Mi úszik a levesben?

Béatrix Delarue: Vilma levese

cimkék: #jó könyv #könyvfesztivál #Eszter blog

Vilma egy cserfes, örökké ábrándozó, francia kislány, aki ugyan tengerparti házban lakik, ahol olajfák és mimózabokrok közt játszhat egész álló nap, mégsem sokban különbözik a magyar gyerekektől. Vagy talán mégis? Neki sincs ínyére a furcsa színű leves, amiben mindenféle úszkál, de könnyen lehet az is, hogy mégis ízlene neki, ha hajlandó lenne egyáltalán megkóstolni. Ismerős, ugye? - Papp Eszter írása a Vilma levese című könyvről.

Rögtön beugrik Charlie és Lola, vagy épp Finy Petra Rufusz Rafaelje. Csupa válogatós gyerek, akiknek úgy kell  a szájukba kanalanként betrükközni az ételt. Vilmával azonban más a helyzet. Egy kis pedagógiai csoda, vagy legalábbis roppant szerencsés természete van. Elég neki egy kis kezdő löket, és már rittyent is magától olyan mesevilágot, hogy saját ábrándjait hallgatva jobban csúszik a gyanús étek is. Kezdetben még csak ennivalók kerülnek a levesbe ízesítő gyanánt, de gyorsan meglódul a kislány képzelete. A mese végére már ott úszik a tányérban a virág mellett a sirálytoll, meg a mézeskalács, sőt még hajó is, a fedélzetén természetesen Vilma kapitánnyal. Mondanom se kell, a leves az utolsó cseppig elfogy.

A második történetben Vilma azért duzzog, mert a születésnapjára varrt ruha nem sikeredett elég királylányosra. Amíg Vilma anyukája azon ügyködik, hogy még szebbé varázsolja a ruhát, feltámad a szél, beront a házba és magával ragadja az ajándékot. Gyanítom, hogy varázserővel bíró, Vilma-féle mesebeli szélről lehet szó, ugyanis a ruhát rendesen megutaztatja. Szivárványra, majd virágos rétre ülteti, és még a tengerben is megmeríti, mire Vilma visszakaphatja. Csakhogy addigra már egészen megszépül, igazi királylányruha válik belőle.

Béatrix Delarue írását Finy Petra ültette át magyarra. Lágyan hömpölygő sorok, mindennek ritmusa van, minden csilingel, leheletfinom atmoszféra. Mintha csak Édes Annus boltjában lennénk, vagy a tengeren ringatóznánk Vilma hajóján.

Ugyanez az érzésünk Horváth Mónika rajzait nézve. Szerencsés találkozás, ritkán adatik meg ilyen egymásra hangolt páros. Már a borító mellett sem mehetünk el szó nélkül, a levesestálban pancsikoló Vilma Horváth Mónika finom humorát dícséri. Akril és kollázs kettőse teremti meg azt a varázslatos világot, ahol valóság és képzelet szétválaszthatatlanul egybefonódik. Az éteri hatást a rendre átsejlő képelemek fokozzák - mimózák és rózsák légies körvonalai a domboldalon, vagy ugyanígy a kagylók, virágszirmok egyvelege Vilma ruháján.

Ha szeretnél még többet megtudni arról, hogy született a könyv, olvasd el Györe Gabi interjúját, amit Horváth Mónikával készített.
Mónika blogját pedig itt találod.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek