Mindenki lehet Bence

Interjú Magyari Péterrel

cimkék: #Pagony #8-12

"Nézegettem rajzfilmeket a Youtube-on és legnagyobb hatással a Tini Nindzsa Teknőcök volt rám. Persze már ismertem a sorozatot korábban is, de Nabu életre keltése során a felmerülő kis háttértörténeteket, az egész hangulatot, a történetvezetést, a szörnyek neveit ez ihlette." Magyari Péter újságíróval beszélgettem új könyvéről, a Bence és a türkiz Naburól, a Tini Nindzsa Teknőcökről, a gyerekkori focis emlékekről, és persze a trutymagilisztákról.


Bence és a türkiz Nabu egy harmadikos srác néhány napjáról szól, akitől egy hatodikos elveszi a szuperhősfiguráját, ő pedig legjobb barátjával elhatározza, hogy mindenáron visszaszerzi. Miért pont ilyesmi témára esett a választásod?

Alapvetően a Pagony keresett meg, a Bence és a türkiz Nabu ötlete ezután jött. Egy alsós fiúknak szóló könyvet szerettem volna írni, és elkezdtem gondolkodni, hogy milyen történet lehet érdekes a 8-12 éves korosztálynak. A szuperhősös világ hamar eszembe jutott. A történetet viszont a személyes dráma köré igyekeztem felépíteni, aköré, hogy elvesznek Bencétől egy értékes szuperhősfigurát.


Mesélj egy kicsit Naburól is: mi alapján mintáztad az ő karakterét?

Nézegettem rajzfilmeket a Youtube-on és legnagyobb hatással a Tini Nindzsa Teknőcök volt rám. Persze már ismertem a sorozatot korábban is, de Nabu életre keltése során a felmerülő kis háttértörténeteket, az egész hangulatot, a történetvezetést, a szörnyek neveit ez ihlette.


Ha már a szörnyneveknél tartunk: nagyon menők lettek! Nekem a ciccegő dagadt rovarkirály volt a kedvencem, neked melyik?

Nekem a zöldhasú mérges trutymagiliszta, főleg azért, mert nem is én találtam ki, hanem a kisebbik lányom. Amikor mondtam neki, hogy benne lesz a könyvben, ki is jelentette, hogy ezt a mesét tőle loptam. De hát az ember felszed ezt-azt útközben...


Bevallom, volt egy pont, amikor tényleg attól tartottam, hogy a csótányos kókuszgolyó tényleg a Nagy Pelva gyomrában végzi majd… Miért döntöttél úgy, hogy végül a felnőttek általi beavatkozás lesz az, ami megoldja a helyzetet?

Érdekes, amit mondasz, mert én nem éreztem azt, hogy a felnőttek oldják meg a problémát, hiszen ők nem tudják pontosan, hogy mi történt, ezért nem is avatkoznak bele durván az események folyásába. A történet  előrehaladtával az nyilván egy kulcspillanat, amikor Bence valamennyit elárul egy felnőttnek a helyzetről, de tulajdonképpen csak két szót mond el az egészről, aztán elrohan. Ha van valamilyen üzenete a sztorinak, akkor az nem a felnőttek szerepéről, hanem a bátorság összeszedéséről szól. Arról, hogy a tehetetlen dühöt hogy lehet átformázni valamilyen előremutató cselekvéssé. Van néhány kulcsmomentumnak szánt jelenet benne: hogy hogyan lesz Bence a teljesen szétesett és tehetetlen, semmit-sem-tudok-tenni állapotból maga is az események alakítója, aki a történet végén már egészen komoly döntéseket tud hozni. Az egyik ilyen pillanat, amikor farkasszemet néz az ellenségével, de ilyen az is, amikor odamegy egy ijesztő helyre, a rendelőintézetbe, és odakiáltja, hogy mi a probléma, vagy amikor a könyv legvégén egy önfeláldozó döntést tud hozni. Engem inkább ez a motívum érdekelt, ahogy összeszedi magát és tesz valamit. A felnőttek szerepe inkább a másik kulcsmotívumra, az együttműködésre épül. Mindig, amikor megtörténik az együttműködés, a történet is továbblendül, akár a gyerekek közötti, akár a felnőttekkel vagy az "ellenséggel" való kooperációról van szó.


Mesélj egy kicsit a folytatásról… Akkor most Bence és a Nagy Pelva haverok lesznek? Milyen ötleteid vannak?

Terveim vannak még csak egyelőre. Valahogy úgy képzelem (de majd meglátjuk), hogy a következő részben a közösségen belüli létezés lesz majd az a motívum, ami itt a bátorság és az együttműködés. Az lesz a központban, hogy hogyan maradjunk meg autonómnak egy erős közösségi nyomás megtapasztalása közben. A Botond utcai lovagok rendje és ennek működése kerül majd a középpontba, ám hogy hogyan, arról sok mindent nem árulnék el, főleg, hogy még formálódik menet közben. Az biztos, hogy Bence és Nagy Pelva kapcsolata fontos marad, de azt nem tudom megígérni, hogy teljesen kiegyensúlyozott lesz, és minden szuperül alakul majd köztük.


Mennyi ideig tartott megírni a Bence és a türkiz Nabut?  Mennyire volt nehéz összeegyeztetni, hogy egész nap cikkeket írsz, és utána még a könyvön is dolgoznod kellett?

Nagyon hamar kiderült, hogy nem megy úgy, hogy napközben dolgozok, este írok, pedig ez volt az első elképzelésem:  sajnos azonban teljesen másfajta működési módot igényel a két dolog. Végül 5-6 szabadnapot fordítottam a könyvírásra, amikor gyakorlatilag csak ezzel foglalkoztam egész nap. Ez elég volt a történet leírásához, ez után pedig szinte majdnem minden mondatot kijavítva át kellett írni az egészet. Ez bizonyos értelemben nehezebb feladat volt, de lehetett fragmentáltabban csinálni, hiszen nem kellett már fordulatokat, sztorit kitalálni, csak a nyelvvel kellett bánni.

Nagyon nehéz volt azt kialakítanom, hogy mennyiben látjuk a gyerekek fejével a történetet, és mennyiben egy külső narrátor szemével. Nem akartam naplóregényszerűen E/1-ben írni a történetet, mert az túlságosan nagy kihívásnak tűnt, hogy hiteles is legyen, és közben érthető is maradjon. De nagyon sok olyan rész van, ahol benne vagyunk Bence fejében, és az ő szavaival halad előre a történet, az ő fejéből látjuk a problémákat, dilemmákat kibontakozni. 


A szintén 444-es Tbg tavaly írt egy cikket arról, hogy ebben az országban gyakorlatilag mindenkit Bencének hívnak… Mit szólt, amikor kiderült, hogy ez alól a te könyved főhőse sem kivétel?

Nevetett, amikor megtudta. Az, hogy Bence legyen a főszereplő neve, egy tök tudatos döntés volt kezdettől fogva. Bence tulajdonképpen az átlag magyar gyerek.


Van olyan részlet a könyvben, ami a valóságban is megtörtént? Például a Kornus néni telefonja elleni akció, vagy Csapodi bácsi kiakadásai?

Konkrét fordulatot nem vettem át sehonnan, inkább a hangulat megteremtésében támaszkodtam a saját alsó tagozatos emlékeimre. Alsóban nekem egy Bence és egy Zoli volt a két legjobb barátom, úgyhogy amikor Bence már megvolt, tudtam, hogy a párja csak Zoli lehet. Van egy visszatérő rész, hogy amikor a focipályán, mielőtt elkezdődik a játék, a fiúk a dühöngő vasrácsához rugdossák a labdát, amitől beleremeg az egész  – ennek egyébként van is jelentősége, hogy mikor milyen indulat, érzelem van emögött. Ez például egy tök erős gyerekkori emlékem. Van még egy-két ilyen, például amikor Bence nézi az osztályban az órát, hogy meeeennnyire lassan telik, állandóan számolgatja, hogy hány perc van még a csöngetésig, és úgy tűnik, mintha a 45 perc sehogy sem akarna eltelni. Szóval inkább a hangulat megteremtésében próbáltam meríteni a valóságból, hogy hiteles legyen a történet. Fontos volt, hogy a szuperhősös fantáziavilág és az egyszerű, hétköznapi világ párhuzamosan alakuljon és a kettő között valamilyen feszültség legyen, ezzel igyekeztem tudatosan játszani. Minél inkább elvadult a szuperhős világ, annál inkább felismerhető, beazonosítható lett a mai.


Nálatok is volt olyan lány, aki beszállt a fociba, mint a könyvben Szűcs Zsófi?

Nem, de bárcsak lett volna!


Ha kedvet kaptál a Bence és a türkiz Nabuhoz, olvasd el a könyvről írt ajánlónkat is!

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek