Lili világa

Agnès Lacor - Gwen Le Gac: Lili

cimkék: #jó könyv #Eszter blog

Az igazi tolerancia ott kezdődik, ahol az elhallgatás, a félrenézés, a színlelt tapintat és a sajnálkozás véget ér. A Csimota Kiadó legújabb kötetében egy kisfiú mesél down-szindrómás húgáról. Agnès Lacor és Gwen Le Gac Lili című képeskönyve a tolerancia-sorozat egyik legerősebb darabja.

Egy hároméves kislány tátott szájjal, őszinte érdeklődéssel néz egy kerekesszékes kisfiút. Anyjához fordul, tőle kérdezi, “Miért van a fiú abban a székben?”. A jelen lévő felnőttek többsége kínosan feszeng, örülnek, hogy nem nekik kell válaszolni a kérdésre. Az anya a kisfiú családja felé int a fejével, és csak annyit mond lányának: “Menj és kérdezd meg”. A fiú anyja pedig láthatóan örül, hogy az idegen kislány kérdez, és ő válaszolhat a fia helyett is, aki nem tud beszélni. Létrejött egy aprócska kapcsolat abban az egy-két percben. Egy emberélethez képest ez talán semminek tűnik, mégis valami nagy dolog történt abban a pár percben.

Történelmi korokon, generációkon átívelő, hibás reakció-, és attitűdkészleteket hordozunk magunkban, és örökítünk át öntudatlanul is a következő generációnak. Elég csak egy kézszorítás, egy félrenézés, vagy a gyerek félrehúzása, és a “Majd otthon megbeszéljük”-höz hasonló mondatok, hogy az érdeklődő, testileg, lelkileg is egészséges gyerek rögtön úgy érezze, valami tiltott, “nem szabad”, “nem illik” dolgot művelt. A felnőtt a tőle telhető legjobb szándékkal, öntudatlanul terelgeti gyerekét egy olyan ösvényre, ahol a fogyatékkal élők a legjobb esetben is csak kívülállók, megtűrt, sajnálatra méltó emberek. Ahogy a down-szindrómás Lili bátyja mondja: “Az emberek félnek: Lilit látva elfordulnak, nagyon fura arcot vágnak, sietve másról beszélnek.”

Ezeket a hibás attitűdöket kéne felülírni, hogy a következő generáció már ne így nőjön fel, hanem egy elfogadó, igazán toleráns és nyitott társadalom tagjaként. Egy olyan társadalomban, ahol a gyermek őszintén érdeklődhet, kérdezhet, kapcsolatot teremthet a fogyatékkal élőkkel. Nem a különbözőséget kell eltűntetni, hanem az azonosságra, az egymáshoz való kötődés pontjaira kell felhívni a figyelmet, mert a Lilik is a társadalom tagjai. És hogy hol kapcsolódik be Lili a többségi társadalomba?

Nem vezet majd repülőt, tévében sem látod őt,

nem árul majd ceruzát, nem épít majd palotát.

De szépen szed virágot,

színes falakat fest - látod?

Talizmánt is szed nekem:

van egy szerencsekövem.

Lili más. Ahogyan a bátyja mondja: különleges, mindig mosolygós, vidám és ölelős. Lili jó. Ez pedig nem kevés!

Végtelenül letisztult, egyszerű szöveg, a leghitelesebb narrátor, a gyermek közvetítésével. Agnès Lacor és Gwen Le Gac nem akarnak sokat, és ezt jól is teszik. Sem a szöveg, sem a képek nem beszélik túl a lényeget. A Szabó T. Anna fordította rövidke verseknek Le Gac gyermeki zsírkrétarajzokra emlékeztető illusztrációi adnak keretet. Vidám, kerek, nagyon színes világ, ahol Lilinek a megszokottnál éppcsak egy kicsit kerekebb az arca, és ferdébb vágású a szeme. Átellenben viszont az anya szomorúságával és az idegenek sajnálkozó arckifejezésével, amik mind félreérthetetlenül konkrétak. Ezt a két világot segíthet egyensúlyba hozni ez az aprócska, de annál elgondolkodtatóbb könyv.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek