimban fogalmazhatom meg őszinte véleményem, ez elengedhetetlen számomra.

Kedvenc idézetem: „Ha küzdesz, veszíthetsz, ha nem küzdesz, veszítettél.” Ha valami nehézségbe ütközöm, akkor ez az idézet mindig segít túllendülni rajta."

Wattpad-en szoktam publikálni írásaimat. Jelenleg írok egy történetet, amely hasonlít egy kalandregényhez, és van egy kritikákat tartalmazó gyűjteményem, abba nemrég kezdtem bele.

Minden vágyam, hogy eljussak Angliába, Londonba. El szeretnék menni a Madame Tussauds-ba, hogy csinálhassak képeket a kedvenc színészeimmel.

Nincsen olyan tárgy a mindennapjaimban, ami pótolhatatlan számomra, viszont a szobám nagyon fontos nekem, onnan is az íróasztalom. Mellette áll a könyvespolcom, amelyen témánként rakom sorba a könyveimet. Minden szabadidőmet ott töltöm, a szobám az én saját birodalmam.

Én egy szorgalmas, precíz lány vagyok, aki nagyon sokat nevet, és rengeteg a mondanivalója.