Mit olvasunk Emmával a nyáron?

Finy Petra és Emma meséi

cimkék: #szemle #jó könyv #nyár #Finy Petra

Kedves Olvasók, a nyáron napló helyett azzal szórakoztatunk Titeket, hogy bepillantást engedünk abba, mit olvasnak az írók, illusztrátorok a gyerekeiknek nyáron - olyan olvasmányok következnek, amelyeknek igazi nyári hangulata van, vagy éppen nagy nyugalmat és ráérős tempót igényelnek. De az írók nem csak olvasnak, hanem írnak is! És olyankor Ti olvashatjátok, ami eddig a fiókjukban lapult, vagy egyenesen Nektek írták nyárra, hogy legyen mit mesélni este, ha már minden könyveteket kiolvastátok és a falusi könyvtár is bezárt. A sort Finy Petra és Emma nyitja, akiknek könyvbéli mását már ismerhetitek a Tesó-ügyből, Ovi-ügyből és Doki-ügyből.

Egy nyaraláson kezdődött el az őrület. Pontosabban egy telelésen, aminek az volt a célja, hogy a nyarat belecsempéssze mindannyiunk szívébe.

Ciprusra sok mesekönyvet vittünk magunkkal, bújtuk is rendesen őket, gyűrtük a kedvenc mesék oldalait és történeteit.

De érezni lehetett a levegőben valami mást is. Sokfelé jártam már Görögországban, de sehol nem volt jelen ennyire erősen a legendák hangulata, az istenek világa.

Egy-két történetet persze el tudtam mesélni Emmának fejből, de látszódott, hogy többre vágyik.

Akkor szereztem be egy thesszaloniki professzor mitológiai könyvét, Greek mhytology címmel, amely nem volt túl csábító külsőre, amolyan turistáknak gyártott tucatkönyvnek tűnt, de a belseje annál meggyőzőbbnek hatott.

Ráadásul tele volt képpel: vázarajzokkal, szobrokkal, mozaikokkal, és ami a számomra a legkedvesebb, nagyon sok preraffaelita festménnyel. Emmát is ezek a képek varázsolták el.

Most már úgy mesélhettem a görög történeteket, hogy egy csodálatos könyv volt a segítségemre, és persze a különös táj: a ciprusokkal tűzdelt domboldalak, és a csipkés tajtékokkal díszített tengerpart.

A görög hősök iránti rajongás itthon is megmaradt, ezért gyorsan be kellett szereznem a Larousse Mitológiai történeteket.

A Larousse-sorozatot azért is szeretem, mert teljesen gyerekbarát, ugyanakkor felnőttkonform, vagyis úgy marad közérthető és egyszerű, hogy közben a szülő ne kapjon sikítófrászt a szöveg olvasásakor annak túlzott egyszerűsége miatt.

Azért is kedvelem ezeket a könyveket, mert több különböző illusztrátorral készülnek, akik mind-mind zseniálisak a maguk nemében, és így izgalmas vizuális utazásra hívják az embert.


Így sikerült fölfedeznem Marc Boutavant-t még régen egy másik Larousse-könyvben, az Első Larousse könyvem a természetről címet viselőben.

De a görög regékről szóló  könyvben is akadt kedvenc: Aurelie Guillerey, aki Erósz és Pszükhé történetét ábrázolta.

Nem sokkal később hallottam, hogy Zalán Tibor Rettentő görög vitéze már kijött a nyomdából, és hogy a könyv alapjául szolgáló darab is megtekinthető a Stúdió-K színházban.

Gyorsan megvettem hát a Thészeuszos könyvet, elolvastuk, és ezután úgy mehettünk a darabot megnézni, hogy Emma már tudta, mi fog történni. Különösen a bunkós ember jelenete ragadta meg. Igaz ugyan, hogy Thészeuszt sokáig Zeusznak hívta, de aztán hamar rájött, hogy a két figura teljesen más.

A szöveg nagyon vicces, a darab rém mókás, a könyv illusztrációi pedig kacagtatóak és elevenek. A kedvencem, amikor Tézeusz egy szikla falával szemben épp könnyít magán. Kellemes ugyanis arra gondolni, hogy azért a hősök is emberek, és néha pisilniük is kell.

A mitológiai vonzalom egészen mostanáig megmaradt, amikor a lányok a Franciaországból hozott könyvekből kapnak meséket esténként.

Hoztunk Párizsból ugyanis egy fantasztikus egyiptomi könyvet, Toutankhamon címmel, egy mesekönyvet, amely Tutankhamon életéről szól: hogyan került 9 évesen trónra, házasodott meg tizenegy évesen, majd hunyt el tragikusan és tisztázatlan körülmények között 18 évesen.

A könyv érdekessége, hogy a szerző-illusztrátor teljesen korhű ábrázolással kelti életre a fáraó alakját, történelmi pontossággal, ugyanakkor a napkultusz mániáját szemléletesen visszaadva sok-sok arannyal.

Ráadásul azt is megtudhatjuk, ami egy mai gyereknek igazán érdekes, hogy hogyan teltek a mindennapjai egy 3000 évvel ezelőtt élt gyereknek: milyen játékai voltak, hobbijai, miket tanult az iskolában. Lenyűgöző könyv, muszáj elmennünk tehát majd a Szépművészetibe Emmával, ahol remek az Egyiptomi Gyűjtemény, és izgalmasnak kínálkozik a Múmiák testközelben című, időszakos kiállítás is.

Ráadásul múzeumba azért kell járnunk, mert Emma pár hete közölte, hogy rajzművész szeretne lenni, ezért úgy éreztük, hogy még ha nem gondolta teljesen komolyan, nyitott lenne az ilyen típusú könyvekre is.

A fiú, aki megharapta Picassót teljes siker volt nála, hiszen újra egy könyv, amely úgy beszél a művészetről, mintha hétköznapi dolog lenne, nem megfoghatatlan felnőtt csoda. Emmának nagyon tetszett, amikor a főszereplő kisfiú megharapta a festőt és a festő visszaharapta, hogy a galambok a festő szobájában sokszor az ágyán turbékoltak, volt egy majma, egy házőrző kecskéje az ajtaja előtt, és gyakran vicces maszkokban, álarcokban, kalapokban járt.

Nagyon szeretem az antikvár mesekönyveket is, és a gyerekeim is megszokták már, hogy nem csak vadonatúj csillogó borítójú könyvekből mesélek.

A picassós könyv sikerén felbuzdulva begyűjtöttem hát egy antikváriumból  A Zsivajgó pálmafán című könyvet, mely Henri Rousseau életét meséli el versekkel, egy rövid mesés leírással, és sok-sok mágikus Rousseau-képpel. Varázslatos könyv, és mint megtudtam, Holló Anna illusztrátor-grafikusművész egyik kedvenc gyerekkori könyve volt.

Művészettel kapcsolatban még egy kedves, francia nyelvű, bostoni szerző által írt könyvet szoktunk olvasni, amely Balázs nagy kedvence.

A Max és az ő művészete (Max et son art) című könyvben két dinószerű gyík festeget, az egyik Arthur, a már professzionális festő, a másik Max, az ügyetlen kezdő. A sok ügyetlenkedés közepette Max összefesti Arthurt, és ahogy ezt akarja helyrehozni, végigmegy a különféle festészeti technikákon és stílusokon: olaj, pasztell, akvarell, vonalrajz. Szegény Arthur a vonalrajzos gyíkból végül egy köteg drót lesz, de Max szerencsére újraépíti-rajzolja, és még kis is festi. Először pollockos fröcsköléssel, végül pointilista stílusban. Zseniális ötlet.

És hogy milyen könyvek várnak még ránk a nyáron?

Természetesen a harmadik Csoda és Kósza, meg a második rész is, mert sajnos még csak az elsőt ismerjük. Abból is a dinós fejezetet szerettük a legjobban, Emma hetekig nem volt hajlandó mást meghallgatni. A múltkor egy lufihajtogató bohócot is kioktatott, aki hosszúnyakú dinót varázsolt elő, hogy az egy diplodocus.

Vár ránk a Pipogya második része is, amely a tortadobálós résszel lopta be magát Emma szívébe, és persze Gyöngyösi Adrienn képeivel, akiben az a zseniális, hogy minden egyes sorozatánál, különböző, csodavilágot tud kialakítani.

De vár még ránk két francia könyv is, amelyeket újra-újra előveszünk: az egyik Marc Boutavant (a Larousse természetes könyvéből felfedezett rajzoló) könyve, Mouk világ körüli útja (Le tour du monde de Mouk), amely úgy ismerteti meg a gyerekeket Mouk medve kalandjain keresztül a különféle országokkal, tájakkal, hogy közben a gyerek, és pláne a szülő is könnyesre neveti magát. Különlegesen jó humorú illusztrátorról van szó.

És van még a Hófehérke (Blanche Neige) Benjamin Lacombe-tól, ami nagyon izgatja Emmát, és egyáltalán nem tarja rémisztőnek a képeket és a szöveget. Pedig ez nem az a finomított verziója a történetnek, ami a legtöbb könyvben szerepel.

A képek fájdalmasan gyönyörűek, de akár a szöveget, az illusztrációt is tudja Emma a helyén kezelni: csupán annyit szív fel magába belőle, amennyi praktikus a számára. Akár a népmesék furcsaságaiból, annyit hasznosít csupán, ami a napi élet sikeréhez kell.

Tudja ő, mire van szüksége, hogy kerek legyen a világa. Melyik mesére, hány gombóc fagyira, vagy épp hidegebb vízre a felfújhatós medencében a teraszunkon.

 

Kapcsolódó cikkek