Könyves és színházas hét

Berg Judit naplója - 3.

cimkék: #jó könyv #Berg Judit #színház #napló

"A mélypont az volt, mikor felháborodottan így szólt: „Anya, én ezt már tényleg nem értem. Mi az, hogy a sba?” Szaladtam, hogy segítsek neki. Ja, persze, hát a McDonald’sba mentek Clive-ék. Szegény Bori! De a kezdeti nehézségek közös áthidalása után tényleg egyedül olvasta végig a könyvet!"

Berg Judit e héten nyuszi-előajándékoz - mi mást, mint könyvet?

A gyerekeim múlt héten hosszú levelet írtak a húsvéti nyuszinak. A két nagyobb csak viccből, de komoly vágyakkal, a két kicsi halálos komolysággal. Vilmos persze tollba mondta az üzenet, de Dalma megküzdött a feladattal, elsős írni tudását a végsőkig kihasználva, keservesen kanyarítva a betűket. Kerültek a levélbe rajzok, szívecskék, és amikor kitették a kertbe, az almafa tövébe, még répát is rejtettek mellé, hadd örüljön a nyuszi.

Én ilyenkor mindig meghatódom, és ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy valahogy viszonozzam az erőfeszítést. A Mikulásnak írt levelekre is többnyire küldök választ, érkezik egy képeslap a gyerekeknek címezve, esetleg egy-két előzetes szaloncukor. Nagyon jó kis játék, mindenki örömét leli benne. Most is úgy döntöttem, hogy a nyuszi feltétlenül válaszol a levelekre még húsvét előtt, és az is egyértelmű volt, hogy idén ez lesz a húsvéti nyúl üzenete: HAMAROSAN JÖVÖK. ADDIG IS OLVASSATOK SOKAT! Lilunak, a nagylányomnak ezt nem is kell mondani, elképesztő ütemben falja a könyveket. De a másodikos Bori még küzd az olvasással, Dalma pedig még csak most tanul, nekik igazán nem árt egy kis biztatás.

Hozzátartozik az igazsághoz, hogy nagyon szeretek könyvet vásárolni, jó könyvre még sosem sajnáltam a pénzt. A szép gyerekkönyvek ráadásul külön a kedvenceim, és ha véletlenül meginognék, hogy szabad-e megint új könyvet venni, rögtön ott a kettős érv: megéri, hiszen otthon négy gyerek is olvassa majd, ráadásul nekem hivatásból amúgy is illik ismerni a régi és friss gyerekkönyves kínálatot. Szóval rendszeresen vásárlok gyerekkönyvet, időnként csak úgy, a puszta vágytól vezérelve, máskor kicsit fegyelmezettebb látszatot keltve, ünnepekre dugdosva, pár héttel elhalasztva az ünnepélyes átadást.

Most is volt raktáron a titkos szekrényemben néhány nemrég beszerzett, és megfelelő alkalomra váró darab. A nyuszis levél mellett ezek kerültek a fonott kosárban a kertbe. Lilu esetében nem vállaltam túl nagy kockázatot, nemrég jelent meg az Idődetektívek-sorozat két legújabb része, ezek egyikét kapta. Aki nem ismerné, annak hadd ajánljam a sorozatot: három mai, időutazásban jártas gyerek kalandjai a történelem izgalmas korszakaiban. Mindig egy valós történelmi helyzetbe, ismert korszakba, létező figurák közé csöppenek a gyerekek, hogy egy rejtélyes bűnügyet oldjanak meg vagy aljas cselszövést leplezzenek le. Izgalmas, fordulatos és a történelemhez nagy kedvet csináló regények ezek, akár már 8 éves kortól olvashatók, de a 12 éves nagylányom is falja őket.

Borinál szintén sikerült telibe találnom. Neki nehezen megy az olvasás, eddig még csak néhány Kippkopp-könyvet és az Öcsi és Bátyót tudta egyedül elolvasni, pedig nagyos az érdeklődése, vágyik arra, hogy olyan könyveket olvasson, mint Lilu. Ez a bizonyos darab, ami átütő sikert hozott Borinak, Jacqueline Wilson írása: Nagy kaland kistányéron. Nem afféle Wilsontól megszokott, pörgős lányregény, hanem kimondottan kezdő olvasóknak szánt, nagyméretű betűkkel szedett, oldalanként 2-4 mondatot tartalmazó, de kiállításában igazi nagylányos könyv. Tele van vagány, nagyos, fekete-fehér illusztrációkkal, tényleg olyan, mint egy vérbeli regény. Bori egészen odavolt már a látványtól. Rögtön nekilátott az olvasásnak, és másnap délelőttre végzett is élete első regényével! Hatalmas volt a boldogsága és büszkesége! Ráadásul a könyv tényleg aranyos, igényes, élvezetes.

Egyetlen dolog okozott problémát: a tulajdonnevek, amelyeket meghagytak eredeti, angol formájukban. Megvan persze a varázsa a külföldi neveknek, egészen más hangulata lesz a szövegnek, ha lefordítjuk őket. Részben érthető, miért nem bajlódott a fordító a nevek fordításával. De Bori kis híján feladta a küzdelmet, mikor az első oldalon egymás után bukkant fel Natalie, Clive és a barátaik, ő pedig hiába betűzte a szavakat, azok csak nem akartak értelmet nyerni. A mélypont az volt, mikor felháborodottan így szólt: „Anya, én ezt már tényleg nem értem. Mi az, hogy a sba?” Szaladtam, hogy segítsek neki. Ja, persze, hát a McDonald’sba mentek Clive-ék. Szegény Bori! De a kezdeti nehézségek közös áthidalása után tényleg egyedül olvasta végig a könyvet!

Dalma Daniela Kulot könyvét kapta, A három jó barát-ot. Azt reméltem, hogy az édes illusztrációk miatt kedvet kap a pár soros, bolondos történetek kibetűzéséhez, de a betűket túl kicsinek találta, így végül én olvastam fel az összes mesét. Nem baj, ezután talán egyedül is lesz kedve böngészni a nyúl ajándékát. Vilmosnak megvettem Nyulász Péter Miazmég című kitalálósait, mert a Miazamit már kívülről tudják, a folytatás pedig eddig mindig elmaradt. Jó kis könyv ez is, élvezték a találós kérdéseket a nagyok is. Igaz, Vilmos kizárólag a járműveseket volt hajlandó meghallgatni, de azokat legalább háromszor egy ültő helyében.

Nem árt újra elmennem majd a Pagonyba, mert hamarosan végre beszerezhetem az új, Könyvfesztiválra megjelenő könyveket is. Gévai Csilla Nagyon zöld könyve és a Rettentő görög vitéz például biztos bekerül majd a húsvéti nyuszi kosarába! Elkészült a Doktor Maszat is – alig várom, hogy végre kézbe foghassam. Vilmos nem szokta érteni, hogy miért nem lehet minden könyvet lapozni, ami ő már látott anya számítógépén. Magyaráztam neki a pdf-formátumot, meg a nyomdai átfutás idejét, de megrovóan csak annyit mondott: „Inkább keressük meg a polcon!”

Ezen a héten nem csak olvastunk, hanem színházban is jártunk. Van egy nagyon jó kis hely a Petőfi Sándor utcában: egy bérházi lakást alakítottak bábszínházzá. Régóta szeretünk ide járni, a Fabula Bábszínházban mindig nagyon aranyos, szülőknek sem unalmas, kedves és vicces előadásokat tartanak. Most a Mazsola és Tádét néztük meg, Borival, Dalmával és persze Vilmossal, akinek ez volt élete első igazi, komoly bábszínházi élménye. Végig az ölemben ült, értetlenül kérdezgette, hogy a paraván mögött mozgó, éneklő, beszélő bábokat ki irányítja. Rettentően tetszett neki minden, időnként hangosan kacagott (a többi gyerekkel együtt), és az előadás után ő is nagy komolyan elkészítette Tádé figuráját. Az előadás ugyan kisebbeknek készült, de Bori és Dalma a maguk 8 és fél, illetve 7 évével egyetértettek abban, hogy nagyon jó mulatság volt Vilmossal bábszínházba menni.

És hogy Lilu se maradjon ki az élvezetekből, vele is volt a hétvégére színházjegyünk, a Jézus Krisztus Szupersztárra. Szülinapjára kapta a jegyeket nagymamától, és mindketten nagyon vártuk már az előadást. Én ugyan alapvetően nem rajongok a musical műfajáért, de a Jézus Krisztus Szupersztár kivételt képez, minden dalát tudom kívülről angolul, ezerszer láttam a filmet, stb., stb. Előre megbeszéltünk mindent, bár hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy a filmet csak az előadás után fogjuk közösen megnézni, ne befolyásolja a színpadi mű megítélését.

Be kell vallanom, nekem csalódást okozott az előadás. Voltak jól kigondolt, látványos, izgalmas jelenetei, de valami nagyon hiányzott. Azok a bizonyos őszinte, mély pillanatok, amelyek megrendítenek és felemelnek. Sajnos számomra elmaradt a katarzis. Csodás hangja volt minden szereplőnek, Liluval közös kedvencünk a Kajafás, Heródes és a Júdást alakító Száraz Tamás volt. Feke Pál is nagyszerűen énekelte Jézus szerepét, de cseppet sem játszotta a szerepet nagyszerűen. Nem Jézus volt, hanem Feke Pál, amint Jézust énekel. És ez akkora különbség, hogy még Lilunak is feltűnt, aki pedig igazán el volt bűvölve a produkciótól. (Zárójelben jegyzem meg, hogy minden szereplőnek jócskán megnehezítette a dolgát a magyar fordítás, ami az én fülemben cseppet sem tűnt könnyen énekelhetőnek.) Összességében azért jól szórakoztunk, és azóta már a filmet is sikerült megnéznünk. Előkerestük az eredeti dalszövegeket és a cédét is, mert Lilut nagyon érdekelte, hogy is kellett volna mindennek hangzania. Az egyik dal kapcsán aztán végül a Present Perfect-et is gyakoroltuk. Milyen jó, hogy pont itt tartanak angolból a hatodikosok!

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek