Mondani a mondhatatlant

Ifjúsági regények a zsidóüldözésről

cimkék: #szemle #jó könyv #Juli blog #holokauszt #hogyan válasszak?

Hogyan lehet a holocaustról, a zsidóüldözésről beszélni gyerekeknek, fiataloknak? Nyilván muszáj, mert fontos, hogy tudjanak róla, hogy a helyén kezeljék az eseményeket, akármilyen módon voltak benne érintettek a felmenői (mert valamilyen módon biztos, hogy azok voltak). Másfelől mégis nagyon nehéz, egyrészt a személyes érintettség miatt, másrészt a dolog felfoghatatlan kegyetlensége miatt: nem biztos, hogy jó, ha a gyerek fenyegetve érzi magát, illetve ha a hordozott bűnnel vagy a csöndes cinkosság tudatával kell együtt élnie. Mégis muszáj beszélni róla, csak így lehet földolgozni ezeket a nagy, kollektív traumákat. A kibeszélésnek, a földolgozásnak fontos terepe az irodalom. Történetekbe transzformálva a borzalom is befogadhatóbbá válik: egyszerre távolít el és hoz közel az eseményekhez. Nem kell okoskodni, nem kell sajnálkozni, csak el kell olvasni, és hagyni, hogy hasson.

A Ciceró kiadó indított egy sorozatot, amelyben mai külföldi szerzők regényeit gyűjti össze fiatalok számára ebben a témában. Ezek nagyon különböző könyvek, ami jó, mert többféle megközelítését adja a történteknek, és mindenki kiválaszthatja, hogy melyik beszédmód, melyik történettípus alkalmas leginkább arra, hogy a gyereke, unokája, ismerőse közelebb kerüljön az eseményekhez.

John Boyne A csíkos pizsamás fiú című könyve a második világháború idején játszódik Auschwitzban, viszont a szögesdrót másik oldalán. Bruno apukája a tábor vezetője, aki próbálja távol tartani a gyereket a mellette zajló eseményektől, amelyek azonban mégis óhatatlanul összefonódnak a rendezett, polgári család életével. A regény két gyerek szemszögén keresztül meséli el a történetet, egyszerre kívűl és belül állva, de nem bájolog, nem kesereg, hanem nagyon tisztán megőrzi az őszinteség és a kegyetlenség közti finom határvonalat. A gyerekek végig nem értik, hogy ők miért ne játszhatnának egymással, csak azért, mert az egyikük zsidó, a másikuk nem. Bárcsak mi sem értenénk...! Már 8-9 éves kortól ajánlom, és onnantól fölfele bármeddig. A könyvről bővebben itt olvashattok.

Jean Molla Sobibor, az elhallgatott múlt című regényét már inkább kamaszoknak ajánlanám. Ez a történet napjainkban játszódik, főszereplője Emma, egy francia gimnazista lány, akinek látszólag semmi köze nem kellene, hogy legyen a 40-es évek borzalmaihoz. De mégis van. A regény során lassan kibontakozik egy szörnyű családi titok, ami soha nem volt kibeszélve, amivel a család nem tudott, nem mert szembenézni. Ez az elfojtás viszont szép lassan rátelepszik Emma jelenére, és őt, az amúgy is labilis kamaszlányt kezdi fojtogatni. A múlt és a jelen szervesen összefügg a regényben, kölcsönösen hatnak egymásra, nem szabad, de nem is lehet őket szétválasztani.A kibeszélés és közös gondolkodás fontosságán túl nagyon sok más fontos kérdést feszeget a könyv, igazán elgondolkodtató, ráadásul ezek az alapvető erkölcsi problémák érthetően, emészthetően vannak tálalva, annak is könnyedén lecsúszik a torkán, akinek egyébként nem kenyere a moralizálgatás. Erről a könyvről is született korábban egy pagonyos írás, itt megnézhetitek.

Morris Gleitzman: Egyszer. Hát ezzel a regénnyel bekövetkezett az, amitől mindig is féltem, tudniillik, hogy lesz olyan könyv, amiről nem tudok írni. Annyira megérintett érzelmileg, hogy nehéz róla bármit is mondanom tisztán, objektív szemmel. Gyerekekről szól, akiket a háború elszakít a szüleiktől, mégis azt gondoltam, hogy ezt a könyvet csak nagyon sokára adnám a gyerekem kezébe. Nagyon felzaklató.

Felix éveken keresztül várja egy árvaházban, hogy érte jöjjenek a szülei. Tudja, hogy nagyon szeretik őt, tudja, hogy együtt akarnak vele lenni, csak azt nem tudja, hogy háború van, és hogy ez rájuk, zsidókra nézve mit jelent. Mindenféle meséket talál ki, amelyekben mindig a szülei a főszereplők, igazából ezek a mesék jelentik az egyedüli kapcsolattartást a várakozó gyerek és a szülők emléke között. Egy nap elhatározza, hogy megkeresi őket, és elszökik az árvaházból, a számára egyetlen biztonságos helyről. A városban összehozza a sors a szintén árva Zeldával, végül mindkettőjüket az árvákat bújtató fogorvos, Barney veszi magához. Felix, a nagy mesemondó az egyetlen, aki színes történeteivel el tudja terelni a többi gyerek figyelmét a borzasztó valóságról, aki teret adhat a képzelet, az álmok csapongásának, és így lehetőséget arra, ami a gyerekek egyetlen dolga lenne: hogy gyerekek legyenek. Ez működik is addig a pontig, míg ő maga szembe nem kerül a valóság feldolgozhatatlan tényeivel. Jogosan merül föl a kérdés, hogy a mindent megszépítő álomvilág hazugság-e, vagy a túlélés egyetlen módja, az élet egyetlen vigasza? Mindenáron szembe kell-e nézni az igazsággal, vagy jobb megmaradni a képzelet birodalmában? Jogom van tudni az igazságot, vagy ez egyáltalán nem jog kérdése? Végül mintha lassan az bontakozna ki a könyvből, hogy kell tudni az igazságot, de azt is, hogy az igazságon túl van egy másik igazság, amit soha nem szabad elfelejteni.

Lia Levi Csillagok völgye című könyve talán a leggyengébb az általam olvasottakból. Valahogy nem működnek benne a mondatok, a dialógusok, valami fura módon a kétszáz oldalas könyv végére sem ismerjük meg a szereplőket.

A szerző mintha kalandregényt akart volna fabrikálni a témából, ami persze nem feltétlenül hátrány, mert így nem olyan sokkoló talán téma, de akkor legalább lenne kalandos...! Viszont érdekes, hogy egy másik szemszögből közelíti meg az eseményeket: egy Svájcba menekült olasz zsidó családról szól, és arról, hogy a relatív biztonságban és relatív kényelemben hogyan tengetik napjaikat. Valami olyasmiről akar szólni, hogy nem kell ahhoz haláltáborba menni, hogy valaki megszenvedje a háborút. De azt hiszem, ezt magunktól is sejtjük.

Mirjam Pressler Malka Mai című regénye már nem a Cicerós sorozatba tartozik, ezt a Móra adta ki 2004-ben. Na ezt a könyvet valóban együltő helyemben olvastam ki. Nem azért, mintha annyira rövid lenne, hanem mert tényleg nem tudtam letenni. Hanna Mai zsidó doktornő Lengyelországban egyedül neveli két lányát: Minnát és Malkát. Hanna igazi modern nő: imádja a munkáját, ambíciózus, önálló, határozott. Azt gondolja, hozzájuk nem érhet el a háború szele, mert ők nem úgy zsidók. De persze elér hozzájuk is. Egy nap menekülniük kell otthonról, de mikor elindulnak, még nem tudják, hogy nem csak pár óráig kell magukat meghúzniuk a szomszéd faluban, hanem sokkal messzebbre kell menni, és sokkal jobban el kell rejtőzni. Nekivágnak gyalogszerrel a Kárpátoknak, hogy Magyarországon a fővárosban bújjanak meg. Éppcsak hogy átérnek a határon, mikor a hét éves Malka úgy belázasodik, hogy eszméletét veszti, nem lehet vele folytatni az utat. Viszont éppen akkor készül indulni egy szervezett menekülő csapat, így Hannának döntenie kell: ott maradnak Malkával, ezzel veszélybe sodorja a másik lányát és önmagát, vagy otthagyják Malkát a molnár családjánál, aki majd később utánuk viszi a kislányt. Végülis otthagyják. Ettől a ponttól párhuzamosan követi végig a regény Hanna sorsát: hogyan menekül, de főleg hogyan viseli a döntését és annak következményeit, és Malka sorsát: mit csinál egy hétéves zsidó kislány egyedül a háború kellős közepén.

Elképesztően izgalmas a történet is és a szereplők is. Nemcsak a háborús ellenfelek küzdenek itt egymással, hanem a hétköznapi emberek is önmagukkal: egy a történelem diktálta kifordított élethelyzetben meg lehet-e őrizni önmagunkat, lehet-e embernek maradni az iszonyat kellős közepén? A fizikai túlélés életet jelent, vagy csak életben maradást?

Nem ad választ a könyv, de ezekre a kérdésekre nincs is válasz.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek