Komoly problémák könnyeden

Danny bá' harmadszor is szuper!

Visszatér a jelenkor leglazább tanárja - megjelent a Danny bá' sorozat harmadik része is!
A bohókás, fiatal gyakorlótanár ezúttal a tanév végi előadásra készíti fel osztályát; persze ezt sem a megszokott, hagyományos módszerrel teszi.  A Danny bá' és a matekrap már a boltokban!

Danny bá' újítása már rögtön a kiválasztott darab megváltoztatásával kezdődik. Bokné, a rettegett igazgatóhelyettes ugyanis egy borzalmas musical szövegkönyvét teszi elé. Természetesen sem Danny bá', sem az osztálya nem rajong az ötletért, hogy egy béna musicallel untassák halálra a közönségüket. Így aztán egyhangúlag megszavazzák a cserét: A vicces professzor világ körüli kalandjai helyett inkább egy menő rap show-val készülnek az év végére.
Egy olyan műsorral, amiben mindenki megtalálja a hozzá leginkább passzoló szerepet.

dannytobias.jpgMég Tobias, a sorozat másik főszereplője is. Aki esetleg nem olvasta a Danny bá' sorozat első  és második részét, annak elmondom, hogy Tobias egyrészt félárva, depressziós anyukája pedig olyannyira nincs jelen az életében, hogy a könyvekben is csak említés szintjén jelenik meg. Tobias emiatt egy igazi elveszett lélek: nem tisztálkodik, alig eszik, és persze mindenki szemében egy fekete bárány, aki a társadalom perifériáján él. Mindenki szemében, kivéve Danny bá'-t. Ő az első naptól kezdve úgy kezeli Tobiast, mint öccsét, jó barátját, asszisztensét.

dannybaoazt.jpgA gyakornok tanár megjelenése jelenti tehát az egyetlen reménysugarat Tobias életében. Danny bá' pedig felismeri ezt és hamar barátokká válnak. Az ő kapcsolatukon keresztül nyerünk betekintést az osztály életébe is. Hisz Tobias osztálya igazi holland multikulturális fészek: többek közt ide jár Wahed, Sep, Hasna, Fred, Karim, Rashida, és Winston is. Sőt, a harmadik részben egy új csóka is csatlakozik a csapathoz. A könyv elején beköltözik ugyanis az osztályterembe Toki, a kismadár is, aki onnantól kezdve a társaság teljes jogú tagjává válik.

Danny bá' története továbbra is komoly társadalmi problémákat feszeget, könnyed módon. Beleláthatunk a csonka családból származó gyerekek helyzetébe, érintőlegesen a szerelemről is szó esik a történet során, illetve a sztereotípiák is előtérbe kerülnek.

Viszont elgondolkodtatott engem a könyv által követendőnek beállított tanítási módszertan.
Az biztos, hogy közösségkén tökéletesen működik Tobiasék osztálya, hisz mindenki azt csinálja, amihez igazán ért, és bár Danny bá' vitán felül szimpatikusabb nekem, mint a szigorú Bokné, azért nem biztos, hogy szülőként elégedett lennék, ha a gyerekem az iskolában hetekig csak szuperhősös filmeket nézne és játszana.

Egyelőre azonban nem vagyok szülő, csak egy olvasó, annak viszont kifejezetten lelkes és elégedett. Danny bá' harmadszorra is tetszett! OLVASS BELE ITT A KÖNYBE!24945.jpg25547.jpgStiglincz Milán ajánlóját olvastad, ha érdekel a sorozat első kötete, kattints ide vagy tudj meg mindent Danny báról!

Kapcsolódó termékek