Mesekönyvek borús hétfőre

új könyves szemlénk

cimkék: #szemle #jó könyv

Három új könyvet ajánlunk most, hogy egy kicsit feldobjuk ezt a nagyon is borongós, esős novemberi hétfőt. Az első a gyerekvárásról szól, hogy ne legyen olyan unalmas az a bizonyos kilenc hónap, a második nagyon aranyos könyvnek rengeteg állatszereplője van. Végezetül egy igazi mesekönyvről olvashatsz, ahol királyfi, sárkányok, ördögök kergetik egymást. - Győri Hanna szemléje.

Pocakmese - Szabó Attila, az apuka mesél. Ül a kiságy szélén, és elmeséli a kisgyereknek, hogy milyen volt, amikor kicsi volt. De nem a szokásos időszámítás szerint. Valahol a fogantatás előttről kezdünk, ahol először is azt kell eldönteni, hogy emberalakba akar-e megszületni az illető gyerek. És innentől az anya hasa (sajnos én nem vagyok képes leírni a pocak szót) átváltozik egy kényelmes és rendetlen gyerekszobáva - tulajdonképp a kinti élettől nem igen különbözik a bent. A történet pedig egy kisgyerek mindennapjaivá, amibe az csempész némi humort, hogy eljátszunk a kint és bent történéseivel. Utazgatunk még az időben is, ahol a testvérét is megismeri a kisfiú. Sok-sok epizód, sok-sok mulatságos, látványos jelző - túl sok is (aprócska, fikarcnyi, bakaranyszi egy mondatban - értem én, hogy ez stíluseszköz, csak éppen modoros). Mindenről eszébe jut a macinak, a kisfiú benti barátjának valami, vagy a kisfiúnak, vagy a mesélő apukának, és ezért elég szerteágazó lesz a szöveg. Igaziból nem is annyira erről a terhesség-dologról van szó, arról nem tudunk meg sokat, nem képzeljük magunkat a magzatgyerek helyébe, nem változunk vele. Ez egy kis meseregény, egy kisfiúval, aki oda be van zárva. Féltékeny, unatkozik, izgul, dühöng. De - nekem - végig kicsit bizonytalan, hogy hova tart a szöveg. Ráadásul a maci valójában “Mackó, a te Elképesztően Titkos Poacklakó Társad”. Ez nyilván ironikus, de mégis.

Az egércirkusz - Erwin Moser kis meséi bölcsődés, kisóvodás gyerekeknek szólnak, akik már végighallgatnak egy-egy Boribon történetet, vagy a Vidám mesék darabjait, a Tesz-Vesz Város történeteit. Szemben Boribonnal, semmilyen mélyebb érzelmi töltete nincs a kis meséknek, és a Tesz-Veszek humorát se keressük bennük. Amit tudnak: nagyon-nagyon aranyosak. Egész rövid szöveg társul a képekhez, amitől az egész kicsit képregényszerű. A cuki kisállatok a gyerekeket érdeklő témákat érintik: évszakok, cirkusz, robot, karácsonyi ajándék, nem olyan vagyok, mint a többiek. Persze van a történetkben némi didaxis, mindenki szuper jó és megjavul, de nem zavar, mert nem bántanak benne senkit, azért, amilyen. A cirkuszos rész kifejezetten jó kis sztori, az egefánttal, és a karácsonyi ajándék melyből kiderül, hogy nem feltétlenül a legcsilivilibb ajándék a legjobb, valószínűleg azért is tetszik, mert mindegyikünk családjában vannak ilyen idegesítő ajándékokkal beállító Gyula bácsi. Ja, a nevek: minden más könyvben nevetségesnek tartanám a Béla, Gyula, Vince, Incike neveket, de ide valahogy tökéletesen passzolnak.
Egyszóval, bár elsőre kicsit semmilyennek tűntek a történetek (a rajzok elsőre is nagyon aranyosak), a kötet többszöri átlapozásánál úgy láttam, hogy nagyon is való a kisgyerekeknek a sok egyszerű történet, kedves karakter - és ráadásul a kevés szöveg és sok kép miatt lehet önállóan “olvasni”!

A láthatatlanná vált királyfi   - A Pongrác kiadó gondozásában megjelent mesekönyvről a szó klasszikus értelmében mondhatom, hogy mesekönyv. Nagy méretével, a bekezdések elején iniciálékat megidéző nagy betűivel és magával a szöveggel, mely híven eleveníti meg a népmesei univerzumot, egy
olyan művet kapunk, ami harmonikusan egyesíti a könyv klasszikus formátumát, a szövegek szájhagyománybeli eredőjét, a történet népmesei struktúráját és logikáját, valamint jelen korunk világát.
Károly Imre meséje remek stílusérzékkel közvetíti a népi,- nyelvi humort, elevenít
meg olyan mágikus gondolati struktúrákat, mint a szó- vagy névmágia, miközben gondol
arra is, hogy a XXI. század gyermeke egy ettől merőben eltérő paradigmában igyekszik
szocializálódni, és hol korunk nyelve felé közelíti szövegét, hol pedig (a könyv végén)
szójegyzéket kínál az olvasó, hallgató számára, hogy a „fura vagy régies kifejezéseket”
könnyen dekódolhassuk.
Ugyanakkor Nagy Zita illusztrációinak narratív struktúrája is nagyban segíti a
szöveg „megértését”, egyszerű, könnyen érthető szimbolikus sziluettek sora ez, ami
pontosan követi a mese ívét. Kicsit olyan, mintha a már klasszikusnak számító Sarah Gibb A
királykisasszony, akinek nem volt birodalma világát próbálná minimalista vizuális nyelven
elmesélni. A fekete sziluettek itt már nincsenek aprólékosan kidolgozva, mindössze egy-egy
részlet kiszínezése hívja fel a mese apróbb elemeire a figyelmet.
Szerencsére a tördelés is jól sikerült, harmonikus egyensúly van a képek és a szöveg
között: az illusztrációk nagyszerűen rendezik a könyv fizikai terét, és „időben” is a megfelelő
pillanatban jelennek meg, pont, amikor a mese megkívánja.
A megértést itt valóban segítő illusztrációk miatt, mert a könyv elég nagybetűvel van
szedve, valamint, mert a történet maga egy izgalmas „álnépmese”, ami remekül idézi meg
a különböző ismerős fordulatokat és motívumokat, elsősorban kezdő olvasóknak tudom
ajánlani. - Hajdu Zsanett


Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek