Mondani a mondhatatlant

Beate Teresa Hanika: Soha senkinek - Székely B. Gyöngyvér ajánlója

cimkék: #jó könyv

A kimondhatatlanról nem lehet beszélni. Mindannyian hurcoljuk titkainkat, mert mindenkinek vannak titkai. Kisebb és nagyobb titkokat örökre magunkba zárunk, általában átadjuk a feledésnek, mert jobb, ha nem tudja senki, és mi sem foglalkozunk már vele. De mi van akkor, ha még is csak el kéne mondani valakinek, csak nem merjük?

Amiről nem készül családi fotó...

A kimondhatatlanról nem lehet beszélni. Mindannyian hurcoljuk titkainkat, mert mindenkinek vannak titkai. Kisebb és nagyobb titkokat örökre magunkba zárunk, általában átadjuk a feledésnek, mert jobb, ha nem tudja senki, és mi sem foglalkozunk már vele. De mi van akkor, ha még is csak el kéne mondani valakinek, csak nem merjük?

Hanika könyve éppen ezzel foglalkozik, a kimondhatalan titkokkal. A harmincas éveiben járó írónő egy kamaszodó lány (Malvina) bőrébe bújva meséli el, hogy milyen, amikor valaki tizenévesen szembesül saját eltemetett titkaival. Malvina először nem is emlékszik pontosan arra, hogy mi történt vele gyermekkorában, csak egyet tud pontosan, nem akar a nagyapjával lenni. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy rajzolódik ki egyre pontosabban a családon belüli zaklatás, erőszak lélektana. Hogy miért hallgatnak a családtagok, hogy miért hallgat az áldozat? A családon belüli erőszak létezik, ha akarunk róla tudni, ha nem. A családon belüli erőszak titokban marad, általában hosszú évekig, míg fény derül rá, így vagy úgy. Az áldozatok nem beszélnek, hiszen az erőszaktevő családtag, akiben mindenki bízik, akire nem gyanakszik senki.

Vannak olyan dolgok, amikről beszélni kell, hiszen a környezetnek ilyen esetekben nagyon nagy a felelőssége. A barátoknak, szomszédoknak, osztálytársaknak, nevelőknek kell(lene) észre vennie, hogy nem stimmel valami. Beate Teresa Hanika könyve ebben segít, ezért fontos, hogy megismerjük Malvina történetét. Ajánlható kamaszoknak, akiket érdekel, hogy mi történik a környezetükben, és meg akarják ismerni a világot teljes egészében. Ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki fiatalokkal foglalkozik, szülőknek, tanároknak, segítőknek. A Tabu könyvek sorozat fontos darabja ez, hiszen abban segít, hogy megértsük, értelmezni tudjuk a nehéz helyzetben élők jeleit, a félénk, apró jeleket, amikkel el akarják mondani, közölni szeretnék, hogy mi történt velük. Mert beszélni kell a rossz dolgokról is, amik megtörténtek, vagy megtörténhetnek. Beszélni a tabukról is, hogy annak, aki nehéz helyzetbe kerül, legyenek szavai a kimondhatatlanra, hogy legyenek szavaink a titkokat kimondani, kimondatni.

"Vannak történetek, amiknek nincs jó végük. Legalábbis nem olyan látványos , mint a filmekben. De helyette van egy csomó apróság, ami jól végződik."
(Székely B. Gyöngyvér ajánlója)

A fordító jegyzete

Amikor először olvastam el Hanika regényét, nem tudtam letenni. Egy szuszra olvastam végig az egészet, éjszakába nyúlóan. Nagyon örültem, hogy lefordíthatom, mert azt gondolom, hogy bár a szövegnek vannak hibái (néhol kissé melodramatikus, én biztos nem öntenék ki bort a drámai pillanatban, itt-ott becsúszik egy kis sematizmus), alapvetően egy nagyon jó szöveg, jó könyv. Annyira jó, hogy elviszi ezeket is a hátán, nem hagynak rossz szájízt maguk után. A központi figurák, a nagyapa, a nagyi, a szülők, a nővér összetett alakok, mindennapi emberek, mindennapi, befuccsolt életek (A nagyapa Nietzschet hallgat hanglemezen és bort iszik, de csak délután, lenézi az idegeneket és második világháborús veterán, felmerül a szellem és a tettek divergenciájának toposza. Az apa erőszakos és tehetetlen, nem tud szeretni. A nagyi csak szeretni tud, semmi mást, védi a saját életét, az anya pedig mindent tud, de teljesen függő helyzetben tud csak élni, pszichoszomatikus betegségekbe menekül).

Ezek az alakok szép lassan bontakoznak ki, állnak össze apró momentumokból, amelyeket a szöveg adagol. Már az elején görcsbe rándul az ember gyomra. Valami nem stimmel. Ez a görcs erősödik, ahogy egyre több mindent tudunk, ahogy egyre mélyebb bugyraiba jutunk a lelki szenvedésnek. Nagyon finoman oldja meg a könyv, hogy ne közöljön konkrétumokat, csak érzéseket és érzékleteket: szagokat, érintéseket, fejzúgást. Az egyetlen konkrét kimondás egy elképzelt rendőrségi vallomástétel kontextusában jelenik meg, nyelvileg eltávolítva.

A narratíva három szálon fut: az egyik a jelené, az elszakadásé, melyben szerepet játszanak a barátok és a bölcs, beszélni alig tudó, de mindent értő lengyel szomszéd néni. A másikban keveredik a jelen és a múlt, helyszíne a villa, Malvina menekülő helye, hazug otthona helyett az otthona. A villa megszűnte szimbolikus: a kettős élet lehetősége szűnik meg, a gyerekkor, az eltemetett emlékek, a test feledése. Ugyanakkor a villa-szál pihenő is, Malvinának és az olvasónak is: időd ad, hogy kicsit kiheverjük a szenvedést, az elutasítást, a némaságot, az identitás lerombolását, és megmutatja Malvina másik oldalát, amelyen persze nyomot hagy az otthon. Picit látjuk mások szemszögéből is. És végül van egy szál, az emlékeké, ami leginkább az imádott nagyi halála körül forog. Az emlékezet üres helyekkel teli, mint a fényképalbum, amelyben nincsenek képek, de szép lassan megtelik. A szálak váltakozása, összefonódása, a különböző súlyú események összefüggése, a motívumok ismétlődése és kibontakozása tartja fenn a feszültséget.

Ami a fordítás során mindig a legérdekesebb, az a mondat. A szó és a mondat. Malvina majdnem 14 éves, és ő ennek a szövegnek az elbeszélője, az ő szempontját ismerjük csak, az ő szavaival, kivéve természetesen a párbeszédeket, de azokat szintén ő idézi fel. A szöveg egyszerre egyszerű, mint egy kamasz nyelve, ismétlő és cirkalmaktól mentes, mégis nagyon lírai: az éles szemmel látott és láttatott jelenetek, az emlékezet működéséből adódó képekben gondolkozás adja a líraiságot. A szöveg nem válhatott darabossá, de Malvina szájába csak olyan szavak kerülhettek, amelyek nem vonják meg a figura hitelét, amelyeket kimondhat egy kamasz. A szleng is megjelenik benne, de nem kerül előtérbe. A tömör, szaggatott, minimalizmus felé törekvő mondatszerkesztésnek le kell követnie, ritmust kell adnia annak, ahogy Malvinából előtörnek a szavak, kibuknak az emlékek, dönt és megtorpan, megfeszül és ellazul. De soha nem lengheti be a pátosz, mert ha valami hiányzik ebből a világból, hát az a fenséges.

Nincs feloldás, mert nem lehet a megtörténtet meg nem történtté tenni, de mégis van: vannak, akik kitartanak, akik segítenek, van kiben bízni, és tovább lehet lépni. A könyv zárlata bennem nagyon pozitív nyomot hagyott, és azt gondolom, erőt, biztatást jelenthet az érintetteknek, akik, ahogy Gyöngyvér is írta, itt vannak köztünk, még hozzá elég sokan.

(Győri Hanna)

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek