Milyen a másmilyen?

cimkék: #szemle #jó könyv #Juli blog

Egyszer jött az oviba egy néger kislány. Nem a mi ovinkba járt, csak valakinek az ismerőse volt, és bejött játszani. Mindenki körülzsongta, de én idegenkedve figyeltem. Otthon elmondtam Apának, hogy milyen ronda volt az a lány, mert olyan vastag a szája. Apa kérdezte, hogy mit szólnék, ha valaki azt mondaná rám, hogy ronda vagyok, mert vékony a szám. Nem tudtam mit mondani, ennyiben is maradtunk.

Nem mondom, hogy pont ez az eset okozta, hogy aztán nem lettem rasszista, de az biztos, hogy valamiért azóta is sokszor eszembe jut. Ahogyan az is, hogy mindig mondták nekem a felnőttek, hogy nem szabad megbámulni az utcán a tolókocsisokat, a féllábúakat, mert valószínűleg nem esik nekik jól. Értem én, de ha egyszer annyira furcsa, és annyira szeretném közelről megnézni, hogy akkor milyen is az a láb? Azóta sem merek rájuk nézni. Hogyan kell akkor ezt csinálni?

Nyilván nagyon fontos, hogy beszéljünk azokról, akik valahogy mások, mint mi. Ne legyenek gúny tárgyai, ne féljünk tőlük, és álságos toleranciával ne próbáljunk meg úgy csinálni, mintha nem lenne semmi különbség köztünk. Igen, sok dologban különböznek, és igen, mégis nagyon sok dologban hasonlítanak ránk. Mikor máskor kezdjük el ezt a diskurzust, ha nem gyerekkorban? Persze később sem, soha sem szabad abbahagyni...

Kihagyhatatlan könyv a témában a Ne parázz! Ismerd meg a sérült emberek világát! Nagyon szimpatikus benne, hogy rögtön a normalitás kérdésével kezdi. Tényleg, ki a normális? Mi az, hogy normális? Az átlagos? Vagy az érdektelen? Valóban létezik ez a kategória? Nagyon sok új dolgot tanultam én is a könyvből, mind információs szinten (mi a gyengénlátók egyezményes jele?), mind problémafelvetésben (hogy veszi észre egy siket, hogy rádudál az autó?), mind hozzáállásban (nem biztos, hogy minden sérült azt akarja hogy állandóan mentsük meg őket). A könyv végigveszi a látás-, hallás-, mozgás- és szellemi sérülteket, hétköznapi gondjaikat és azt, hogy hogyan lehet az épeknek közelebb kerülni hozzájuk. Érthető, könnyed nyelvezettel és vidám rajzokkal érik el a szerzők (Bánki, Csató, Varga), hogy a súlyos téma egyáltalán nem válik nyomasztóvá. A könyvről szóló korábbi írásunkat itt olvashatjátok.

A Beszél a kéz 1-2 igazából egy vidám jelelő-olvasókönyv. A jelnyelv világába vezeti be a gyerekeket különböző témakörök szerint: az első részben az állatok és érzelmek kézjeleit tanulhatják meg, a másodikban a járművekét. „Ez a könyv nemcsak a halló gyerekek előtt nyitja meg a siketek világát és ismerteti meg velük játékos formában a jelnyelv néhány elemét, hanem a siket gyerekek számára is fontos eszköz lehet a tárgy, a jelnyelv és a szókép kapcsolatának megértésében.” Hát ez az! Kölcsönösen tanulhatunk egymástól. Ráadásul a jelbeszéd még játéknak is jó: titkos nyelv, ami azért nem annyira titkos, hogy ne kerülhetne bele bárki a párbeszédbe, aki csak szeretne.

Finy Petra A Fehér Hercegnő és az Arany Sárkány című meséje már egyáltalán nem ilyen vidám. Egy kínai hercegkisasszonyról szól, akinek a társaival ellentétben nem sára, hanem fehér a bőre, így hiába csodaszép, hiába nagyon jó a szíve, senki nem akarja feleségül venni. Hiába keres újabb és újabb közösségeket, a fehérekét, a ”másmilyenekét”, sehol nem lel társra. A mese lezárása végül is valami megoldást kínál, de ebben a megoldásban is van valami szomorkás felhang. Nagyon szép egyébként a történet, és az is érdekessé teszi, hogy európai gyerekeket célzó mese olyan lányról szól, aki az ázsiaiakhoz képest különböző, tehát hozzánk hasonló, mégis ez a hasonlóság idegenkedést szülhet másokban. (Itt visszautalnék ovis esetemre a néger kislánnyal.)

Végül ajánlanám még Böszörményi Gyula rövidke történetét, Az emberke színét. Arról szól a mese, hogy hogyan teremtette meg Ég Atyácska és Hold Anyó az embereket. Persze van benne egy kis szomorúság, ahogyan reflektál az emberek ellenségeskedéseire, amit pusztán a bőrszínük különbözősége szül, de alapvetően nagyon vidám kis könyvecske arról, hogy nem pusztán elfogadni, megérteni kell a másságot, hanem élvezni! Mert attól érdekes, attól izgalmas, attól szép az élet, hogy különbözőek vagyunk! Hurrá!

Kapcsolódó cikkek