Költészet a Facebook-on

Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta

2018. január 11.Pagony

cimkék: Vers

Itt van Lackfi János és Vörös István legmenőbb kötete, ami mellet nem tudsz elmenni, mert már a címe is megüti az ingerküszöbödet. Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta... Fejlődés vagy szentségtörés? Menő vagy ciki? Olvasd el a véleményünk a legnagyobb klasszikusok átiratairól!
Az Apám kakasa hatalmas vállalás volt Lackfi Jánostól és Vörös Istvántól, a kötetben ismert magyar gyerekverseket dolgoztak át, vagy ha úgy tetszik, parodizálták ki. József Attila Mamája, Petőfi Sándortól az Anyám tyúkja, Weöres Sándor Csiribirije és még sok-sok vers esett a költőpáros áldozatául, akik nem átallottak kihasználni az ismerős rigmusokat, hogy a fejekben keletkező automatikus párhuzam segítségével játékba hozzák az eredeti szövegeket az átírt változatokkal. A Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta ennek a folytatása, a kötetben a középiskolai szöveggyűjtemények verseit és azok átiratait találhatjuk meg. Kérdésként merülhet fel bennünk, hogy vajon a kánonban rögzített irodalmi alkotások esetenként cinikus átirata nem rombolja-e az irodalomról alkotott képünket, nem számít-e szentségtörésnek?

Amikor 2017 tavaszán Lackfi János posztolta Facebookon a címadó verset, hihetetlenül sokan reagáltak rá. Bár a szerző Facebook oldala egyébként is népszerű, ezzel a verssel hatalmas tömegeket késztetett lájkolásra és kommentelésre, jogosan tehetjük fel hát a kérdést, hogy mit tud Szilágyi Örzsébet, ami miatt ennyien kattintottak.

A vers egy e-mail elküldésének nehézségét meséli el, Szilágyi Örzsébet próbál kapcsolatba lépni Londonban élő fiával. Hétköznapi szituáció ez, amelyet mindannyian jól ismerünk: az idősödő szülők, akik számára a 21. századi technológia szinte boszorkányság, segítséget kérnek a szomszédtól és a szolgáltatótól, akik konyhanyelven próbálják elmagyarázni, hol lehet a probléma. Emelett az anya aggódása sem idegen, mindenkinek van egy rokona, szomszédja, akár ő maga, aki Angliában próbál szerencsét, jellemzően a vendéglátásban, ahogyan Örzsébet fia is, aki egy kocsmában mosogat. Így ha már az első sor felidézte középiskolai ismereteinket és a vers ritmikája megerősített minket Arany János eredetijében, rögtön kereshetjük a tartalmi párhuzamot is: aggódó anya, külföldön élő gyerek, a kommunikációs csatorna hiányosságai. Míg az eredetiben egy elsőre ellenszenves fekete holló röpíti el a levelet Mátyásnak, itt egy korosodó szülők számára ördögi eszköz, a router segítségével száguld az információ egészen Londonig.

Lackfi átirata a humor segítségével hozza közelebb hozzánk az eredeti verset, amelyet mindannyian ismerünk, de valahogy mégsem próbáljuk soha értelmezni, mert olyannyira rögzítettnek véljük a jelentését. Az átirat feloldja bennünk a rögzítettség érzetét, és közelebb engedi az olvasót a vers által felvázolt élethelyzethez, segítségével új aspektusból tekinthetünk az irodalomra is: az irodalom nem a "Nagy Könyvben" rögzített, akadémikusok által véglegesített művek listája, hanem a szövegek egymásra utaltsága, játéka, folyamatosan változó értelmezések, újabb és újabb olvasatok sokasága, amelyek az olvasók által formálódnak.

Forma és tartalom: ez a két dolog, amelynek összecsendülése felébreszt egyfajta kollektív érzést, a középiskola óta passzív tudást, mert ha nem is tudjuk megmondani, ki a szerző, és mi a vers címe,  mindenki emlékszik, és ez valahol büszkeségel is tölti el: "Szilágyi Erzsébet levelét megírta, szerelmes könnyével azt is telesírta...". Miután játékba hoztuk az ismerős sorokat, a tartalom is közös ismeretet idéz meg, aktuális, szociológiai, politikai és ami a legfontosabb, a saját, egyéni életünkben megtapasztalható olvasata is van, éppen ezért mindenkit véleményformálásra késztet: a szülőt, aki hiányolja és félti a gyerekét, a gyereket, aki a külföldi lehetőségek sürgetését érzi, az ide szavazót és az oda szavazót, akik szerint az egész a másik oldal miatt van, és azt is, akit megihletett a vers – ahány olvasó, annyiféle felvetés.

Bár eddig csak egy konkrét versről beszéltünk – illetve, ahogy tetszik: egy konkrét versről és annak átiratáról, vagy egy konkrét versről és annak eredetijéről – mégis az egész kötetre jellemző az aktualitás: Petőfi Nemzeti dalának vagy Janus Pannonius híres elégiájának, a Búcsú Váradtól c. versnek az átirata éppen attól válik nagyon aktuálissá, hogy össze tudjuk vetni az eredetivel: a kettő együtt már nem csak a történelem és az irodalom egy-egy pontjának lenyomata, a párhuzam ruházza fel azzal a többletjelentéssel, ami miatt élvezettel olvassuk a kötetet.

A kötetben található versekre jellemző a humor, Juhász Gyula Anna örök című híres verséből például a dohányzás utáni sóvárgás elégiája lett, de találhatunk példát a női-férfi párkapcsolat problémáira nagyon is mai vonatkozásban, sőt, a versek újraírása esetenként az eredeti vers felvetéseinek továbbfűzése, értelmezése, ahogyan Szabő Lőrinc filozofikus versének, a Dsuang Dszi álmának átirataiban láthatjuk, de reflektál a kötet a posztmodern irodalom nyelvválságára is.

Érzékenyebb pontja a kötetnek a Hymnus és a Szózat átirata, amelyek meghatározó kultuszképződésen estek át megjelenésük óta: átírásuk, újraértelmezésük akár még fel is háboríthatja az arra érzékeny olvasót, mivel olyan, szinte hivatalos művekről van szó, amelyekkel közös értékként, egységes tisztelettel kellene bánnunk. A kötet azonban rávilágít arra, hogy fontos a folyamatos revideálás, az irodalomhoz (és talán mondhatjuk: bármihez) való kritikus és értelmező hozzáállás és nem utolsó sorban a humor. A versek átírása pedig éppen azok nagysága és jelentősége előtt való tisztelgés, hiszen ahogyan Lackfi János mondta:

„az irodalomnak nem a szeretet vagy gyűlölet a halála, hanem az unalom”.

Navratil Dominika írását olvastad.