"Mi kötjük össze a lentet a fönttel”

mágikók és egyéb ismerős lények

cimkék: #kritika #jó könyv #Nik blog #Pagony #A hónap könyve #8-12

Sokszor írtam le és mondtam ki hangosan az utóbbi időben ilyen és ehhez hasonló mondatokat: hol van az ifjúsági irodalom Magyarországon? Miért nem olvashatunk egyre jobb regényeket? Hol van a leválás a 70’-80’-as évekről, és hol van a jó kis grund- meg családregények hagyományának folytatása? Az elmúlt években, ha nem is a nagykamaszoknak, de a kisebbeknek egyre több jó regény készül, amik vitaindítóak, és ha elsőségükben akad is jócskán gyerekbetegsékük, de egy folyamat elindulni látszik. Tasnádi István A kőmajmok háza című könyve éppenséggel a jobbak közül valoó.– Szekeres Nikoletta írása

A regényben két történet fut párhuzamosan egymás mellett, az egyik Kornélé 2012-ből, a másik Gyurié 1982-ből Ahogyan a fejezetek váltakoznak, úgy követi egymást felváltva a két fiú története is. Kornél, aki anyjával kettesben él a kőmajmok díszítette házban, erős asztmája miatt nem focizhat a többiekkel, és olyan kérdések nyomják a mellét, mint hogy ki az apja. Eközben Gyuri pár tíz évvel korábban nyaralna nagyszüleinél, ha képes lenne nem mindig olyan dolgokat csinálni, amikkel kihívja maga ellen a sorsot. Barátja, Tomi édesanyja, a különc Marcsi néni menti meg egyszer szorongatott helyzetéből, majd jósol neki. Gyuri megkapja kártyáját, a Garanbonciást, az egyik legnehezebbet...

Kornél szintén találkozik a Garabonciás kártyával, sok-sok évvel Gyuri után. Marcsi néni unokája ugyanis, Iza éppen a kőmajmok házában nyaral, és legalább annyi misztikus történet kavarog a fejében, mint elsőre bolondosnak tűnő nagyanyjáéban.

Nemcsak az elbeszélés szintjén fut két történet párhuzamosan a regényben, hanem a két történet megduplázódik a valóságos és a mágikus elbeszélés szintjén is. Így jut Kornél apja keresése közben a Garabonciás kártyához, így jut el a sárkányok, kőmajmok és lélekfalók Tasnádi István birodalmából odáig, hogy a valóság és a fantázia világa már megkülönbözhetetlenné válik számára, és hogy az érthetetlen dolgok a helyükre kerülnek.

Tasnádi az apakeresést, a veszteségek elviselésének súlyát a fantáziavilágba való meneküléssel teszi túlélhetővé. A csodás történet pedig, ami a szereplők fejében is elfogadottá válik, emlékeztet a mágikus realista regények világára.

Finoman és hihetően mosódik össze a minket körülvevő, látható világ, és a mágikus, sokak számára láthatatlan övezet, ami ha nem áll egyensúlyban, akár tragédiához is vezethet; ám az is kihallatszik Tasnádi soraiból, hogy egyik világ sem létezhet a másik nélkül.

Sokaknak hosszú évek kellenek ahhoz, hogy ráébredjenek, miért születtek, kik
is valójában? Ezeket a kérdéseket egy ifjúsági regényben nem lehet egy-kettőre lerendezni természetesen, de a szálakat össze lehet gabalyítani, hogy aztán kibogozhatóvá váljanak, és újra rendszerbe szervezzék a történéseket.

Herbszt László, az illusztrátor változatlanul tökéletes színvonalon és kellő érzékenységgel idézi meg a nyolcvanas éveket, eljátszik a perspektívákkal. A képek nem csak kísérik Gyuri történetét, hanem szinte belülről, a helyszínről láttatja kalandjait. Kornél esetében pedig egészen a kisfiú szemszögébe helyezkedik.

Végezetül a garabonciásokról: ha netalán valaki találkozna eggyel, vagy éppen magára ismerne, semmiképpen se riadjon meg, hanem vegye kezébe ezt a könyvet, és hagyja magát sodortatni az eseményekkel. Nem fogja megbánni, de azt sose feledje, mi áll a kártyán:

„Kornél megfordította a kártyalapot. Itt nem volt kép, csak a fehér keretben sárga és kék háttérmintázat. A fehér keretre valaki tollal azt írta: „Meg kell járni a poklokat.” 

Kapcsolódó cikkek